Rosalba, a kissé szeleburdi háziasszony éppen a WC kagylóba ejtett fülbevalóját igyekszik megmenteni, amikor turistabusza, fedélzetén férjével és gyermekeivel, kigördül az út menti pihenő parkolójából. A hoppon maradt asszonyka ahelyett, hogy türelmesen bevárná a felmentő sereget, fogja magát, és meg sem áll Velencéig, ahol is végre alkalma adódik levetkőzni eddigi unalmas életét.
A vígjátéki helyzet amilyen egyszerű, olyan ígéretes. A kisvárosi háziasszony beleunva addigi eseménytelen életébe Velencében talál magára és a szerelemre - utóbbira egy talpig úriember, de meglehetősen különc pincér jóvoltából. A csupa élet Rosalba és a világ minden szomorúságát magán viselő Fernando a romantikus komédiák klasszikus párosát alkotják: a kerítő ezúttal is a véletlen, melynek jóvoltából e két látszólag nagyon különböző ember útjai egy velencei kisvendéglőben keresztezik egymást. Mivel Rosalbának fogytán a pénze, Velencében kiadó szobát találni pedig amúgy is a lehetetlenséggel határos, Fernando felajánlja vendégszobáját a szorult helyzetbe került asszonynak. Az alkalminak induló társbérlet a romantikus komédiák alapvető műfaji szabályai szerint idővel románccá alakul, az egymásra találás azonban nem megy egykönnyen. Az akadályok persze inkább csak ürügyül szolgálnak a komédiázásra, melyben a főszerepet alakító színészek nem vallanak szégyent. Az Izlandról származó Fernando például úgy beszéli az olaszt, mintha legalábbis egy másik évszázadból csöppent volna az ezredvégi Lidóra, Rosalba pedig hamarosan egy sor szeretetreméltó különc társaságában találja magát, akik mind úgy festenek, mintha éppen egy vicclap oldalairól léptek volna át a való világba. Az örökké zsörtölődő virágárus, a szomszédban lakó holisztikus masszőrnő vagy a Rosalba után nyomozó botcsinálta magándetektív mind jól eltalált bohózati figurák, akiknek folyamatos nyüzsgése kellő élettel tölti meg a filmet.
Természetesen mindez egy fabatkát sem érne, ha a Rosalbát alakító Licia Maglietta és a Fernandót játszó Bruno Ganz (A bukás - Hitler utolsó napjai) párosa nem nyerné el szimpátiánkat, szerencsére azonban Ganz és Maglietta magabiztos játékukkal mindent megtesznek annak érdekében, hogy Fernandóra és Rosalbára úgy emlékezhessünk vissza, mint egy habkönnyű vígjáték ember-formájú hőseire.
