Nem ez lesz életünk legizgalmasabb utazása, ha erre a járatra váltunk jegyet. Bille August egy svájci latin tanár lisszaboni kalandjáról rendezett filmet Jeremy Ironsszal a főszerepben. Az unalmas Svájc szemben az izgalmas Lisszabonnal?
A film annyira unalmas, mint a főszereplő Raimund Gregorius (Jeremy Irons) karaktere. A berni gimnáziumi tanár intellektuális magányát a film már az első képkockákkal hangsúlyozza: a professzor esténként önmagával sakkozik.
Ahogy azonban a filmekben lenni szokott, egy reggel minden megváltozik. Az iskolába menet professzorunk az utolsó pillanatban megment egy fiatal lányt attól, hogy a hídról a vízbe vesse magát. A lány később eltűnik, csak egy piros kabátot hagy maga után, zsebében egy titokzatos könyvvel… Kezd hihetetlen lenni a történet? Pedig még csak az első 5 percnél járunk a 111-ből. A titokzatos könyvben – ami innentől hősünk bibliája – a lenyűgöző gondolatokon kívül egy jegy is rejlik a Lisszaboni vonatra, ami 15 perc múlva indul! Gregorius elköveti élete első spontán cselekedetét és az utolsó pillanatban fellép az ismeretlen felé robogó gyorsra.
A film Pascal Mercier svájci író és filozófus nagysikerű könyvének adaptációja. A lány könyve viszont a történet szerint egy Lisszabonban élő szerzőtől származik, melynek sorai hol a dialógokban, hol pedig Gregorius narrációján keresztül kapnak hangot. Gregoriust teljességgel lenyűgözik a könyvben olvasott müllerpéteri magvas gondolatok életről, halálról és önmagunk megismeréséről, mint „A bennünk rejlő életnek csak egy kis részét éljük át”… vagy ”Azért teszünk utazást önmagunkba, hogy saját magányunkkal szálljunk szembe…”. Főhősünk olyannyira a könyv hatása alá kerül, hogy felkutatja az írót, mint kiderül a különös sorsú, fiatalon elhunyt Amadeu de Pradot (Jack Huston), aki orvosként dolgozott a diktatórikus portugál rendszer, a Salazar rezsim alatt.
A forgatókönyv (Greg Latter, Ulrich Herrmann) hihetőségének szempontjából a kutatás meglepő fordulatokat tartogat. Az egyetlen személynek – a csinos szemésznő, Mariana (Martina Gedeck) – akivel Gregorius Lisszabonban megismerkedik van egy rokona, aki felkelőként pont együtt harcolt Amadeu-val. A fiatal író élete az elmesélt flashbackeken keresztül tárul fel. Meg kell hagyni a portugál felkelés története (film a filmben) sokkal izgalmasabb az ezt feltördelő modern kerettörténetnél. Amadeu hősies életét egy kusza szerelmi sokszög bonyolult érzelmi hálóján keresztül ismerjük meg.
Gregoriust érthetően lenyűgözi ez a szenvedéllyel, erőszakkal, izgalommal és valódi érzelmekkel teli történet, hisz az életet jómaga – és vele együtt a néző is – csak tisztes, biztonságos távolból figyeli. Így az izgalmas belső történet, a fiatal színészek (Mélanie Laurent, August Diehl) meggyőző alakítása, de még a lisszaboni felvételek képeslapszerű szépsége sem menti meg a filmet az unalomtól. Gregorius személyiségfejlődése és lázadása kimerül annyiban, hogy ócska régi szemüvegét egy divatosabbra cseréli. Egy ponton bevallja Marianának, hogy a felesége azért hagyta el, mert unalmasnak találta. Marianával ellentétben mi inkább az ex-feleséggel értünk egyet.
A film végén feltesszük a kérdést: miért? Miért érdekelte a professzort olyannyira Amadeu története, hogy vállalkozzon erre a hosszadalmas nyomozásra? A válasz talán csak egy kérdés: merünk-e élni?
