Steven Soderbergh félig elfelejtette, hogyan kell (jó) filmet készíteni. Nem egészen fél évvel a felemás fogadtatásban részesült Fertőzés után máris mozikban új filmje, A bűn hálójában. Pedig kísérletező kedve elismerést érdemel. Csinált már drámát (Szex, hazugság, videó) capert (Oceans trilógia, Mint a kámfor), sci-fit (Solaris), sőt még film noirt (A jó német) is, többnyire igényes kivitelezéssel. De az utóbbi években valahogy nem akar összejönni neki. A bűn hálójában, csakúgy mint utóbbi filmjei, jó ötletek középszerű megvalósítása.
A kemény és vérprofi zsoldost, Mallory Kane-t (Gina Carano) utolsó, rutinmunkának tűnő barcelonai melója után csúnyán felültetik és magára hagyják. Országokon, kontinenseken átívelő hajsza veszi kezdetét. Mallory nyakán kollégái és minden lehetséges rendfenntartó szerv, míg ő maga a valódi árulókat kergeti. Többet nem is árulnék el, a történet számos (kicsit talán túlságosan is sok) csavarral kecsegtet minket, mire kiderül az igazság és mire mindenki megkapja, ami jár neki. Ez alapján, vagy az előzetes és az oldschool akciófilmet harsogó reklámkampány alapján az Amerikai vérbosszú párdarabját várhatnánk. Lényegében így is van, a film valóban olyan, mintha előbbit kereszteznénk A keselyű három napjával, de a végeredmény nem áll annyira közel az említett Soderbergh-filmhez, mint amennyire én szerettem volna.
A régi vágású akciómozikat idézi a film egy kevés soderberghi stílussal vegyítve. A verekedések mesterien megkomponáltak, jóval zsigeribbek és realisztikusabbak, mint amit az utóbbi években a moziban megszokhattunk. Jó húzás volt ezeknek a jeleneteknek a lelassítása és átláthatóbbá tétele, pusztán csak kevesebb vágással és több tág képkivágattal. Na és persze a rángatózó kézikamera mellőzésével. Az operatőr (maga Soderbergh, álnéven) mellett a hangtechnikusokat illeti még dicséret: minden puffanó testnek, roppanó csontnak, ütésnek, széttörő bútornak fantasztikus hangja van, nem is gondolnánk mennyit segít a beleélésben. A Soderbergh által kedvelt flashback-technika is üdítő színfoltja a filmnek. Van ugyan némi hagyománya a műfajban (lásd a remek Point Blanket), de komolyabb alkalmazása ritkaságszámba megy. Nagyon nem működnek viszont az akciójelenetek közötti részek. Mallory annyira profi és megállíthatatlan, hogy a megalapozásokban nincs semmi feszültség. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy bármi is balul üthet ki, vagy hogy hősünk bármikor komoly veszélybe kerülhetne, ne adj Isten, elbukhatna.
Soderbergh nagy örömét leli a hosszú, gondos előkészítésben. Ilyenkor jobb híján gyönyörködhetünk a képekben, A bűn hálójában ugyanis tele van szebbnél szebb beállításokkal. A foglyok átadása a fatelepen, a megbeszélés a repülőgéphangárban, a bosszúszomjas Mallory arcát megvilágító kandallótűz a sötét szobában, és még sorolhatnám. Fájó pont a színészek nagy részének unalmas alakítása is, főleg amilyen impozáns gárda vett részt a készítésben. Gina Carano nem filmekből, hanem kevert harcművészeti tornákról lehet ismerős, és sajnos nem is nagyon próbáltak színésznőt faragni belőle. Abszolút hitelesen ver el mindenkit, de ettől még a játéka lapos marad. Ewan McGregor Mallory főnökének szerepében nem tud mit csinálni, teljesen sótlan, ráadásul maga a karakter is alulírott. Channing Tatum szörnyen játssza a másnapos keményfiút. Legalább Antonio Banderas megmosolyogtat minket egy kicsit a film vége felé.
A bűn hálójában tehát, ahogy korábban utaltam rá, erősen közepes film. Akiknek jobb a memóriája évek múlva talán néhány remek verekedésre és pár képre fog emlékezni… Soderbergh filmográfiájában egy újabb kísérletként, a színészekében pedig egyszerűen egy további címként fog szerepelni.
