Tessék mindent kipipálni: világuralomra törő gonoszt és annak titkos létesítményét, a hős után bomló gyönyörű nőket, autós üldözést egy világvárosban, egzotikus helyszíneket, spéci kütyüket és persze a szűkszavú, mégis frappáns 007-est, aki habozás nélkül öl, mégis van szíve! Egy klasszikusról van szó.
Mit tesz az egyszeri rendező, jelen esetben Sam Mendes, ha egy olyan filmet kell folytatnia, amely minden várakozáson felülmúlóan sikeres lett? Merthogy a 007 - Skyfall sokak szerint a valaha elkészült legjobb Bond-film lett, és erre nehéz lapot húzni. Mendes – akit a hírek szerint nehéz volt rábeszélni a folytatásra – végül egy logikus és egyben kényelmes megoldást választott: visszanyúlt az előzményekhez, elsősorban a három korábbi Daniel Craig főszereplésével készült 007-es filmhez, de bőven idézett a nagy klasszikusokból is. Ezzel újat ugyan nem mutat, de kedvére tett a régi rajongóknak, és azok sem csalódhatnak, akik a Craig-féle keményebb, akciódúsabb oldalát szerették meg a „franchise-nak”. A nyitás minket már kilóra megvett: Bond saját szakállára ered egy olasz maffiózó nyomába Mexikóváros közepén, a Halottak napján tartott fesztivál alatt, hogy az egész stílusos legyen, megakadályozva egy véres merényletet is, majd a zsúfolt főtér felett egy helikopterben küzd meg ellenfelével. Ezt egy római autósüldözés követi - és Monica Bellucci rövid szereplése -, majd az osztrák Alpokba indulunk, összeszedjük Léa Seydoux-t, Bond egyik régi ellenfelének lányát, itt is akad egy kis üldözés, majd irány Marokkó, egy újabb üldözés kipipálva, majd hőseink a sivatag közepén találják magukat, mielőtt visszaindulnak Londonba, hogy rendet tegyenek az MI6 háza táján.
Mendes is, Daniel Craig is azt nyilatkozta a forgatás megkezdése előtt, hogy a nehézsúlyú Skyfall után egy könnyedebb, lazább Bondot akarnak, és tartották a szavukat. A 007 Spectre - A Fantom visszatér nem veszi magát túl komolyan, hozza azt, amit egy látványos, újratuningolt 007-es filmnek hoznia kell, közben próbálva lezárni az előző három munka egységét – erre szolgál maga a SPECTRE szervezete és az ezúttal inkább kicsit irritáló, mint fenyegető Christoph Waltz szerepeltetése, aki talán túl sokszor volt viszonylag rövid időn belül gonosz ahhoz, hogy megijedjünk tőle. Márpedig a főgonosz szerves része az egész Bond-univerzumnak – igaz, a jobbkezét alakító, bulldózerszerű Dave Bautista némileg kárpótol minket -, és egy alapos elemzés kimutatná, hogy a Spectre szép és mutatós, ám túlbonyolított és belül elég üres, különösen ami az érzelmi töltetet illeti. Csakhogy a Bond-filmek mind üresek, elegáns, izgalmas, csak és kizárólag szórakoztatásra készült termékek: így lettek kitalálva, a Skyfall pedig azért lett olyan sikeres, mert szakított ezzel a hagyománnyal, de ezt kétszer szinte lehetetlen meglépni. Sam Mendes nem kockáztatott, biztosra ment, és ez lett belőle, viszont így is feladta a labdát utódjának, különösen akkor, ha Daniel Craig tényleg nem vállal több szereplést. Ha ez így lesz, akkor, bár nem gondoltuk volna, de hiányozni fog, és ebben a pillantba nem is igazán tudunk senkit, aki pótolhatná..
Kinek ajánljuk? Természetesen James Bond rajongóinak, mind a régieknek - a gonosznak még fehér perzsamacskája is van! -, mind azoknak, akik Craig-korszak miatt kerültek közelebb a 007-es világához, de az sem fog csalódni, aki először szagol bele a Bond-univerzumban. Akik a Skyfallt tartják etalonnak, kicsit csalódni fognak, akárcsak azok, akik egy nagy leleplezésre számítanak a gonosszal kapcsolatban – ez a fordulat már az első 25 perc után előre megjósolható, sőt, akik ismerik az előzményeket, azoknak már a szinopszisból kiokoskodható.
10/7
