Kígyók kígyóznak

Az, hogy Harry Potter párszaszájú, azaz beszéli a kígyók nyelvét, az első filmben, A bölcsek kövében úgy derül ki, hogy Dursley-ékkel ellátogatnak az állatkertbe, ahol empatikusan beszédbe elegyedik egy kígyóval, és megdöbbenve veszi észre, hogy a hüllő érti a szavait, sőt, még válaszol is neki. Közben ráadásul a kis Harry azt is eléri, hogy a kígyó helyett a genyó Dudley kerüljön be a terrárium üvegfala mögé. Szóval pompás kis jelenetről van szó – a gond csak az, hogy

az eredeti regényben boa constrictor szerepel benne, amit a filmesek egy tigrispitonra cseréltek.

Jó, ez talán nem olyan hatalmas hiba, de pontosan az a fajta bosszantó nemtörődömség, ami a rajongókat fel tudja idegesíteni.

Mindenki hibásan ejti Voldemort nevét

A Potter-könyvek és -filmek főgonoszának a neve két részre bontható, amiből a ’volde’ több skandináv nyelven is azt jelenti, hogy ’valami rosszat okozni’, a ’mort’ pedig franciául a ’halál’ – így meg is van, mit takar a karakter neve: valakit, aki halált hoz. Franciául tudók arra is könnyen rájöhetnek, hogy ebből kiindulva a figura nevének a végén a -t néma, azaz

nem Voldemortnak kell ejteni (ahogy teszi azt mindenki a filmekben), hanem Voldemornak.

A valaha készült összes feldolgozás közül egyedül az eredeti A bölcsek köve-hangoskönyv narrátora mondta ki helyesen a nevet, később pedig maga a szerző, J.K. Rowling jelentette be a Twitteren, hogy valóban ő tudta jól. Mivel a megfilmesítés folyamatába végig belefolyt az író is, rejtély, hogy miért nem tartotta fontosnak megosztani a stábbal ezt a kis titkot.

Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék/zöld/barna (a megfelelő válasz aláhúzandó)

Az eredeti regényeknek igen fontos és többször hangoztatott eleme, hogy Harry az édesanyjától örökölte a szeme színét, Lily Potternek pedig zöld volt a szeme – amiről a filmesek nagyvonalúan megfeledkeztek, és a filmverziókban a főhősnek végig kékek a szemei. Mindennek meglehetősen prózai okai voltak: a figurát megformáló Daniel Radcliffe nem reagált túl jól a színes kontaktlencsékre.

Ha el is fogadjuk, hogy Radcliffe-et nem akarták nyolc film forgatásán keresztül a színezett műanyagdarabokkal terrorizálni, erre az aprócska mellékszerepre azért találhattak volna egy zöld szemű gyerekszínészt – vagy legalább egy kék szeműt, hogy Harryvel stimmeljen.

Az időnyerő érzékeny műszer – vagy mégsem?

A Potter-filmek sztorija szerint Hermione úgy tudott olyan sokat tanulni, hogy a McGalagony professzortól kapott időnyerő segítségével megsokszorozta a rendelkezésére álló órák számát (az eszközt visszaállítva mindig visszamegy egy-egy órát, hogy újabb tanórákon vehessen részt). Mivel a műszer praktikusan egy nyaklánc, egyszerre többen is használhatják, ha ráfér a nyakukra (így sikerül például megmentenie Harrynek és Hermionénak együtt Csikócsőrt és Sirius Blacket a kivégzéstől). A könyvben viszont nagyon fontos az a szabály, hogy

az időnyerő használói a folyamat során nem találkozhatnak senkivel, beleértve saját maguk múltbeli verzióját – ezzel a szabállyal viszont a jelek szerint a filmverzió hősei nem igazán foglalkoztak.

A szülők generációja túl idősnek van ábrázolva

Harry szülei a húszas éveik elején jártak a fiú születésekor, és mivel Piton, Lupin és Sirius mind Lily és James Potter osztálytársai voltak, nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ugyanannyi idősnek kellene lenniük, mint ahány évesek a szülők lennének, ha nem haltak volna meg. Ehhez képest a filmekben a harmincas éveik közepén járó színészek helyett

jó ötvenesek formálják meg a szóban forgó karaktereket.

Alan Rickman persze nyilván csodálatos Piton professzor volt 55 évesen is, de a túl nagy korkülönbség miatt teljesen más a dinamika közte és a gyerekszereplők között.

