Lassú, csendes, feliratos, hosszú, nélkülözi a gyors vágásokat, a látványtrükköket, de akinek van türelme kivárni a csodát, az szeretni fogja Andrej Tarkovszkij Stalker című alkotását!
A címszereplő Stalker, egyféle idegenvezető a Zónában, a tiltott övezetnek számító területen, ahová a titkos vágyaikat beteljesítők vándorolnak el. A film középpontjában az az utazás áll, melynek során Stalker az Írót és a Professzort vezeti be a Zónába. Ezen a területen egykor állítólag meteor csapott be vagy űrhajó szállt le, elpusztítva minden ott lévő életet és rejtélyes energiát hagyott hátra maga után. Korábban turisták mentek a Zónába, de vissza már nem tértek. Akinek mégis sikerült, annak megváltozott az élete. Zordon (Magányos Farkas), a korábbi vezető miután átlépte a küszöböt, rá egy hétre itt a világban dúsgazdag lett, majd felkötötte magát. Stalkert sem hagyja büntetlenül az övezet. A kislánya béna. A "Zóna áldozata". Ő maga pedig többször ült börtönben tiltott útjai miatt, mégis kész az életét is kockára tenni, csakhogy másokat elvezessen a boldogság megtapasztalásáig. Tisztelettel viszonyul a Zónához, s ezt megköveteli a vándoroktól is.
A területnek két határa van: egyiket rendőrkordon védi, mert az állami karhatalom tiltott övezetnek minősítette és lezárta. A másik a Zóna közepébe vezető küszöb, melyen keresztül a titkos vágyakat teljesítő szobába lehet jutni. Mert a mendemondák úgy tartják, a Zónában teljesülnek az ember kívánságai.
A film rendezője a szimbólumok nagymestere volt. A Zónába utazás átkelést jelképez a gyakorlati világból a spirituális világba. Befelé jutás a saját lényünk középpontja felé. Stalker szerepe a lelki vezetőé, ki nem mutathatja az utat a másik kettőnek, csupán segítheti őket abban, hogy megtalálják saját útjukat lelkük mélyére. A Tudós és az Író morális és etikai kérdésként kezelik ezt a problémát, mert érzik, hogy életük legfontosabb pillanata következett el. Rájönnek, hogy a csoda a belső megváltozás, a hit képességének visszaszerzése. A tudatosan vállalt átlépés az egyetlen lehetőség, amin keresztül a szobába juthat az ember.
A Tudós úticélja, hogy elpusztítsa a Zónát, nehogy valaki zsarnoki vágyaitól vezérelve lépje át a küszöböt, s elpusztítsa az egész világegyetemet. Hosszas birkózás, veszekedés után a professzor más belátásra jut. Ő a titkok szobájának küszöbéig jutva ezt a belső utat tette meg. Stalkert pedig elviselhetetlen fájdalommal tölti el a Tudós és az Író vonakodása, s hogy nincs kit bevezetnie a szobába. Stalker a hit embere, aki másokat is hitre tud vezetni. Nevezhetnénk a Zóna papjának, kinek alakja mélyen az orosz hagyományba gyökeredzik. A szerzeteshagyományban ugyanis Stalker alakjának a sztarec felel meg. Pontosabban szólva Zosszima sztarec alakja a Karamazov testvérek c. Dosztojevszkij regényben. Az orosz hagyományban a sztarec az a lelki vezető, aki megkapta a megkülönböztetés karizmáját.
Egyikük sem lép be a szobába, mégis egészen más emberként térnek vissza a valóságba. Stalker szeretné a saját igazi közegébe, a Zónába vinni családját. Nyakába is veszi járásképtelen kislányát, kinek fejkendője, bekötött feje az egyetlen karakterisztikus utalás Oroszországra, ill. a történet helyszínére. Mégis a nyitóképsorban látott lakásba tartanak. Stalker ágynak dől és vonaglik, értelmetlennek érzi áldozatvállalását, és mert nincs aki átlépje a küszöböt, azaz nincs aki bízna szíve tiszta vágyaiban, nincs már olyan ember, aki hinne!
Eközben kislánya a konyhában olvas, s tekintete megmozdítja az asztalon lévő poharat, míg a néző Beethoven Örömódáját hallhatja. A győzelem, a hit megnyilatkozása ez. Azé a csodáé, mi már csak erkölcsi csoda lehet, csak erkölcsileg teljesülhet, erkölcsileg következhet be, egészen odáig, hogy minden technikai trükk nélkül - a puszta tekintet ereje elegendő lesz ahhoz, hogy a holt tárgyakat megmozdítsa az asztalon.
A szovjet filmkészítés meghatározó alakja Andrej Tarkovszkij, a nagy formateremtő művészek közül való. A korproblémákat az egyén gondjának tekintő művész, aki az emberiség gondjaira figyel, miközben eredeti módon merít az orosz szellemiség, a múlt századi hagyományait folyamatosan őrző orosz értelmiség élet- és gondolkodásmódjának, kultúrájának örökségéből.
Magától értetődő természetességgel közlekedik az álmok világában, nem magyarázkodik, csak formát ad látomásainak a legsúlyosabb, de egyszersmind legképlékenyebb közegben. Olyan művész, ki katasztrófaként éli meg, hogy a modernitás racionalizmuskultusza elfeledtette az emberrel saját örök, spirituális értékeit, elszakította az embert a közösségtől és önmagától. Ráadásul abban a korszakban kellett létrehoznia művészetét, amikor az orosz civilizáció - a 60-as évekbeli utolsó virágkora után - kimúlt. Két világ között állt, és egyikben sem volt otthon.
Éppúgy mint főhőse, ő is lelki vezetőként működik, aki segít nézőinek megtalálni az utat önmagukhoz.
