Néhány szót talán illik ejteni Bukowskiról, akinek magyarul is olvasható novellái (pl.: Tótumfaktum, szerk.: Virág Zoltán, Messzelátó Kiadó, Szeged 2003, stb.) alapján készült ez a film. Henry Charles Bukowski Jr. 1920-ban született, és mértéktelenül egészségtelen életmódját tekintve meglepetésszerűen későn, 1994-ben halt meg. Jack Kerouac, Allen Ginsberg, tehát a híres-hírhedt beat-nemzedék kortársa, de nem tagja. Bukowski egyáltalában nem tagja semminek. Az örök kívülálló, még aki legtöbbször sajátmagán is kívül áll, állandó részegségtől vagy ezzel szoros összefüggésben, másnaposságból kifolyólag. A hetvenes évek közepén lett elismert író. Többnyire önéletrajzi ihletésű novellái kíméletlen naturalizmussal és őszinteséggel mutatják be egy alkoholista mindennapjait. Ital, szex, lóverseny, ital, másnaposság, ital, szex. E néhány szóval leírható tárgykörben mozgott, pia, baszás, hányás, szaros gatya. Ám mindez valami hihetetlen könnyedséggel, olyan fanyar és abszurd humorral, és olyan hitelesen megírva, hogy e sajátos témaválasztásában is az irodalom legmagasabb szféráiban a helye Bukowskinak. Én mondanám, hogy az amerikai Tar Sándor, ha mindenáron valakihez hasonlítani kell...
Bukowski novelláiban olykor Chinaski néven szerepel, ez a neve a Tótumfaktum című filmben is, megszemélyesítője Matt Dillon. Bevallom, a film elején féltem egy picit. Atyaisten, mi lesz itt! Ez a jólfésült, 48 fogú nyálgép, amolyan amerikai főiskolák tipikus vezérfocistája, aki az élen ugráló, természetes-szőke pompomoslánnyal kavar, ez lesz majd a züllött, lepukkant Bukowski??? Végignéztem filmjei listáját, krimik, thrillerek, semmi e tárgyban túlzottan érdekes, ráadásul legutóbb: Kicsi kocsi: tele a tank! Nahát. Ehhez képest óriásit csalódtam. Matt Dillon növesztett egy kis szakállt, meg sörhasat is hozzá. Alaposan kitanulmányozta a masszív alkoholisták járását, sajátos mozgáskoordinációját. Néhány gesztusában Tom Waitset, a reszelős hangú énekes-színészt vélem látni, vajon, miért? Egyszóval, rendesen odatette magát, majdnem hibátlan az alakítása, mégis valami... Hibátlan tán csak akkor lenne, ha ő maga is végigélte volna azt, amit Bukowski, de akkor meg nem tudta volna eljátszani. Vagy aki olvasott már Bukowskit, annak már megvan a saját Bukowski-képe, s ez nem biztos, hogy Dillonra hasonlít. De, el kell ismerni, ott van a srác.
Bukowski-Chinaski nagy nőfaló volt, így életrajzi filmjében is szerepelnek nők, akik természetesen hozzá hasonlóan kocsmák pultjainál élik életük. Lili Taylor (Jan) és Marisa Tomei (Laura) már inkább feltűnnek, mint színészek. Persze, ők azok a hervadt húsú kocsmatündérek, akik úgy tartják a cigarettát, mint az úrinők szokták régi filmeken, de a "mit keres egy úrinő egy mocskos kocsmában" antagonizmusát feloldani már nem tudják. Kitűnő színésznők, pontos az alakításuk. Dokumentarisztikus hitelességű a többi mellékszereplő jelenléte is a filmben.
Bukowski több műve került már filmvászonra, olyan nevek nyúltak hozzá, mint Barbet Schröder (Barfly), vagy Marco Ferreri (Tales of Ordinary Madness). Ezek az alkotások kissé szemérmesen kezelték Bukowski nyersességét, a Tótumfaktum forgatókönyvét író és a filmet rendez Bent Hamer azonban semmit nem hallgatott el. Mindent megmutat, amit Bukowski leírt. Dalok a konyhából című korábbi munkáját láthattuk itthon is. Nos, a norvég születésű rendező tudhat valamit arról, amiről Bukowski mesél, de mit is csinálhat az ember a végtelen hosszú skandináv teleken. Olvas. És/vagy iszik. Az, hogy más kultúrából jött, még hozzá is tesz valamit Bukowski lepusztult, körbe-körbejáró, de mégis amerikai világához. A sivár környezet ábrázolásához a skandinávok hagyományosan értenek, gondoljunk Bergmanra, vagy még inkább Kaurismakira. Bent Hamer is "látványosan" európai látásmódú filmet forgatott, de hát Bukowski is egy európai volt Amerikában. Tehát idegen. Ám kettejük, sajnos már nem az életben történő találkozása azonban nem két idegené, jó ismerősök ők. És ismerős lehet k ö z ö s munkájuk nekünk is.
