A menő New York-i mágnás szép élete merő hazugság. Cégénél sikkasztott, feleségét csalja. Amikor épp végre túladna kozmetikázott pénzkezelőjén, karambolozik, és szeretője meghal. A nagy üzlet küszöbén nem keveredhet botrányos ügybe, ezért elmenekül a baleset helyszínéről. A rendőrség azonban a nyomában van.
Cifra nyomorúság
Ha én gazdag lennék… – sóhajtozza az emberiség zöme, akinek ma már mozijegyre sem futja. A vágy erős, hiszen ki ne szeretne jobban élni? Vagy legalább látni a csillogást, hogyan töltik azok a gondtalan napjaikat, akik nagy és aranykanállal esznek, kis időre kizökkenni a nyomorúságból, nem meglepő, hogy az 1910-es évek Amerikájának ötcentes filmszínházai olyan hatalmas népszerűségnek örvendtek. Változnak az idők, a szájtáti csodálatba keserűség, kiábrándulás és (indokolt és indokolatlan) düh vegyült, s amellett, hogy manapság a pénzember elnevezés legalább akkora gyűlöletet vív ki, mint hódolatot, az átlagos néző számára világosság vált, ebben az irigyelt közegben is megvannak a problémák és bajok. Jómódúnak lenni sem fenékig tejfel.
[img id=436843 instance=1 align=left img]Csalások és hazugságok
A tehetősek egyszerre az égbe és a pokolba kívánt világában játszódik a Végzetes hazugságok, Nicholas Jarecki, Az informátorok forgatókönyvírójának első nagyjátékfilmje, krimibe oltott drámája. A dúsgazdag New York-i pénzember, Robert Miller (Richard Gere) a hatvanadik születésnapjára mindent elért, amire az ember földi pályafutása során leginkább vágyhat: anyagi gondtalanságot és szerető, tökéletes családot, odaadó feleséggel, Ellennel (Susan Sarandon) és két szépreményű (a vállalatát továbbvivő) utódjával, lányával, Brooke-kal (Brit Marling) és fiával, Peterrel (Austin Lysy). Mindez azonban puszta látszat, tetszetős felszín, ami mögött sötét mélység kavarog. Egy oroszországi rézbánya-befektetés kudarca miatt mutatkozó négyszázmillió dolláros veszteséget Miller a könyvelés meghamisításával tüntette el, majd "baráti" kölcsönt szerzett (aminek a visszafizetési határideje vészesen ketyeg), és azon ügyködik, hogy kizárólag a papíron sikeres és kívánatos cégét minél előbb elpasszolja egy banknak, mielőtt a simlisség kitudódna. A csaló férfi magánéletét tekintve sem folttalan: évek óta hűtlenkedik, szeretője egy francia festőlány, Julie (Laetitia Casta). A hullámok akkor látszanak összecsapni Miller feje fölött, amikor egy éjszaka Julie-val szerelmes víkendre indul, ám balesetet szenvednek, és a lány meghal. A cégértékesítést keresztül húzná, ha karamboljával – és kettős magánéletével – a címlapokra kerülne, ezért a férfi múltja régebbi adósa (kit apja halálakor támogatott), Jimmy (Nate Parker) segítségével eltűnik a helyszínről. Egy lerázhatatlan nyomozó, Michael Bryer (Tim Roth) ered a nyomába, aki biztos abban, Miller vezetett, és mindenre elszánt – akár a bizonyítékokat is manipulálja –, hogy a közismert mágnást emberölésért rácsok mögé dugják.
Nem a krimi a lényeg
A Végzetes hazugságok bűncselekménye dacára nem szimpla krimi. Erre világít rá a krimi-vonal fordulatainak egy ötvenperces tévészériát idéző erőssége. S másrészt, hogy a rendező-forgatókönyvíró mindezt arra használja, hogy ennek a világnak az álságos voltát drámai módon ábrázolja. Erre mutatnak az olyan apróbb jelek, hogy amikor a cégvevő tudomására jut, a drágán vásárolt szerzeménye semmit sem ér, nem esik kétségbe, egyszerű utasítása az, hogy a látszatot továbbra is fent kell tartani. (Nemde, egy bevált márka akkor is az, ha nincs mögötte valós tartalom.) Másrészt ilyen a turpisságot felfedező elnök-apa és igazgató-lánya közötti purparlé. Mindez legfőképp Gere figuráján keresztül nyilvánul meg. Ez az egyedül igazán kidolgozott és megírt karakter, aki be tud vonzani a történetbe. Az első pillanatban kedveljük, mint sikerembert, később pénzügyi stiklijéért és hűtlenségéért megutáljuk, aztán mégis szorítani kezdünk neki, hogy a halmozódó bajokból valahogy kilábaljon. Ezt Jarecki egy olyan főszereplő-figurával tudta elérni, aki rideg és kemény éppúgy tud lenni, mint kétségbeesett és elveszett. Főhőse nem megátalkodott gazember, hanem a gazdagok világában a szerencse kegyéből éppen kieső szenvedő alany, akivel a néző – anyagi helyzetétől függetlenül – azonosulni tud.
Az alakításáért drámai kategóriában Golden Globe-díjra jelölt Gere játéka ehhez mérten árnyalt és több rétegű. Gere filmes pályafutásának utóbbi időkbeli bűnfilmjei (A falka, Álcák csapdája, Brooklyn mélyén) sorából kilóg a Végzetes hazugságok összetettebb figurájával. Mellette mindenki más másodlagos – hangsúlyozzuk, a film eleve Gere-re fókuszál, neki ad rendes játéklehetőséget –, Roth ugyanazt az antipatikus (és leharcolással megtoldott) karaktert nyújtja, amit a Hazudj, ha tudsz-sorozatban, Sarandont pedig úgy tűnik, újabban csupán mellékszerepekben hasznosítják (Bűbáj, Speed Racer – Totál turbó, Komfortos mennyország, Tőzsdecápák – A pénz nem alszik). Igaz, a színésznő filmvégi nagyjelenetében ízelítőt adhat tehetségéből.
A Végzetes hazugságok egy szokványos kriminél mélyebb és kifinomultabb munka. Többet nyújt, mint amit elsőre ígér.
Kinek ajánljuk?
- Egy krimiben is a mögöttest keresőnek.
- Jó Gere-alakításra éhezőknek.
- Aki irigyli a gazdagokat.
Kinek nem?
- Akik nem drámázást, hanem furfangokat és vért várnak egy krimitől.
- Akik nem tartják Gere-t (jelentős) színésznek.
- Akik előítélettel viseltetnek a tehetősek iránt.
6/10
