Mennyire örülne boldogult nagyanyám, hogy újra van Kórház a város szélén?! Nagyon, nyilván - egy darabig, aztán kicsit elszontyolodna, hogy azért ez már nem az igazi. Majdnem olyan.
Ám van egy szerencsésebb irány is, ahonnan nekiszaladhatunk a Mohácsi vésznek. A múltkor beleríttunk az árkusba, hogy milyen ordító helyzetet hagyott ki a Magyar vándor, amikor nem volt elég pimasz. Íme itt a sebtapasz, a laikus is biztosra veheti: ha bármilyen Mohácsunk szóba kerül, Jancsó Miklóstól aligha várható szemérmeskedés. Jókedvünkben felfoghatjuk ezt utólagos betoldásnak, ami a Magyar vándorból kimaradt: egy mohácsi szín, post festa. Ám ebbéli várakozásaink legfeljebb felibe-harmadába teljesülnek; a nézőpont stimmel, a töltelék kevés. Most sem lehet sokat röhögni, keveset lehet inkább.
Magam is megijedek a felismeréstől: simán el bírom mesélni Jancsó új filmjének sztoriját. Egyáltalán, hogy jön ahhoz, hogy sztorija legyen? Hát ezt érdemeljük?
Az elfásultságukon, unalmukon magukat csak hellyel-közzel túltenni tudó hősök szert tesznek egy időgépre, molto csinos időgépre (tervezte: Haraszti István), s uccu neki, meg sem állnak 1526-ig, hogy Mohácsnál eligazítsák azt a dolgot a törökkel, ahogy kell, Kalasnyikovok szavára. Ott persze, akár Lajosunk a maga idejiben, elügyetlenkedik a dolgot, s minden marad a régiben. De micsoda különbség van e két elszúrás között! Míg a Lajos egy kiadósabb dugás miatt nem sietett csatát nyerni, addig korunk kiküldött hősei csak úgy elmarháskodják a nagy lehetőséget, fádul. Nagy utazásuknak maximum Fekete Pákót köszönheti a hon. Őt ott szedik össze, és kitart a néptánccsoport fináléjáig. Ami azt illeti, láttunk már merészebb, szórakoztatóbb mesét is, de nekünk nyilván semmi se jó, legutóbb az foglalkoztatott, hogy lehet-e úgy filmet csinálni, hogy a kiválasztott jófejnek csak annyi utasítást adunk, hogy csináld azt, amit szoktál? Akkor úgy tűnt, nem lehet. Most meg szívjuk a fogunkat, a Mohácsi vész végig olyan, mintha az improvizáció szigorúan embargós lenne. Ha tévedünk, még kínosabb a helyzet. Tessék visszafáradni a történettelenbe, vissza a tézisekhez, vissza a képuralomba! Legközelebb nincs bocsánat!
Ezzel együtt semmi vész Mohácson, a darab üdítően rövid, sok a zene, meg is járja, van tánc, helyesek a csajok, az egyik férfiszereplő néha tiszta Lugosi Béla... tök olyan az egész, akár egy kései Jancsó-film. Majdnem olyan.
