A rémtörténetek újabban polgári környezetben, finom ízléssel berendezett könyvtárszobákban és élükre állított nappalikban játszódnak. A tiszta udvart és a rendes házat jól nevelt, jól öltözött és jól táplált párok lakják: magabiztosan közlekednek, a társasági érintkezés szabályait betéve tudják, jólétüket illedelmes lelkiismeret-furdalással viselik. Az adóhatóság a megbízható ügyfelet, a tudatalatti zavarosában halászó filmrendező a hálás kísérleti alanyt látja bennük. A minap még a zord Haneke helyezte rigorózus videomegfigyelés alá az Auteuil-Binoche párost, most viszont Emmanuel Carrére-en a sor, hogy végső kétségbeesésbe taszajtsa a Vincent Lindon - Emmanuelle Devos házaspárt. A módi mindig ugyanaz: egy ártatlannak tűnő hajszálrepedés a falon, s már szakad is a plafon, kisvártatva a ház is. Carrére saját regényéből készített filmjében Haneke rejtélyes video-kazettáinál is jelentéktelenebb mozzanat tesz be a jólétnek. Hősünk, a jó karban lévő építész hirtelen felindulásból s Philip Glass bús-sejtelmes zenéjére megszabadul évtizedes bajuszától! A kívánt hatás helyett bosszantó közöny fogadja; kezdetben csupán idegesítő tréfára gyanakszik, ám mikor véget vetne az ugratásnak, felesége és barátai azzal jönnek, hogy soha nem is viselt bajuszt. Hiába a számos megcáfolhatatlan bizonyíték, a világ csak nem akar tudomást venni hősünk bajszos énjéről, szerencsétlen flótás pedig - alig másfél óra alatt - bejárja a becsavarodás Párizstól Hongkongig vezető kacskaringós útját. A bajusszal a világ kiismerhetősége is odaveszett: bizonytalanság és gyanakvás jő, s bár a felek látványos gesztusokkal biztosítják egymást, hogy kitartanak a bajban, a jeges félelem hamar beeszi magát a kapcsolatba. Carrére szépen játszik a felismerés fokozataival, ügyesen adagolja az elcsépelt igazságokat, úgyhogy akár újszerűnek is tűnhet, hogy valójában fogalmunk sincs, mi is ez a rendnek álcázott zűrzavar körülöttünk, és azt sem ismerjük igazán, akivel évek óta megosztjuk az életünket. A bajusz valójában egy igen hatékony szorongásszimulátor, a forma, vagy éppen a jobb eladhatóság kedvéért Carrére azonban sokáig úgy tesz, mintha egy hagyományos logikával megfejthető thrillerben utazna. A logika azonban, ami a filmjét mozgatja, nem a thriller logikája, hanem a szorongásé, egyetlen biztos pontja pedig a főszereplő tekintetéből kiolvasható félelem.
