A Katona József Színház a Kamrában előszeretettel tűz műsorára úgynevezett csoportdrámákat, amelyek azonos foglalkozású/státusú szereplők zárt közösségén keresztül "vízcseppben a tengerként" mutatnak általánosabb irányok felé; az Elnöknők és a Top Dogs most is műsoron van, és róluk is elmondható, hogy a sikert igazából az előadás és kevésbé az adott színdarab aratja - úgy látszik, az ilyen típusú művek nagyon kedveznek a társulatnak, amely kiválóan tudja összehangolni a kiugró egyéni teljesítményeket az összecsiszolt, harmonikus együttes játékkal.
Hasonlónak és ugyancsak sikeresnek ígérkezik a King Kong lányai is, amely igencsak átlagos műve a drámaíróként jónevű apa, Martin Walser (Tölgyek és nyulak) hasonló babérokra törő Theresia lányának. Az aggok házabeli kis közösségnek és három egzaltált gondozónőjüknek tizenhárom jelenetbe szedett életkivágása afféle kegyetlen színházi próbálkozásnak tekinthető: alapszinten drasztikus és szenzációhajhász naturalizmussal ábrázolja az idős ápoltakat és viselt dolgaikat, de ugyanakkor szürreális-abszurd színezetével el is emeli az ábrázolást a valóságtól; tetőfokára ez az elidegenítés akkor hág, amikor a miliő a többé-kevésbé normális Rolfie-t, az outsidert is magába szippantja, Galy Gayként "átszereli", és elpusztítja. Metaforikus síkra a dráma mégis nehezen transzponálható; a másság demonstrációja, azaz a toleranciára való mozgósítás a legkevésbé sem tartozik intenciói közé, azokhoz inkább a morbid szórakoztatás, a hátborzongató lektűr igénye áll közel, a felmutatott kisvilág pedig legföljebb kórházra vagy börtönre enged asszociálni; a "konyha az egész világ" mottó mintájára jelen esetben semmiképpen sem mondható el, hogy az egész világ egy nagy aggok háza volna.
A vendégrendező Bagossy László a szórólapon elég meghökkentően utal rá, hogy "szerinte" a néző nem csodálkozhat a három gondozónő, név szerint Berta, Karola és Mari tömeggyilkos ösztönein, amelyeket ápoltjaik emberszint alatti, undorító véglény-mivolta hív elő úgyszólván természetes reakcióként. A rendező persze ? s ezt leginkább saját munkája tanúsítja - csak szórakozik velünk, fenti tételét a darab szellemében abszurdnak szánja; esze ágában sincs készpénznek venni ezt a felmentést, mint ahogy másfelől el sem marasztalja King Kong párkáknak felcsapó leányait. A színpadi univerzum - s ez Theresia Walser szándékával is egybevág ? el van emelve a humánum, a szánalom, netán az együttérzés vagy ? a másik végleten ? az öregek iránti megvetés és brutalitás adott esetben merőben irreleváns kategóriáitól, és a maga szigorú objektivitásában egy szürreális, groteszk bohózat felé tendál.
A szándékolt hatás elérése céljából Bagossy először is jócskán lefelé mozdítja el a szereplők életkorát: az agg ápoltakat is (csakúgy, mint természetesen a három gondozónőt) fiatal színészek játsszák, semmi vagy csak felszínes (sötét szemüveg, műfoghiányok) maszkban, ezáltal eleve elterelve a figyelmet az öregkor drámájáról, és sokkal inkább a színészi virtuozitást, a mozgás, a mimika, a habitus artisztikumát kidomborítva.
Emellett az egész előadás játékstílusa elidegenített, játékos és valóságon túli, kezdve Horesnyi Balázs széltében fantasztikusan megnyújtott és infantilizáló elemekkel (Hófehérkével és törpéivel, Miki egerekkel, hattyúval, valamint kitépett babavégtagokkal és szörnyfejekkel) telispékelt díszletével, amely ügyesen egyesíti az öregek társalgóját a gondozónői meditációk és képzelgések helyszínéül szolgáló balkonnal. (A filmes fantáziavilágban élő három fiatal nő a legkevésbé sem mondható normálisabbnak ápoltjainál.) A rendezés csúcspontjai azok a nagy tablók, amelyekre a szövegben utalás is alig van, vagy egyáltalán nincs: Albert néni monumentális tisztába tétele, Kapus néni szürreális másvilágra expediálása, Rolfi, Berta és Karola gruppenszexe, Csésze bácsi és Mari manuális szexjátéka, majd Rolfi és Mari hipnotikus előkészületei a koituszhoz. Ugyancsak nagyon sikerült leleményei az előadásnak a magnóra mondott Winnie-szövegek, melyeknek az eredetiben nem leltem nyomát, és a finálé, melyben a King Kong lányok búcsúüzenete szintén csak magnóról hallható, s így képileg az utolsó benyomás a társalgó tablója, ahogy az öregek Rolfi tetemének "jelenlétében" s az iránt teljesen közömbösen élik tovább siralmas életüket.
Ez persze csak a váz volna a kiváló színészi alakítások (és hibátlan összhangjuk) nélkül. Számomra a csúcspontot Pelsőczy Réka Marija, Tóth Anita Grétije és Elek Ferenc duplán elidegenített Kapus nénije jelentette, de Pelsőczy, a "keserű" párka mögött alig maradt el Ónodi Eszter "élveteg" párkája, sőt a "cserfes" párka alakítója, az egri Bozó Andrea is megállja a helyét. (Ugyanez mondható el a másik két egri közreműködőről, az Albert bácsit és nénit alakító Horváth Ferencről és Nagy Adriennről is, valamint Szűrös bácsiként a főiskolás Mészáros Mátéról is.) Amikor Elek Ferenc a szörnyű, múmiaszerű katoton áldozat Kapus néni szerepében Marilyn Monroe maszkjában és jelmezében közvetlenül kivégzése előtt megjelenik, groteszkségében néhány pillanatra még megrendítő is mer lenni, mint ahogy Tóth Anita Grétiként démoni mozzanatokat is sző játékába. Takátsy Péter (Csésze bácsi) - nem hiába állandó szereplője Bozsik Yvette produkcióinak - elsősorban mozgástechnikájával brillírozik, Széles László pedig mint a cselekménybe önhibájából besétáló s onnan önhibáján kívül kiiktatott Rolfi szépen rajzolja ki a fejlődés ívét normális, haszonleső csavargótól egyre jobban megszédített, eufóriákba gabalyodó Pentheusz-karikatúráig.
