A kisszínház újbóli megnyitásakor és a repertoár megtervezésekor a vezetőség egy fiatalabb, elsősorban egyetemi közönségréteg igényeit is szem előtt kívánta tartani. A nemrég bemutatott Mechanikus narancs ennek a törekvésnek a legszembetűnőbb példája. Azzal, hogy tudhatóan provokatív brutalitást visz színpadra, a Szegedi Nemzeti Színház idei évadának talán legnagyobb kíváncsisággal várt darabja lett. Ráadásul a híres-hírhedt Burgess-regény és Kubrick-film is alapot adott a várakozásoknak.
A Gépnarancsból Magyarországon először Pierrot írt musicalt, átvéve a filmváltozat címét. A neves zeneszerző vonakodva vállalta el a feladatot; nem is túlságosan büszke az eredményre. Saját bevallása szerint a mű témája és annak tálalása kissé távol áll az ő finom lelkétől.
A szegedi Mechanikus narancs nyomán az volt az érzésem, az alkotógárda éppen abból kívánt előnyt kovácsolni, ami Pierrot-nak nehézséget okozott: a történet visszataszító kegyetlenségéből. Hiszen mi más vonzaná jobban az ifjú nézőket, mint a televízióból és mozifilmekből ömlő plasztikus, pörgő brutalitás, még ha az a művészet álcája mögé rejtőzik is? Ez egy megdönthetetlen érvnek látszik. A populáris kultúra művészettel való elegyítésének - már ha megfelelőek az arányok - kétségkívül van egy olyan hatása, hogy utóbbi felé terelje az előbbi fogyasztóját. Ráadásul egy ilyen durván antiutópikus sztori, mint a Mechanikus narancs kiváló alkalom egy kis polgárpukkasztásra. Az pedig szintén hatásos nézőszámnövelő faktor. Távol álljon tőlem, hogy megkérdőjelezzem mindezen motivációs stratégiák helyességét. Pusztán a darab repertoárba vételének oka érdekel. Hogy miért most és miért itt? De a legfontosabb kérdés mégiscsak az marad: miért így?
Bal József rendező volt, aki Burgess nyomán színpadi szöveggé pofozta Kicsi Alex történetét. Néhány elemet elvett belőle - legfeltűnőbb Burgess fantasztikus, oroszos szavakkal kevert nyelvi leleményei -, és több is van, amit hozzáadott. Műfajilag így lett az eredeti változatból "zenés játék". Rock-koncert és musical dallamai (Czutor Zoltán ex-Nyers-tag zenéi szegedi gimnazisták előadásában), szürreális táncok, bohóccirkusz kísérik Alex (Járai Máté) vadulásait, majd életének meglepő fordulatait. Csakhogy a bőséges körítés, amely időnként akaratlanul sallanggá válik, itt-ott elvonja a figyelmet a cselekményről, ami Alex összetett jellemének megértése szempontjából sem szerencsés. Természetesen vannak egyértelmű utalások, és a néző érzi is, hogy főhősünk nem egy szerethetetlen figura. Élvezetből folytatott kegyetlenkedése mellett van, mi megkülönböztesse kortársaitól, sőt még "kicsi testvéreitől": Pete-től és Georgie-tól is. (Bal József változata az eredeti mű Pete és Balfék karakterét egybegyúrja.) Alex szenvedélyesen szereti a komolyzenét: Mozartot, Bachot, Beethovent. Dallamaik élvezete összekeveredik benne mindenféle más élvezettel, elsősorban szexuális természetűekkel. Mozartra maszturbál, két csitrit is ilyen aláfestés mellett zsigerel ki. A zene kapcsolódik számára az erőszakhoz, vele mégis társai jelleme fölé emelkedhet.
Boncz Ádám és a szegedi színitanodában nemrég végzett Tóth Lambert remek támaszai Járai Máté játékának. Alex megtestesítője főként a darab elején hiteles; ahogy halad előre a történet, úgy veszti el karaktere a megformáltságot. Amíg arca sápadtra van festve, teste bele van bújtatva hófehér brutalitás-maskarájába (Varsányi Anna munkái néhol erősen hajaznak a film látványvilágára), addig ő is el tudja játszani Alexet, és a fiú hangján tud megszólalni. Ereje azonban kifullad a második felvonásra: a fogházban már nyoma sincs a személyiségét a börtönlelkész előtt tudatosan hamisan beállító, a felszínen visszafogott, jó magaviseletű, mélyen azonban ugyanolyan romlott embernek.