Ginny Weasley karaktere

Aki kizárólag a filmeket látta, a könyveket pedig nem olvasta, alaposan elcsodálkozhatott, hogy mégis miért pont Ginny mellett kötött ki végül Harry. A forgatókönyvírók ugyanis egyáltalán nem alapozták meg ezt a szálat – sőt, mintha csak azért írták volna meg a lány karakterét, hogy legyen a főhősnek egy barátnője, és semmi másért. A könyvben eközben mindez kiválóan fejlődik, és Rowling elég egyértelmű okokkal támasztja alá, miért pont Ginnybe szeret bele a karakter. A szerző interjúkban is többször hangsúlyozta, hogy

Mindebből a filmekben sajnos nem sokat érzékelhetünk: azokban a lány figurája sajna egydimenziós marad.

Voldemort halála

Egy irodalmi leírásban a halál ábrázolása jellegénél fogva sem lehet olyan izgalmas és látványos, mint egy filmben, hiszen nem vizuálisan, csak szövegszerűen jelenik meg. De az alkotók Voldemort filmbeli halálát

még ehhez képest is alaposan felturbózták,

és ahelyett, hogy egyszerűen összeesne, egy fájdalmas sikollyal mintha darabjaira foszlana szét. Ezen túlmenően a könyvben Harry Voldemort átkát fordítja vissza rá, és Tudjukki emiatt hal meg, a lenti jelenetben viszont azt láthatjuk igen impozánsan bemutatva, hogy a két ellenfél egy-egy halálos átokkal támad egymásra, amelyek egymásnak feszülnek, és végül a főhős átka öli meg Voldemortot (pontosabban Voldemort-t – nehéz átszokni).

Dumbledore túl heves

Richard Harris halála miatt a Roxfort igazgatójának figuráját a második filmet, A titkok kamráját követően már Michael Gambon alakította, egyértelmű különbségekkel, hiszen miközben Harris egy sokkal lágyabb, visszafogottabb Dumbledore-t hozott, addig Gambon határozottan keményebb volt. A kiáltó különbség egészen feltűnően csúcsosodott ki A Tűz Serlege azon jelenetében, amelyben a címbeli edény Harry nevét „köpi ki” a Trimágus Tusa egyik résztvevőjeként, az igazgató pedig megvádolja a fiút, hogy valamilyen módon ő csempészte bele magát a serlegbe. Az eredeti regényben erre a párbeszédre nyugodt hangnemben kerül sor,

a filmbeli Dumbledore ezzel szemben alaposan felpaprikázza magát, és eleve kiabálva kéri számon a kisfiút, majd jól meg is cibálja.

Voldemort szemei sem stimmelnek

A könyvbeli leírások szerint (elsősorban A Tűz Serlegében olvashatóban) Voldemort magas, csontvázszerű, sápadt, orrcimpák helyett csak hasítékokkal az orra helyén, akárcsak egy kígyó; a szemei pedig olyan metszésűek, mint egy macskának, és vörös színűek. A filmben mindebből a legtöbb dolgot ugyanígy valósították meg – kivéve a szemeket, azok ugyanis fehérek, savószínűek lettek.

Neville-t fontos háttérsztoritól fosztották meg

A sokáig meglehetősen alávetett és lenézett figuraként ábrázolt Neville Longbottomból a regényfolyam végére Harry egyik legádázabb, legbátrabb és leghűségesebb harcosa vált. Ő lett az, aki a főhős távollétében vezette Dumbledore Seregét, aki kész lett volna kardélre hányni Voldemort-t és aki (ahogy az a fentebbi videóban is megjelenik) megölte Naginit. Mindezek mellett Neville-nek a poklok poklát kellett átélnie,

amiből sajnos a filmekben nem sokat láthatunk.

A karakter fontos háttérsztorija ugyanis, hogy Bellatrix Lestrange úgy megkínozta a szüleit, hogy azok elvesztették az eszüket. Maga a tény persze benne van a filmekben, de kimaradt az a jelenet, amelyben Neville meglátogatja őket az elmegyógyintézetben.

Ginnyhez hasonlóan a figura így kevesebb lett jó pár réteggel, ez a részlet ráadásul a Harryhez fűződő viszonyát is tovább árnyalta volna.

Egy könyvhöz képest a filmverzióban szinte mindig egyszerűsítenek és rövidítenek a dolgokon – ennek látta egyértelmű kárát a fiú karakterfejlődése.

(via Listverse)