Az emberben készen állnak bizonyos reakciók, mondjuk, hogy tudni kell lemondani, nem biztos, hogy a legjobb forgatókönyvíró a legjobb rendező, miért is nem osztják meg a feladatokat. De nem tudom megmondani, hogy James DeMonaco inkább forgatókönyvíró-e vagy inkább rendező.
A bűn éjszakája úgy borzongat, ahogyan kell, azokat az eszközöket használja, amelyeket minden rendes thriller, sok váratlan hanghatással, éles guillotine-effektusokkal, hogy a frász kerülgesse a nézőt. Kicsit alulról fényképezik Ethan Hawke-ot, hogy a fogsora rendetlenségét csodálhassuk, és érezzük, hogy ebben a rendezett világban nem is minden olyan nagyon rendezett, a tisztes családfőbe azért szorult némi denevérvonás. A kisfiúnak olyan mély a hangja, mintha valaki más beszélne belőle, a szerencsétlenekről soha nem lehet tudni, hogy igazi szerencsétlenek-e, vagy alig várják, hogy valaki belelépjen a csapdájukba.
Az időpont 2022, a közeli és boldog jövő, alacsony munkanélküliség, elhanyagolható bűnözés, legalábbis az Egyesült Államokban, ahol új alapító atyákra emlékeznek. Azokra, akik rájöttek, hogy az ember erőszakos állat, és a kultúra meg a vallás hiába próbálja ezt megváltoztatni bennünk, maradunk, akik voltunk, gonosz, kegyetlen majmok. Ha megváltoztatni nem lehet, akkor okosabb együtt élni vele, adni minden évben egy napot, még csak nem is egy napot, csupán egy éjszakát, amikor mindent szabad: lopni, verni, gyilkolni. Utóbbit kézifegyverekkel, atombombákat tilos ledobálni. Persze ők nem A bűn éjszakájának mondják ezt, mint a film magyar címe alapján sejtenénk, hanem megtisztulásnak, végre nem próbáljuk meg akadályozni a természetes kiválasztódást, hullik a férgese. Így kezdődik a film, embervoltunk végleteivel, a képen ipari kamerák felvételeit láthatjuk, lőnek, rúgnak, ütnek, alatta meg Debussy zenéje szól, a Holdfény. Elcsépelt, de korrekt módon elcsépelt filmes eszközök, most is hatnak, egyszerre andalodunk és szörnyülködünk.
Persze hogy naivitás az alaptétel, elég nehéz elképzelni, hogy kakaskukorékolásra abbahagyjuk a gyilkolást, ha belekóstoltunk, és ízlik, de érezhető a kiállás a jelenlegi rendszer mellett. Akármilyen drága és rosszul szervezett, szükség van az újraelosztásra, a korrekciókra, adókra, társadalmi szolidaritásra, bele kell szólni a természet dolgaiba, mert mégsem vagyunk vadak. Ahogy öntözünk a szárazság miatt, úgy kell szeretnünk egymást – tényleg, miért is? Az emberiség fennmarad, él és erősödik, ha engedélyezik a bűn éjszakáját. Nyomasztó világban él? Mondd már, a falanszter sem szebb utópia, mint ez a gyanús kertvárosi éden, ahol a gazdagok megvehetik a biztonsági rendszert maguknak, és túlélhetnek. A szegény közben megmarad bolondnak, aki inkább a kollégát öli, nem azt, akitől van mit elvenni. Sántikál a film, de valamit mondani akar. A tanulság mégis az lesz, hogy bolond, aki az élet lényeges kérdéseire a választ színes közönségfilmektől várja.