Nem segít neki a további érvényesülésben az sem, hogy a rendező néhol áthelyezte a hangsúlyokat. Megyeri Zoltán gyakran harsány és emiatt könnyen idézőjelek közé kerülő lelkésze, illetve az a védőbeszéd, amelyet az ember jó és rossz közötti, szabad akaratból tett választása mellett mond, sokkal nagyobb nyomatékot kap, mint kellene. Alex érdeklődése az őt a kegyetlenségből mechanikusan kigyógyító - és ezáltal a börtönből igen hamar kiszabadító - Ludovico-eljárás iránt teljesen elsikkad a lelkész érvrendszere mellett. A következő jelenet szinte minden átmenet nélkül folytatódik Alex terápiájával.
Amit a filmben lehet, azt a színpadon nem biztos. Hogy Alex ne mulasszon el egyetlen momentumot sem a neki levetített borzalmas mozgóképekből, Kubrick kétdimenziós doktorai kifeszítik a fiú szemhéját. Ez a színházban kevésbé hatásos. Bal József éppen ezért úgy érzékelteti a terápia kényszerét, hogy egy óriási, rácsos fémkorongra köti rá Járai Mátét (Perovics Zoltán fémes díszlete Burgess negatív, rideg jövőképét idézi), és több irányból is bombázza őt mindenféle kegyetlen képsorral. Sőt, nem csak őt, hanem minket, nézőket is, hiszen a filmeket még a nézőteret körülvevő falakra is kivetíti.
Azon felül, hogy unalomig kiaknázott duójuk sírnivalóan elcsépelt, a már említett hangsúlyeltolások eklatáns példája Borovics Tamás és Gömöri Krisztián jelenetváltásokkor fel-felbukkanó bohócpárosa. Egyfajta sokkcsökkentő szerepet szánt nekik a rendező. Csakhogy egyrészt a darab és annak megoldásai korántsem annyira sokkolóak, hogy csökkenteni kelljen a hatást, másrészt ha már az a cél, hogy megdöbbentsünk és undorítsunk: minek oldani a feszültséget? Valamilyen szinten érthetőbb a párkák jelenléte (Papp Gabriella, Márkus Judit, Szilágyi Annamária), akik szintén egyfajta metaszövegként léteznek az előadásban.
A musicales jelleget erősítik a csupán jelzésszintű verekedések és szintén jelzésszintűen brutális szexuális tettek. A - nyilván szándékosan - eltávolított erőszak viszont semlegesíti azt a hatást, amelyet az alkotógárda kelteni kíván, már csak magával a darabválasztással is. Ha már mindenképpen zárójelbe kívánják tenni az explicit erőszakot, akkor az legyen olyan, mint a hajléktalan (Jakab Tamás) megégetése. Alex és társainak videókamerája rögzíti tettüket, és a nézők csak annak kivetített képén keresztül látják a tüzet és az akciót. Ez valóban eltávolít, ugyanakkor konkrétabbá, és ezáltal megdöbbentőbbé is teszi a jelenetet.
Az előadásban sok szerep van, és ehhez viszonylag kevés színész - pláne kevés jó alakítás. Megyeri Zoltán játssza Alex apját amolyan Ozzy Osbourne-os fazonnal, és a börtönlelkészt is. Szilágyi Annamária egyszerre Alex anyja, párka és miniszterelnök; utóbbi szerepében kellően kegyetlen. A bohócok egy-egy pillanatban rendőrré avanzsálnak. Jakab Tamás és Borovics Tamás egyéb szerepeik mellett a Ludovico-eljárást folytató orvosok: Brodsky és Branom.
Bal József a Janik László által életre keltett író kezébe adja a történet fonalát. Az ő műve a Mechanikus narancs; helyenként az ő cselekményterveiből tudjuk meg, mi történik Alexszel. De vajon megtudjuk-e ezt a darab egészéből? Kiemelkedik-e a sok cikornya közül, mit példáz a Mechanikus narancs? Ha esetleg nem esne le a mélyen tisztelt publikumnak minden, a produkció vége biztosítja, hogy ne sikkadjon el a jelentés. A szereplők körülülik az erőszaktól teljesen megcsömörlött és immár tiszta, rendes életet élni akaró - Járai Máté érzékeltetésében kissé elnyápicosodott - Alexet, aki nekünk, nézőknek is magyarázza a tanulságot. Ez a didaktikus, szájbarágós megoldás már a tavalyi évadban játszott Pör a szamár árnyékáért előadását is jellemezte. Bal József, úgy látszik, most sem bíz semmit a véletlenre.
