Linklater filmjében megáll a kanál a sűrűségtől. Túlcsordul a közölnivalótól, sokat markol és sokat is fog. Sőt, a legtöbbet akarja felmarkolni a lehetségesből. A néző agya nehézbombázva.
A film vizuálisan permanens izgatás. Az alkotók azt a technikát használták, hogy kamerával felvették a film jeleneteit, amelyet ezután animátorok festettek át úgy, hogy a valóság körvonalai még felfedezhetők, de mintha valami furcsa szűrőn keresztül látnánk mindent. A valós jelenetekbe olykor erősebben is belemártották az ecsetjeiket, ilyenkor karikatúrává, eszelőssé, vagy egyszerűen hatványra emelten szuggesztívvé válnak a monologizáló vagy párbeszédet folytató alakok.
Egzaltáltan gesztikulálnak, a kéz, a szem, a száj, a haj, a meglepő színű (lila, vörös, barna, bézs) ábrázatok görcsösen próbálják segíteni a gondolatok minél hatásosabb kíséretét. A tekergő ecsetvonásoktól zsibongó világ hullámzik, és imbolyog, a főhős levitál és repül. A világot egy álomban éli meg, ugyanis egy hajóból formált taxiból kiszállva elüti egy autó és az egész film azt valószínűsíti, hogy az általunk látottak a halál bekövetkezte előtti percek vagy pillanatok.
A film jeleneteinek nagy része - egy-két szintén nem habkönnyű kivételtől eltekintve - filozofikus sűrűségű elmélkedések a legnagyobb kérdésekről. Hosszú monológokban szó esik: szabadságról, társadalmi igazságtalanságról, az élet intenzív és bátor megéléséről, a káosz szükségességéről a társadalomban, a média felelősségéről a katasztrófa tálalásában, az evolúcióról, a kvantummechanikáról, a személyiség önazonosságáról, és főleg a valóság és álom közötti határvonalról.
A főhős a tévében látja az interjút adó, vagy párbeszédet folytató gondolkodókat, lebegése közben úszik bele mások párbeszédébe, vagy ő maga ül le hallgatni a hozzá beszélőket. Mindenesetre a vizuális próbatétel mellé egy pillanatra nem lankadhat az agy, ha követni és megérteni akarja a folyamatos koncentrációt igénylő szövegeket.
Mielőtt a nehéz próbatétel elől megfutamodna a lehetséges néző, tudnia kell, hogy a létrejövő alkotás - már ha szereti az ilyen jellegű kihívásokat - nemcsak az élet-halál mezsgyéjének megborult érzékelését adja jól vissza, nemcsak filozófiai-társadalmi problémákkal szembesít, hanem emellett a legkomolyabban sugallja: az élet minden pillanatában bátran, szabadon és intenzíven kell létezni. Intenzitásból rögtön példát is mutat.
