zene: Javier Navarrete
vezényel: Mario Klemens
kiadás éve: 2006
kiadó: Milan Records
játékidő: 73:44
Spanyolország, 1944. A polgárháború ugyan már véget ért, a hegyekben azonban még tovább folynak a harcok az ellenállás és a fasiszta rezsim csapatai között, s ez utóbbiak az erdők mélyén különféle katonai álláspontokat is létrehoztak. Ezek egyikébe költözik új férjéhez, a nem túl rokonszenves, ám annál kegyetlenebb Vidal kapitányhoz (Sergi Lopez) Carmen (Ariadna Gil) kislányával (Ivana Baquero), aki koránál fogva még hisz a tündértörténetekben. A táborba érkezésük napján a házuktól nem messze Ofélia egy rejtélyes labirintust fedez fel, melynek mélyén egy faun (a római mitológiában eredetileg a termékenység istene, az erdők és főleg nyájak védelmezője a farkassal szemben, akit később a görög Pán istennel azonosítottak, s szarvakkal, kecskelábbal ábrázolták) lakik. A különös teremtmény meggyőzi a lányt arról, hogy benne született újra Moanna hercegnő, s holdtöltéig három próbát kell kiállnia ahhoz, hogy az őt megillető trónra léphessen.
Guillermo Del Torro rendező ("Mimic - A júdás faj", "Pokolfajzat") koprodukciós fantasztikus filmjének rövid leírása egy tündéri kis történetet sejtet. Legalábbis ez volt az első gondolatom, így jómagam némi gyanakvással ugyan, de ennek megfelelően ültem be a filmre. Ez a gyanakvásom abból adódott, hogy a produkció megtekintése előtt lehetőségem nyílott a zene meghallgatására (a többnyire tolódó magyarországi premiereknek "hála"), és a fenti ismertető sehogyan sem passzolt a filmzenealbum nyújtotta komor hangulattal. Már az első képsorok érdekes fordulatot sejtettek, s hamar ráébredtem, hogy itt bizony nem egy Narnia-jellegű filmről van szó: a kapitány jelleme, tettei, továbbá jó néhány jelenet igencsak arról árulkodott, hogy ez bizony nem kimondottan a gyermekek számára készült - és ezt a tényt a film korhatáros besorolása csak tovább erősítette. "A faun labirintusa" minden tekintetben kellemes csalódás volt a számomra, és így utólag kifejezetten örülök annak, hogy egy színpompás képi világgal bíró tündérmese helyett egy sötét tónusú, felnőtteknek szóló történetet kaptam.
Del Torro filmjéhez a spanyol származású Javier Navarretét szerződtette, akivel a 2001-es "Ördöggerinc"-ben már volt alkalma együtt dolgozni. A közel húszéves filmzeneszerzői múlttal rendelkező Navarrete pályafutása elején olyan személyekkel, valamint formációkkal dolgozott együtt, mint Alberto Iglesias ("Az elszánt diplomata"), vagy a Dead Can Dance, továbbá az "Ovidius Metamorphose" című latin költeményen alapuló áriagyűjtemény is az ő nevéhez fűződik, ami annak idején a híres német mezzoszoprán, Claudia Schneider előadásában volt hallható. Mivel a komponista eddig főként hazája filmtermésének score-jait jegyzi, széleskörű nemzetközi ismertséget ezidáig nem tudhatott magáénak. Ám ezen egy szempillantás alatt változtatott az a 2007-es Oscar-jelölés, amit pont "A faun labirintusa" aláfestése miatt kapott.
"A mágikus könyvek, a labirintus, a beszélő állatok és a mandragóra egy impresszionista stílusú zenére lettek lefordítva zongorával, csellóval, hárfával és kórussal kiegészülve. A film score-ja egy altató köré épül, melyet Guillermo története inspirált." - meséli a szerző. Az említett dallamsor egyébként viszonylag nehezen született meg: a rendezővel már a forgatási munkálatok legelején elkezdtek beszélni erről, ám Del Torro az első verziókat nem fogadta el, mondván, azok nem elég hatásosak. Később aztán a folyamatos próbálkozások és egyeztetések eredményeként megszületett az a zene gerincének számító dallamsor (amiről a rendező még saját kislányának véleményét is kikérte), amelynek különféle változatai, zongora-, vonós-, illetve kórusátiratai majd minden tételben jelen vannak.
