Az emberi szép lassan elpusztítja a létéhez szükséges erőforrásait, akárcsak valami vérszopó barbár horda. A Daybreakers talán épp ezt a problémát tálalja metaforikusan, amikor a vámpírokat teszi meg uralkodó osztálynak, és az emberiséget veszélyeztetett fajnak.
Van új a nap alatt
Szerencsére szusszanásnyi szünetet tarthatunk abban a szégyenteljes folyamatban, amely a vámpírfilm szubzsánerét a paráztató, véráztatta gyilokmaraton felől elvitte a 12-es karikába is beleférő, androgün emósokat szerepeltető, elsős gimnazista lányokat megcélzó irányba. A Daybreakers körülbelül ott veszi fel a fonalat, ahol a Kaptár vagy a 28 héttel később lógva hagyta, azaz gyorsra vágott akciójelenetek, sok vér, viszont kézzelfogható történet, és még több vér. Látszólag persze nincs új a nap alatt. Ethan Hawk egy az egyben a kezdeti felismeréstől riadt Neo, az ellenállók hölgytagja kiköpött Trinity, Willam Defoe is könnyen megfeleltethető Morpheusnak, és gonoszok közül sem kell nagy képzelőerő, hogy párhuzamot vonjunk Smith és Sam Neill között. És ezek a párbaállítások nem azt jelentik, hogy a Daybreakers a Mátrixot gondolná újra, hanem hogy már a Mátrix is bevált archetípusokkal dolgozott, s így tesz a legújabb vámpírmozi is. Ennek ellenére nem mondható, hogy a Daybreakers tizenkettő egy tucat vámpírfilm lenne. Akciófilmnek már inkább.
A liberális vérszopó
Viszont a kardfogú kétlábúak vérrel írt történetei között kifejezetten eredeti, más megközelítésből ironikus, vicces elgondolás. A film ugyanis egy első blikkre teljesen normális társadalmat fest le, rendőrökkel, tévéhíradóval, utcai büfével. Csak az a furcsa, hogy a politikusoknak kicsit hegyesek a szemfogai, a kávéba pedig vért kevernek tejszín helyett. A Daybreakers tudniillik egy olyan jövőben játszódik, ahol már a vámpírok alkotják a bolygó lakosságát, s az emberi faj titokban, apró csoportokban, veszélyeztetett fajként létezik. (Most őszintén, ez mekkora poén!) A történések ebbe a status quo-ba csapnak bele, és ha a fenti abszurditást lehet még fokozni, akkor az most következik: mivel a vámpíroknak alapvető tápláléka az emberi vér, a homo sapiensek viszont egyre kevesebben bóklásznak, tulajdonképpen éhséglázadás van kialakulóban a Földön. (Hát én ezzel nem tudok betelni!) Dalton (Hawke) azon dolgozik, hogy találjanak valami alternatív forrást az emberi vér helyett, nem csak azért, mert lassan elfogy, hanem mert ő egy ilyen liberális vámpír, aki szeretné megmenteni a kihalás szélén álló fajt.
Ikrek
Sajnos nem olyan filmről beszélünk, amelynek valódi szüksége lenne szerepüket komolyan vevő színészekre, így aztán az olyan, egyébként nyilvánvalóan fantasztikus aktorok, mint Hawke vagy Defoe annyit tesznek csak hozzá a produkcióhoz, amennyit a műfaj igényel, és az nem sok. Rossz szó azonban így sem érheti őket, tudják ők is, tudjuk mi is, hogy ezúttal a torokra támadókat életre hívó maszkmesterek és trükkösök, név szerint az új-zélandi WETA Workshop viszi hátán a filmet. Így lett belőle egy nem ostoba, de egyszerű, nem giccses, de nem is sótlan popcornmozi, emberi fogyasztásra alkalmas.
Az alkotók pedig Michael és Peter Spierig, egy ausztrál ikerpár, ebből a szempontból is különleges alkotói folyamat eredménye tehát a film. Már odahaza is leforgattak egy zombifilmet 2003-ban, amely nem is maradt visszhang nélkül - végeredményben ezt bizonyítja az is, hogy most már amerikai produkciójukról értekezünk. Első alkotásuk (legalább is számunkra) után kijelenthető, hogy tisztességes iparosokról van szó, akik még nyilván sok profi akciófilmet fognak letenni az asztalra a jövőben.
Kinek ajánljuk?
- A vámpírfilmek szerelmeseinek.
- A sok akció, sok vérrel koktél kedvelőinek.
- Ethan Hawke rajongóinak.
Kinek nem?
- Akit felzaklat egy olyan semmiség, hogy tucatnyian szaggatnak szanaszét egy embert, úgy, hogy még a mozi csillárjáról is csöpög a vér.
- Aki a vámpírfilm címke olvasatán valami Alkonyat-féle produkcióra gondol.
- Aki bár szereti a vámpíros történeteket, de megragadt a fokhagyma-feszület-ezüstgolyó legendáknál.
7/10
