Hair (1979)
Ez számunkra a virágkorszak igazi himnusza – szó szerint is, hiszen musicalről van szó fantasztikus, ma is gyakran játszott dalokkal -, ám állítólag Amerikában nem számít akkora klasszikusnak, mint felénk, és talán a rendező személye ad választ erre a különös tényre. A Csehszlovákiából emigrált Milos Forman már a korszak végén készítette a szabad szerelemről, a szabad választásról szóló, háborúellenes filmjét – ám nekünk mindez még újdonság volt, mi, kelet-európaiak pedig nagy valószínűséggel jobban értettük apró nüanszait, humorát. Hőse egy vidéki srác, aki sorozásra érkekezik New Yorkba, hogy aztán Vietnámban harcoljon, és egy parkban meglát egy gyönyörű, előkelő lányt lóháton, akibe beleszeretne, ha esélye volna rá, hogy még egyszer találkozzanak. Új barátai erről egészen másképpen vélekednek, hisz a hippiknek semmi sem lehetetlen. Treat Williams élete legnagyobb alakítását hozza Bergerként, a film legjobb mondata pedig ez. „Hát Mick Jaggert nem rúgnám ki az ágyamból, de nem vagyok homokos”.

Szelíd motorosok (1969)
Még mielőtt feledhető B-filmek kötelező vicsorgó gonosza lett volna, Dennis Hopper nagyszerű színész és hasonlóan jó rendező volt  amire a hippi korszak egyik igazi kultuszdarabja a tanúbizonyság. Hősei, Wyatt (Peter Fonda) és Billy (Dennis Hopper) droggal üzletelnek, de nehéz lenne dealereknek nevezni őket, és egy jól sikerült üzlet után motorra szállnak és nekiindulnak Amerikának. Különösebb cél nélkül tartanak Los Angelesből New Orleans felé, de a két hippit sehol sem fogadják kitörő örömmel, van olyan kisváros, ahol börtönbe is kerülnek. Itt ismerkednek meg a helyi társaságból úgyszintén kilógó alkoholista ügyvéddel – az itt is zseniális Jack Nicholson -, aki végül velük tart – amiről mi már tudjuk, hogy rossz döntés. Hopper road movie-ja évtizedek óta kultuszfilm, a temetőjelenet pszichedelikus montázsa Antonioni Zabriskie Pointjának vonatkozó képsorával egyetemben az ellenkultúra egyik emblémája lett. 

Zabriskie Point (1970)
Érdekes, hogy milyen sok külföldi rendezett annak idején hippie filmet Amerikában – az olasz Michelangelo Antonioni is közéjük tartozott. Hőse, az egyetemista Mark részt vesz egy diákmegmozduláson a hatvanas évek végén, de rendőrség brutálisan szétveri a tüntetést. Az összecsapások során lelőnek egy rendőrt, és a fiú is gyanúba keveredik, mire egy lopott kisrepülőgéppel próbál menekülni a számára egyre terhesebb világtól. Ekkor találkozik a csinos Dariával, akivel a civilizációtól távol, a Halálvölgyben kötnek ki, ám közös álmodozásuk nem tarthat örökké. Antonioninak sikerült tényleg megragadnia a kor kissé elmaszatolt szellemét és valóban pszichedelikussá váló utazásra vinnie hőseit, reptéri dolgozóként pedig a fiatal Harrison Ford is feltűnik egy icipici szerepre 

A part (2000)
A hippik nem haltak ki a 70-es évekre, hanem elkezdtek pézt keresni és egzotikus országokban kezdtek új életet – ez tény, és részben ez Danny Boyle filmjének alapja. Persze mondhatjuk, hogy azt is, hogy ez Leonardo DiCaprio mozija, aki fiatal, kalandvágyó srácként Thaiföldön bulizik, és véletlenül kerül a kezébe egy térkép, amely egy valóban paradicsomi szigethez vezeti el őt és a hozzá csatlakozó francia párocskát. El is jutnak a csodás szigetre, ahol egy harmóniában, szeretetben és napfényben fürdő kommuna él Tilda Swinton vezetésével, amit az amerikai srác meggondolatlansága jól tönkre is tesz. Mert ugye semmi sem tart örökké, de amíg tart, addig csodás lehet, mondja a látványos és annak idején rendkívül sikeres, de mára kissé elfelejtett film.
 

Woodstock a kertemben (2009)
Hogy mit jelenthetett a tajvani születésű Ang Lee-nek a hippi korszak, az számomra rejtély, még akkor is, ha a rendező 1979 óta gyakorlatilag folyamatosan Amerikában él. Az viszony tény, hogy Woodstockról és 1969 nyaráról biztosan lemaradt, ám mégis ő mondja el a legendás fesztivál történetét. Hőse a Greenwich Village-ben lakberendezőként dolgozó Elliot, akire nagy hatással van a melegjogi mozgalom, de kénytelen hazaköltözni a New York környéki Catskillsbe, mert szülei a családi motelt a teljes pusztulás szélére juttattá. Amikor a fiú fülébe jut, hogy a szomszédos város nem adott engedélyt az ott tervezett fesztivál megtartására, felhívja a szervezőket, felajánlja a családi motelt főhadiszállásnak, a többi pedig már történelem. 

Séta a Holdon (1999)
Ne feledjük, a hippi korszak a szabad szerelemről is szólt, ahogy arról se feledkezzünk meg, hogy nem mindenki számára volt annyira szabad ez a szerelem. Pearl, a fiatal háziasszony úgy érzi, a nagy idők elsuhannak felette, bár szereti férjét és családját. Aztán nyaralásuk alatt megismerkedik a női ruhákat áruló hippi Walkerrel, akivel merész szexuális viszonyba kezd és megváltozik egész élete. A családi leleplezés után régi életét valahogyan összhangba kell hoznia új vágyaival és álmaival, ami lehetetlen feladatnak tűnik. A „Blúzost” játszó Viggo Mortensennek ez volt az egyik első igazi nagy szerepe, míg Diane Lane már befutott sztár volt, de a férjet alakító Liev Schreibert is ekkor szerettük meg. A film nem lett kultuszdarab, de apró rezdülései, érzelmi krízispontjai miatt ma is érdemes megnézni.