Abban nyilván mindenki egyetért, hogy "a" Szőke megkerülhetetlen jelenség a kortárs magyar filméletben. Természetesen, nem termetes mérete miatti e fenti jelző, inkább tagadhatatlan egyéni humorát, sajátos "történet-mesélőkéjét", egyedi hangulatú filmjeit gondolom megkerülhetetlennek, ha az utóbbi tizenöt évben magyar filmről beszélünk.
A rendszerváltás táján jelentkezett először egy addig ismeretlen szentesi fiatalember sajátos humorú filmjeivel, amelyeket barátaival készített a Szentes környéki tanyákon, a Tisza partján és más egzotikus helyszíneken, filléres, szuper 8-as technikával. Elementáris humorú, de ártatlan tündérmesék voltak ezek, amelyek azonban rendre valami apró-cseprő ügyek körül zajlottak, ezek az ügyek azonban csak ürügyül szolgáltak Szőkének és a többieknek a marháskodásra. Ezeken a filmeken aztán jót mulatott az ország art-filmklubokba járó része, Szőkéből és állandó társából, "a" Badárból országos sztár lett. Elismerte őket a filmszakma, de ha mindenki nem is rohant hátbaveregetni őket, Szomjas György alkotótársul választotta és főszereppel kínálta meg Szőkét a Roncsfilmben, a Svédországból hazatérő legendás filmes, Herskó János pedig női(!) szerepet vállalt a Kisvakond című filmben. Állandó szereplői különböző alternatív művészeti fesztiváloknak, a Mediawave-tól a Művészetek Völgyéig. Fesztiváldíjak, Balázs Béla-díj. Aztán betört a piacgazdaság, fontos lett a jegybevétel, a nézettség, és a kicsi, de lelkes rajongótábor nem tudta felvenni a versenyt a félrelépő miniszterre, vagy a modern Hyppolitra vágyakozó tömegekkel, Szőke egyre kevesebb filmkészítési lehetőséghez jutott. Színházi kísérletek, masszőrtanfolyamok közbe azért be-becsúszott egy-egy Szőke-opus, ezek azonban nem vetettek különösebb hullámokat a magyar film akkori állóvizében. Így jutott el Szőke András M.R.C. (Magyar Rendezők Céhe, vagy éppen MufuRC?) életművének jelenlegi utolsó, tizenegyedik filmjéhez, a Zsigulihoz.
A Zsiguliban nincsen Zsiguli, mármint a szovjet gépkocsi-ipar fellegvárában, a Togliatti-művekben készült Lada típusú gépjármű, ezt azonban a Szőke-filmekhez szokott nézők nyilván könnyedén tudomásul veszik. A hajdani KGST gépipara azonban képviseltetve van, egy MZ (ejtsd: emcett) motorkerékpárral, valamint egy Verhovina segédmotoros biciklivel. És van ezeken kívül még jónéhány más furcsa tárgy is, de ismeretes Szőke vonzódása a furcsa tárgyakhoz. A Zsiguli részben folytatja a korábbi Szőke-filmek sajátos hangvételét, egy bűnügy reprodukálása a téma, Szőke Üveges professzorként narrál, Badár rendőr, néha roma maffiózó, feltűnnek a régi haverok is, a Boka, a Gazdag, meg a többiek, és vannak újak, de ők profi színészek. Szarvas József, Györgyi Anna, Gáspár Sándor fel tudják venni Szőke ritmusát, bár humorát nem értik. Amit Szőke meg a Badár zsigerből, faarccal művel, azt ők nagy színészi rutinnal mímelik, jobb híján vaskos bohócmutatványokkal, tortacsatával, grimaszokkal és fintorokkal pótolják. Igyekezetük dicséretes. Feltűnik a filmben egy csomó híres ember, Fábrytól Jakupcseken keresztül Hajósig a showműsorok világából, Demjén Rózsi és Somló a popzenéből, Kokó a bokszból. Szerepeltetésük marketingszempontból indokolt, dramaturgiailag már kevésbé, az, hogy tisztán barátilag támogatták a filmet, "jelenlétükkel emelték az est fényét", pedig megható.
E sok igyekezet és jóakarat ellenére Szőke Andrásnak sikerült egy éppolyan filmet elkészítenie, mint ez előtt ezt tíz alkalommal már sikerült. Hogy most először forgatott 35 mm-es, profi technikával, profi színészekkel, és profi körülményekkel? Ennek ő nyilván örül, ám a film azonban éppen azt vesztette el ezzel, amik a Szőke-filmekben szerethető volt. Elvesztette a régi "barkács"-filmek technikai hiányosságait valódi és frenetikus ötletekkel pótoló báját, elvesztette a lendületét, elvesztette originalitását. Szőke lehajolva, közelről beszél a kamerába, de csak önmagát ismételgeti. A nézők figyelmének megragadására tett erőfeszítés tiszteletreméltó ugyan, ám ezt a műfajt csak szertelen lazasággal szabad művelni, nem pedig görcsös akarással, igyekezettel.
