Luc Besson és csapata még egy bőrt lehúzott a Taxiról. Ezt a bőrt azonban lényegesen kevesebb gondossággal készítették ki.
A sokat ígérő nyitójelenet után éri némi meglepetés a nézőt. Először is kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy egy francia vígjáték helyett egy francia bohózatra fizetett be, amelyben a poénok a szándékos félreértésekre vannak kihegyezve és a műfajhoz híven, meglehetősen túlzottak. Daniel az előző részhez képest gyagyább lett, akárcsak a többi szereplő, képtelen húsz perc alatt érthetően kifejezni azt, ami a hátsó ülésen történik. Helyette olcsó poénokat adnak a szájába, alaposan lehűtve ezzel a felturbózott hangulatot.
A történet sem okozhatott komolyabb fejfájást Bessonnak, aki többször is tanújelét adja, hogy mennyire büszke a francia futballválogatott VB győzelmére. Ezt a sikert több alkalommal is elsüti a német szurkolók bosszantására, akiket mellesleg nem átall fricceknek nevezni, míg a japán vendégeket nemes egyszerűséggel lejapózza. Ezeken bizony nehéz nevetni, még kívülállóként is. Mindenesetre a történet ettől még nem lett rosszabb, miután nem létező dologról van szó.
A lényeg Daniel telefonjaiban merül ki, melyet barátnőjével folytat, miközben Marseille minden problémáját megoldja, beleértve az apósjelölt gügye ezredes és az egész dilettáns rendőrség akcióit is. Daniel személye az egyetlen vigasz, aki akár egy Marlboro reklámból is kiléphetett volna barázdált arcával. Talán még a két ballábas Emilien okoz némi örömet az elkeseredett percekben, aki 120 centijével udvarol a két méter magas szőke bombázónak, Petrának.
Persze, ha igénytelen szórakozásra vágyunk, tökéletes választás a Taxi 2, mindenféle elvárások nélkül még fergeteges szórakozást is nyújthat. Én magam is eszerint jártam el, s nem is csalódtam.
