Indiana Jonesból cinikus, alkoholista külpolos újságíró lett az Ébredj velünkben, ami ugyan Az ördög Pradát visel klónja, de még így is az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb romantikus vígjátéka.
Mentegetőzéssel kell kezdenem: Harrison Ford legrosszabb filmjeit, a Star Wars Holiday Specialt, a Zuhanást meg a Tűzfalat is imádom, és igen, én voltam az, aki három évvel ezelőtt 9/10-et adott a Kristálykoponya királyságára. Ford a közönségkedvenc akciófilmjei és sci-fijei mellé legalább ugyanennyi butácska vígjátékot is bevállalt már az elmúlt évtizedekben, és most az Ébredj velünkkel sem okoz csalódást a rajongóinak. Sőt, sokkal lendületesebb és viccesebb romkommal tért vissza, mint a Ripley-ként szintén kultstátuszba emelkedett Sigourney Weaver, aki tavaly csak a Már megint te? című celluloidszörnyet tudta kiizzadni magából.
Bár az Ébredj velünk főszereplője Rachel McAdams, ezt az alapvetően csajos filmet úgyis mindenki Harrison Ford miatt nézi meg. Az egykori Han Solo 69 évesen, ráncos buldogarccal és hajlott háttal a lehető legjobb választás volt egy olyan cinikus politikai újságíró szerepére, aki a családi ebédek spicces nagypapáit idéző, beszólogatós-baszdmegelős humorral oltogatja a tévés kollégáit. Ebben tökéletes partnere a reggeli bulvárműsorba száműzött szépségkirálynőt alakító Diane Keaton, aki ugyan most nem ismétli meg az Annie Hallban látott Oscar-díjas alakítását, de tisztességesen hozza a nézettségre utazó, beképzelt hárpiát.
A sztori a szokásos Aline Brosh McKenna-recept, Az ördög Pradát visel újrahasznosítása. A nagy ambíciókat dédelgető, de valójában menthetetlenül naiv sajtómunkás (Anne Hathaway helyett Rachel McAdams) bejut álmai munkahelyére (a Runway Magazine szerkesztősége helyett egy tévéstúdióba), ahol az elviselhetetlen stílusú újságíró-veterán (Meryl Streep helyett Harrison Ford) pokollá teszi az életét, de közben megtanítja neki a szakma mesterfogásait.
McKenna dialógusai ugyan most nem sziporkáznak annyira, mint a Pradában, de cserébe hitelesen bemutatja a rohanós szerkesztőségi munkát és a média elbulvárosodását. A Harrison Ford karaktere által képviselt, Pulitzer-díjakkal elhalmozott, nyakkendőben kelő-fekvő, komoly külpolitikai elemző már nem érdekli a nézőket, mert ők inkább hullámvasúton ordító időjóst és élő adásban kitetovált hírolvasó celebet akarnak látni, miközben a pizsamából kilógó seggüket vakargatják a reggeli kávét szürcsölve. Bár az Ébredj velünk tobzódik a bulvárvulgárban és az obszcén poénokban, mégsem megy le az Adam Sandler-féle fingós viccek szintjére: itt pont az a jó, hogy Ford a szokásos Han Solo-vigyorával benyögi, mekkora nézettséget hozna, ha élő adásban közvetítenék a prosztatavizsgálatát, de szerencsére nem látunk végbélben matató orvost és hülye pofákat vágó főszereplőt.
A film szépen végigviszi az éjszaka közepén is bevethető, lelkiismeretes, hírfüggő médiamunkások egyenes útját a kiégéshez, az alkoholizmushoz és a barátok elvesztéséhez. Sajnos mindez a romantika rovására történik, mert a Rachel McAdams és Patrick Wilson szerelmi szál elég gyengén lett kidolgozva, ráadásul ezt a készítők is elismerik annál a jelenetnél, amikor a folyamatosan fecsegő, egyszerre törtető és naiv főszereplő lány bevallja: a munkamániája miatt sosem volt jó a pasizásban, ezért nem is erőltette. Az apróbb hibák ellenére Roger Michell rendező kihozta a maximumot a Prada sztoriját és a romkomok szokásos paneljeit ismétlő forgatókönyvből, a hazai forgalmazó pedig Han Solo és Indiana Jones örökös magyar hangját, Csernák Jánost is behívta a szinkronhoz, ami már önmagában az egekbe emeli a moziélményt. Soha rosszabb Harrison Ford-vígjátékot. (7/10)