A film Moanna hercegnő történetének elmesélésével indul, melyet Navarrate egy kellemes, lágyan ringatózó muzsikával, a "Long, Long Time Ago"-val támasztott alá: a Lua által dúdolt altatódallal kezdődő tételbe fokozatosan kapcsolódnak be a City of Prague Philharmonic Orchestra szekció, valamint a kórus, ami így a produkció és az album számára egyaránt gyönyörű felvezetést biztosít. A Prágában feljátszott, és Barcelonában kikevert score első néhány száma már remekül vetíti előre a filmzene stílusát, és azt, hogy mindez milyen irányba tart. Az elején ugyan még felcsendül pár varázslatot sejtető dallam ("The Labyrinth", "Rose, Dragon", "The Fairy and the Labyrinth"), ám az események előrehaladtával ezek szép lassan elmaradnak.
Del Torro az első perctől kezdve párhuzamosan mutatja be Ofélia két világát: a valóságot, melynek főszereplője véres kezű nevelőapja (kinek tettei néha túlságosan is realisztikusan vannak ábrázolva a filmben), illetve azt a mesevilágot, amelyben a próbatételek teljesítése a cél. Ez a kettősség néhány esetben a trackeken belül is elkülöníthető, amire az egyik legjobb példa a "The Moribund Tree and the Toad": míg a kapitány az ellenség nyomába ered, addig Ofélia a nagy, kiszáradt fához indul, hogy véghez vigye első feladatát. Egyúttal elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahonnan kezdve szinte kizárólag a mély vonósokkal, valamint fúvósokkal előadott, komorsággal és keserűséggel átitatott dallamok kerülnek előtérbe, amelyek sorát olykor egy-egy olyan pergősebb tétel szakítja meg, mint például a "Guerrilleros", vagy a második próbatétel alatt felcsendülő "Not Human" vége, illetve a "Mercedes" egyes részei. Ugyan "A faun labirintusá"-ban a komponista műve végig kiválóan illeszkedik a filmhez, a kép és a zene legfontosabb kapcsát mégis a "Mercedes Lullaby" képviseli igazán, ami ahhoz a jelenethez fűződik, mikor Ofélia megkéri a ház egyik cselédlányát, a Mercedest alakító Maribel Verdút, hogy énekeljen neki egy altatót. Ő azonban csak egyet ismer, pontosabban annak dallamát, így dúdolni kezd. Ekkor mutatkozik meg a jelentősége annak a témának, amit annyi ideig csiszolgatott Navarrete. Ez az a látottakat és hallottakat ötletesen összekapcsoló jelenet, ami miatt ennek a motívumnak hatásosnak kellett lennie.
A nyitánynál említett vokalistán, Luán kívül a zongoraszólókat előadó Jaroslava Eliaasovára hárult a másik kiemelkedő fontosságú szerep, aki játékával éppúgy végigkíséri az eseményeket, mint az énekesnő, ám a legkiemelkedőbb szerep a "The Funeral" című tételben jut neki, ahol az elmúlás keserűségét kellett tükröznie. A jóval több mint egyórás játékidő az "A Princess" - "Pan's Labyrinth Lullaby" kettőssel ér véget, amelyekben Ofélia új világának reménye és a hátrahagyottak szomorúságának ötvözetét hallhatjuk egy csodaszép, ám szívszorító lezárás keretében.
Bár a filmzenealbum kicsit hosszúra sikerült - ötven perc körüli játékidő szerintem bőven elegendő lett volna ebből a komor zenei világból -, előnye, hogy a filmben felcsendülő tételek mindegyikét tartalmazza, így nem kell azon bosszankodnunk, hogy kedvenc részletünk lemaradt a kiadványról. A szétnyitható füzetecske - melynek fedőlapja a CD szitázásával ellentétben nagyon szépre sikerült - belsejében a rendező és a zeneszerző gondolataiból olvashatunk egy-egy szemelvényt, melyen kívül a Milan Records munkatársai néhány fényképpel kiegészítve a zene alapadatait is feltüntették, a kiadvány hátsó részén található tracklista pedig spanyolul és angolul egyaránt olvasható.
Annak ellenére, hogy "A faun labirintusá"-nak aláfestését olyan remek muzsikának tartom, amit szerintem sok embernek meg kellene ismernie, Oscar-jelölést nem adtam volna neki, mert 2006-ban hallhattunk ennél jóval szebb és összetettebb zenéket is. - így szólt ismertetőm első verziójának lezárása. Annak ellenére, hogy először négy tételnél tovább magam sem voltam hajlandó tovább hallgatni az albumot, mostanra rendkívül megkedveltem: az elmúlt napokban legalább tucatnyiszor végigpörgött a lemez, s már úgy vélem, Javier Navarrete munkája azon score-ok egyike, ami jogosan kapott idén jelölést.