Gazdag szegények és szegény szegények a Párizsban élő grúz zseni, Otar Joszeliani új filmjének hősei. A gazdag szegények nagyon gazdagok, hatalmas kastélyban laknak, helikopterrel közlekednek, szolgák hada jár a nyomukban. A szegény szegények nagyon szegények, ha van hol meghúzniuk magukat, az alig nagyobb egy kutyaólnál, kolduláshoz a kutyát is kölcsönkérik, éhesek, vagányok és elszántak. Egymással nem keveredő két világ, ebben próbálnak valamire jutni magukkal az Agyő, édes otthon! szereplői. A két világ között átjárása egyedül a történet húszéves főhősének van. Reggelenként otthagyja a kastélyt, örökké fontoskodva ügyintéző anyjával, a szobalány szoknyáját és a borospoharat sűrűn emelgető apjával, a sötét szobákban peckesen sétálgató gémmel. Ócska holmikba öltözik, megy a koldusok és csavargók közé, alkalmi munkákat vállal, segít adakozásra bírni a járókelőket, ablakpucolás és mosogatás között tétova kísérletet tesz egy fiatal lány meghódítására. Megpróbál nem az lenni, aki, de ugyanúgy nem jut semmire, akárcsak a többiek.
Színes, sodró maszkabál kavarog Joszeliani történetében. A gazdag szegénynek, a szegény gazdagnak igyekszik látszani, a családot szigorral dirigáló anya pásztorórára settenkedik üzletfelével, hegedűórán gyakorló kisfiú apró koldus-stiklikhez nyújt segédkezet: a párizsi (vagy inkább ezredvégi) embertenyészet káprázatosan gazdag képe ezernyi apró mozaikkőből épül a szemünk előtt. Senki nem tudja a létezés értelmetlenségét, az elvesztett álmok hiányát, az örök körforgás filozofikus szomorúságát olyan bölcs humorral, vidám színekkel, elbűvölő szeretetreméltósággal és váratlan ötletekkel filmmé bűvészkedni, mint Joszeliani. Egyik szereplőről a másikra úszik át figyelme, visszatér, eltávolodik, a végtelenített élet szalagja fut előttünk, mintha célja lenne, pedig igyekezeteink értelmetlenségéről beszél.
Hősei mindannyian szegény ördögök. Magányosak, álmok nélküliek, kudarcra ítéltek. Lázas buzgalmaik becsapják őket, szakadatlan nekiveselkedéseiknek semmi értelme. Joszeliani csak két öreg csavargót ajándékoz meg a tudással. Egyikük, a főhős apja, a kastély dúsgazdag ingyenélője - maga Joszeliani játssza mélységes derűvel és filozofikus bölcsességgel -, a másik koszos, rongyos csavargó. Két szabad ember. Belülről szabad. Nem véletlen, hogy egyedül nekik sikerül nyom nélkül kilépniük a körforgásból úgy, hogy biztosak lehetünk, valahol boldogan éneklik dalaikat tovább egy barátságos pohár bor mellett.
