"Én sosem voltam hiteles. Tudom, mert utánanéztem: még csak nem is hasonlítok Vlad Szepesre" - e szavakkal szabadkozott a tavaly Karlovy Varyban életműdíjjal kitüntetett Christopher Lee, a világ filmtörténetének egyik leghíresebb Drakulája. De akkor hogyan néz(hetett) ki Drakula?
Ne gondoljunk egy véresszájú, ám karizmatikus figurára, fekete lepelben; olyanra, mint Lee, aki ötször játszotta el a figurát, és a szerep szinte száműzte a "sötét oldalra". És akármennyire kiábrándító, még Blaskó Béla Ferenc Dezső, azaz Lugosi Béla sem mondható igazán autentikusnak. Bram Stoker a regényében hosszú fehér hajjal és szakállal képzelte el ugyanis Drakulát: tegyük hozzá, joggal, elvégre több száz éves rémmel van dolgunk. Egy idős vérszívó bácsika azonban korántsem olyan vonzó, mint egy fiatal.
A filmtörténetben már a kezdetektől fogva jelen vannak a vámpírok, ezért moziba menet nem árt, ha mindig van nálunk kereszt és fokhagyma. Eltelt némi idő, míg ezen a tematikán belül a mesélők túlléptek a fekete-fehér technika határain, no pláne, amíg megteremttették a jófej vámpírokat. Például Blade-et (Wesley Snipes), aki félvér lévén még nappal is könnyedén sétál az utcán, hogy aztán éjjel látványosan ledarálja egy-két, a reformgondolkodást elutasító társát.
A nagy lépést azonban a tévé tette meg: ahhoz, hogy a vérszívókból igazi szappanoperahőst lehessen kreálni, érzelmekkel és lélekkel felvértezett, jóképű férfitestbe száműzte őket. Például az Angel nevű egyedet, aki a Buffy, a vámpírok réme mellékszereplőjéből egy önálló sorozat hősévé nőtte ki magát. A vámpírok mai kultuszának kiépítésében mérföldkőnek számít ugyanakkor Alan Ball True Blood - Inni és élni hagyni című szériája is: itt már központi szerep jut az emberek és a vámpírok közötti aberrált szexnek, ahol a gyengéd harapás nemcsak izgató játék, hanem komoly mellékhatásokkal is jár(hat). Hasonló úton jár a most mozikba kerülő Alkonyat-saga második darabja, az Újhold is: egy lány és a vámpírfiú reménytelen szerelmének drámácskája ijesztően sikeressé vált. Szívás minden téren.
