Miután megváltottam a filmre szóló jegyem, nem túl nagy lelkesedéssel ültem be a filmszínház termébe. Az ember egy idő után érzéketlenné válik, az ismétlés nemcsak a tudás anyja, de az unalomé is. És Hollywood, a pénzsóvár könyviparral karöltve tett róla, hogy már-már belefásuljak a horogkeresztek és sárga csillagok látványába is.
Az sem hozott lázba, hogy tudtam, ez az osztrák film tavaly elnyerte a legjobb külföldi alkotásért járó Oscar-díjat. Talán nem kell különösebben fogékonynak lenni az összeesküvés-elméletek iránt, hogy meglássuk: a tengerentúli filmszakma szeret meghatódni a lágerfilmeken.
És annál nagyobb a meglepetés, amikor új perspektívából láttatják, mesélik el a XX. század egyik botrányát. Hasonló okok miatt döbbenetesen hatásos ez a film, mint amiért Kertész Imre Sorstalansága is elválik a holokauszt-regények tömegétől. Ez az ok nem más, mint hogy a történetből kiiktatja a szentimentalizmust: úgy hatásos, hogy nem hatásvadász.
A történet alapja az egyik túlélőtől származik, a ma 91 éves szlovák Adolf Burgertől. A sachsenhauseni koncentrációs táborba Hitler parancsára zsidó grafikusokat, illetve nyomdászokat vezényeltek, hogy titokban, náci katonák árgus szemei előtt külföldi bankjegyeket (fontot és dollárt) hamisítsanak. Ezzel a tervvel, a "Bernhard-hadművelet" néven futó akcióval akarta Hitler megroppantani ellenfelei gazdaságát.
A film egyik központi alakja a zseniális pénzhamisító művész, Salomon Sorowitsch, Karl Markovics tökéletes alakításában. Nagyrészt az ő stílusától, szenvedélyétől és a túléléshez elengedhetetlen látszólagos érzéketlenségétől lélegzik a Pénzhamisítók. De a hadműveletért felelős SS-tiszt, Friedrich Herzog is eltalált szerep, a sztori tőle válik kegyetlenül cinikussá, abszurditásában nevetségessé. Talán egyedül a visszaemlékező figurája nem eléggé hiteles: Burger, aki egyedüliként saját nevén szerepel, olyan antifasiszta kommunista, aki mások életét is kockára tenné valami homályos elvi megfontolásból. Az ő karakterén túl az indokolatlanul sűrűn használt kézikamerázást tudnám felróni az alkotás hibájául, a remegő, zaklatott képektől hamar elfárad az átlagos szem, de mindezeket leszámítva szinte minden rezdülése telitalálat, a pingpongozó raboktól kezdve a lágerben tartott farsangon át a szvetteres Herzogig.
