A keménység, a menekülni tudó bátorság filmje. A Tamara bájos, mesei örömöt kínáló világa után most ez a film nem "kedves", hanem szenvedéssel teli alkotás. Megalázott gyerekeket, élettörő gyerekkort tár elénk. Bár hosszú percekre, éles és fontos epizódokban komor gondolatokat, sötét hangulatot kelt, az egész alkotás mégsem pesszimista vagy vigasztalan. Az egykori tornászgyerek fiatal felnőtt kora ellenpontozza és egészíti ki, értelmezi a dresszúrával komorló, kínzó gyerekkori képsorokat.
A szenvedésről, a megpróbáltatások túléléséről beszél - de nem mondhatnánk, hogy csupán a szenvedésről szól, vagy kizárólag az lenne a tárgya. Inkább az a kérdés zakatol a nézőben, rejlik-e érték, támadhat-e érték a gyerekkori szenvedésből. Mivel igaz film, választ nem ad: a nézőre bízza, hiszen a válasz bonyolultabb, mint hogy röviden felelni lehessen rá. Mentes mindenfajta hamis mozgóképi meg történetmesélő "bájtól". Helyszínei, díszletei földközeliek, bár a magasságot is láttatja. Nagy András operatőr fény- és színkezelése szürkét, árnyékos sötétzöldet fest, szennyes talaj közelivé teszi a főszereplő tornász gyerekkori világát. Piszkosfehér hó a lakótelepi Debrecenben, város a lakótelep fogságában, kisfiú a dresszírozás rabságában. A sikerek ára már előre kifizetve gyereknyomorítással, itt a bátor elszántság sem, csak a véletlen segíthet...
Mindez így túl patetikusan hangzik, a film világát és kemény sugárzását nem pontosan adja vissza. A Fehér tenyér minden képsora rendkívül feszült, de a patetikus dallam szerencsére hiányzik belőle, s nincs benne a giccsnek sem boldogító, sem sirattató változata. Nagy párhuzam ötlik fel bennem. Ottlik regénye, az Iskola a határon gondolkodtatja el olvasóit hasonló módon: a kényszer, a külső erőszak a valódi tárgya, vagy mégis inkább a kényszer belső vállalásának ábrázolása? Önként vállalt kényszerből születhet büszkeség?
Magyarország, 1980-1981. A debreceni lakótelep irgalmatlan téli háztömbjei mögött régebbi évtizedek is lapítanak, mint sarokba szorított harapós kutyák. A rendező egy ablakból kidobott karácsonyfa képével többet fejez ki minden történelemmagyarázó jelenetsornál. Becsülöm, hogy itt sem válik "jelképessé": szikár, tárgyilagos, különös kis jelenet. Az is valódi érték, hogy szerető szülőket tud ábrázolni butaságuk és kegyetlen érzéketlenségük fog-csikordító jeleneteivel.
...Domb Calgary, a kanadai város fölött: a sorspróbálta fiatalember furcsa tornagyakorlatként kézen áll egy padon. Háta mögött a lakótelepi erőszak-Magyarország, előtte nyitott utak, de az erőszak emléke és gyakorlata már beleivódott, sajátjává vált. Nemcsak fölrajzilag kap nagy távlatot a film.
A fiatalember kanadai tanítványával még visszatér Magyarországra, majd a legvégén egy híres cirkusz artistájaként látjuk megint messze. Új menekülés? Vagy megtalálta saját életét? A Fehér tenyér a sok keserűségével sem kedvrontó sugárzás.
