Isten ne adja, de ha háború lesz, a Műkincsvadászok kópiájáért senki ne kockáztassa az életét.
Bécsi festő vs. világ
Hitler mint műértő kevésbé ismert a világ számára, grandiózus tervét pedig, miszerint megalkotja szülővárosában a világ legnagyobb művelődési házát, a rá jellemző visszafogottsággal Führer Museum néven, alig övezte kirobbanó siker a kortárs szakma részéről. Clooney filmje szerint ráadásul létezett egy Néró-terv, amely szerint, ha ő meghal, akkor minden felhalmozott műkincset meg kell semmisíteni. (Aminek, ha belegondolunk, sok értelme nincs akkor már.) A film nemes arcszőrzetű főhőse ugyanakkor tisztában van vele, a szövetségesek sem azért szálltak partra, hogy holmi szobrokra vagy festményekre legyenek tekintettel, ha az azt őrző objektumban épp ellenség vert tanyát. A hét bölcsésznek tehát leginkább az a feladata, hogy megóvja, illetve visszaszerezze azokat a műkincseket, amiket még lehet.
[img id=524881 instance=1 align=left img]Kik vagytok?
Átfutott rajtam a gondolat, hogy talán épp az a bajom, sokkal jobb szeretjük azokat a zsiványokat, akik saját zsebre lopnak, mint Kelly hősei, vagy konkrétan háborúznak, mint a Ryan közlegény megmentésében. Mert amúgy rajongok a második világháborús kalandfilmekért, tehát amik nem feltétlen drámát, horrort, háborút nyomnak az arcomba, hanem egy szakasz kalandort, akik cigarettázva menetelnek és el-elkapnak egy párizsi lányt. A Műkincsvadászokért nem sikerül rajonganom, de mégsem az lehet az ok, hogy nem érzem elég tökösnek az akciót. Mert mindegy volna itt, hogy merről merre mennek és miért, ha közben kialakulna főhős és néző között valamiféle kapocs, ami többnyire azért velejárója szokott lenni a moziélménynek.
Az azonosulást nem is az akadályozza elsősorban, hogy ahányszor megjelenik a bunkó bürokrata típusú szereplő, aki holmi emberéletekre hivatkozva nem enged posztermentő akciót, akkor kicsit kell csak belegondolnunk, hogy valójában ennek a szándék szerint negatív szereplőnek amúgy igaza van. Inkább azért nem tudok mit kezdeni a hősökkel, mert nem tudok róluk semmit. Nyilvánvalóan van valami közös múltjuk, de a sebtében összerántott reunion-montázs semmit nem árul el róluk, azon kívül, hogy öregek és nyilván amatőr komédiások, az egyik például egészen hasonlít Bill Murray-re. Mintha már eleve egy második részt látnánk, ahol már elég épp csak utalni az előzményekre, hogy a közönség képbe kerüljön, és onnantól mehetünk is tovább az újabb kalandok felé.
Eső után köpönyeg
A berlini bemutató után állítólag elhangzott Clooney szájából, hogy az a baj a sztársággal, hogy senki nem szól neki, ha épp hülyeséget csinál. És tényleg, a Műkincsvadászok olyasmi, mint amikor 60 éves és annyinak is kinéző nagymamák tangás fotókat raknak ki magukról a Facebookra. És ugye az a furcsa, hogy egy rendezőként is többször bizonyított alkotó munkájáról beszélünk, mert nem túlmagyarázás, művészieskedés vagy bármiféle szubjektíven megítélhető szándék, hanem egy sor kifejezetten béna megoldás zavarja a műélvezetet. Az öreg komikusok nem viccesek, a hősök demagógok, egy halom jelenetnek semmi funkciója a történetfolyamban. A németek tekintete mind olyan, mint Mads Mikkelsené, ha jókedvű, viszont az utolsó francia paraszt is ért a művészethez. Kínosan egydimenziós mindenki, se izgalom, se humor, csak nagy nevek, mert az működött az Ocean's Elevenben is. Na ja, talán ha ezt is Soderbergh rendezi.
Kinek ajánljuk?
- Akiknek mindegy, csak George Clooney legyen.
- Művtöriseknek.
- A könnyűnél is könnyebb szórakozásra hajtóknak.
Kinek nem?
- Akik tucatvígjátékokért már nem adnak pénzt.
- Akik túlléptek a gonosz német, szerelmes francia sztereotípián.
- Akik nem kockáztatnak egy nagy kiábrándulást.
5/10
