Tudományosan úgy szokás megközelíteni, hogy Lucas modern mítoszokat teremt, filmje bizonyos részei atavisztikusan ismerősek minden mozilátogatónak: a kötőfék-turbinás űrhajóverseny a Ben Hurból, a döntő ütközet a Jégmezők lovagjából stb. A helyzet ezzel szemben az, hogy mítosz lenne ebből toposzok nélkül is.
Arthur C. Clarke azt tudja, melyik évben mi fog történni, percre pontosan felmondaná a következő évszázadot. Lucast a valóság nem érdekli, viszont csalhatatlan érzéke van hozzá, mi hogyan néz ki a legjobban, és milyen hangeffektus illik mellé. Hogy az űrben nincs hang, következésképp a Tie-vadászok sem adhatnak vízvezetékszerűen huhogó hangokat, fel sem merül, nem vagyok én Öveges professzor, kezicsókolom. Itt van például, hogy a fénykard zümmög - Clarke biztos meg tudná mondani, ilyen hangja lesz-e, ha esetleg tényleg feltalálják egyszer, de azzal ő sem szállna vitába, hogy így a leghatásosabb, filmileg. Ha már itt tartunk, a lightsaber, a Csillagok háborúja-konglomerátum legnagyobb találmánya (kardozás sci-fiben!) tovább fejlődött, dacára, hogy időben visszafelé haladtunk: most már nemcsak vívni és lézerlövedéket kivédeni lehet vele, hanem finom csuklómozdulattal a lövedék útja megfordítható, jóval dinamikusabbá téve a jedik vs. birodalmiak-jeleneteket. Egyszer bemutathatnának a dramaturgnak, aki ezt kitalálta.
Nem kell minden droidot külön lefénykardozni, elég fejbe parittyázni a saját lézerlövedékével, aki másnak vermet ás, pörgősebb az akció.
A trükkök retteneteset fejlődtek, ha belegondolunk, mennyire bénák voltak a Jurassic Park hüllői, képtelenség volt elhinni őket. Most Liam Neeson beszélget valakivel, közben felpattan hű dinoszauruszára, és elvágtat - vágás nélkül. Elképesztő. Vagy ott a gyermek, Darth Vadert dolgoztató lény, aki kolibriszerűen mozog, beszélgetés közben szárnyalva lebeg, úgy, hogy a lábát is látjuk, tesz-vesz, zümmög.
A kellékesek egyetlen szégyene, hogy Darth Maul kémműholdja vagy mije mind formájában, mind mozgásában gyakorlatilag azonos a Flubber - A szórakozott professzor háztartási robotjával. Lucas valószínűleg nem látta a Flubbert. Hanem a többi számítógépes trükk! Hogy Qui-Gon Jinn (ejthetjük nyugodtan Kim Dzsong Ilnek) vágatlanul felpattan a dínóra, még a legkevesebb, a fő csatajelenetben mindkét részről szinte kizárólag virtuális lények küzdenek úgy, hogy gyakorlatilag mindegyik ott van.
Darth Maul a legnagyobb, a kütyü-, játék- és pólóeladásokban alighanem ő vezet, a dudoros, piros-fekete fejű bérgyilkos. Sallangmentes, balladai figura, szövege gyakorlatilag nincs, de a maga könyörtelenségében ugyanolyan befutó, mint Schwarzenegger a Terminator 1-gyel: negatív hős, akivel mindenki boldogan azonosul, az adekvát állat nézés se hibádzik. Nagy húzás, hogy a "színész", Ray Park, létező Shaolin-harcművész, és egy az egyben úgy mozog az ő dupla fénykardjával, mint a legjobb hongkongi akciófilmek statisztái.
A Lucasban az a jó, hogy már este kigondolja, hogyan lesz legenda a reggeli székletéből. Nyilván ő maga terjeszti a különböző találgatásokat, miért játsszák a főszerepeket európai színészek (Sam L. Jacksonnak csak pár perce van), meg hogy a gyermek Vadert játszó kissrác azért néz ki úgy, ahogy, hogy a következő részben a pubertáló Darth Vadert Leonardo DiCaprio alakíthassa. És hogy a Los Angeles-i Star Wars Fan Club vezetője, a helyi érdekű hipós petíciót juttatott el Lucashoz, "Nehogy má´ a Leó játssza Darth Vadert" címmel. Pedig a kis Vader nem is Leóra hasonlít, hanem a Kramer kontra Kramer gombafrizurás gyerekére, úgyhogy aligha volt itt szó Leóról, egyszerűen így kell kinéznie egy kasszasikerfilm-gyereknek, ha Macaulay Culkin nem ér rá, és különben is felnőtt már.
Liam Neeson tökéletes karizmatikus jedi, panaszt legfeljebb Ewan McGregor ellen emelhetnénk: hibátlanul fénykardozik, jedi-lovaghoz azonban méltatlan a jellegzetesen alkoholos eredetű puffadtság.
Maga a történet egyébként elég eredeti, de a lényeg a lepattant űrhajókon, a lakonikus dialógokon, a kardozáson és lövöldözésen meg a Szent Grál-os misztikumon van. A Baljós árnyak annyi extrát nyújt az említettekből, annyira látszik a filmen a megszállott tököléssel eltöltött több milliárdnyi munkaóra, hogy hiányérzetről szó sem lehet, a kurta-furcsa befejezés is bevett elem A birodalom visszavág óta. És az apró kedvességek az ősrajongóknak! Például felbukkan Jabba, még fiatalon, amikor mozogni is tudott, Yoda visszafiatalítva 800 évesre, R2D2, mint mindig és C 3PO, burkolat nélkül, de a szeme világít.
Aki el tudja érni, hogy több generáció egy filmen csámcsogjon hónapokkal a bemutató előtt, aztán ugyanazzal a boldog, együgyű mosollyal élvezzék a filmet papa-mama-gyerekek, nagyobb bevételeket is simán megérdemelne. Perselyeket a moziba!
