Egy film vakokról, vakoknak. Ne higgye azonban senki, hogy látók számára élvezhetetlen. Tímár Péter legújabb munkája a Vakvagányok.
A Csapd le, csacsi! és a 6:3 után Tímár Péter ismét olyan filmet alkotott, amely valószínűleg sokakat vonz majd a mozikba. A vakokról szóló filmet, melynek főszereplői Csiszár Jenő, Matatek Judit és Bozsik Yvette azt hiszem, szeretni fogja a közönség. És miért is ne szeretné?
A rendezőnek egy szembaleset kapcsán jutott eszébe az ötlet. Befejezte akkori filmjét, és első útja a Vakok Intézetébe vezetett, ahol támogatásra talált elképzelése a vakoknak készülő filmről. Hogy is kell elképzelni egy ilyen mozit? Narrátorral, aki a nem látók számára közvetíti a vásznon történteket. Ez sokakat elbizonytalaníthat, de higgyük el nyugodtan, semmi zavaró nincs benne.
Az ötlet tehát a megvalósulás útjára lépett, és szerencsére megfelelő szereplők is akadtak. Csiszár Jenőt, aki ismét szokásos formáját hozza, talán kissé lelassulva, nem kell bemutatnunk, szintén nincs erre szükség Bozsik Yvette esetében sem.
Akit, sőt akiket ki kell viszont emelnünk, az Matatek Judit és a film többi vak szereplője. Fantasztikus színészi teljesítményt láthat a vásznon az, aki jegyet vált erre a műre. És az elismerés alapja nem az, hogy egy nem látót látunk. Matatek Judit tényleg tehetséges, így az, hogy vak, csak emeli ennek értékét, de nem ez adja meg az alapokat.
A történet sajnos már nem annyira sikerült jól, mint a szereplőválasztás, de azért nagy baj nincs vele. Két vesztes-típusú rockzenész (az egyik főhősünk, Csiszár Jenő) kizárólag a pénzért elvállalja, hogy megír egy musicalt a Vakok Intézetének 100 éves jubileumára. Később derül ki, hogy megrendezni is nekik kellene. Itt lép majd be történetünkbe Imola (Bozsik Yvette), aki éppen most akarná két éve vak kisfiát az Intézetben bentlakóként elhelyezni. A musical készül, természetesen igen sok konfliktussal, humorral és érzelmi megrázkódtatással. Hogy mi lesz a bemutatón és utána, azt hagyjuk meg a nézőknek. Nekem valójában csak egy kifogásom lenne. Nem lehetett volna valami szellemdúsabb musicalt összeütni a mozihoz, amitől a szegény néző nem ideges lesz, hanem esetleg élvezni is tudja?
