Aki egy ilyen című filmre beül, nem fog nagyot csalódni, hiszen már könnyen belőhette magának, hogy mit fog látni a vásznon. Könnyed, izgalmas vígjátékot, amiben jó adag erőszak van, némi humor, és a karácsonyhoz is van valami köze. És ez így is van. Rudy nevű hősünk Nick nevű és szerencsétlenül járt barátjának adja ki magát a sittről szabadulva. Teszi ezt azért, hogy a haver csinos levelezőpartnerének közelébe juthasson, ám nem tudja, hogy ezzel milyen kellemetlenségeknek teszi ki magát. A film végén télapónak öltözve kaszinót kell rabolnia egy amatőr, ám kegyetlen kamionosbandával, minden jóindulata ellenére. Ez így elég erőltetettnek hangzik, és az is. A film ugyan rengeteg csavart, viszonylag látványos jelenetet, valamint jó nevű mellékszereplőt vonultat fel, ám a mércét időközben már jóval magasabbra rakták ebben a műfajban. Nem érdemes mindig Tarantinóval jönni, de az előre gyártott elemekből építkező erőszakos-vicces akciófilmekben ma már nem elég, ha a szereplők időnként meglepődnek, aztán dühösek lesznek, majd megveretik magukat, aztán lőnek néhányat. A Ronint is jegyző John Frankenheimer persze tisztában van ezzel, és mintegy igazolásul néha mellébeszélteti a gengsztereket, mert most ez a divat. Mindez azonban nem túl meggyőző, ahogy a főszereplő Ben Affleck sem tudja igazán nagy átéléssel mondani, hogy "nekem most végem van". Pedig ezt elég gyakran kell ismételgetnie, hiszen a film az ő túlélő gyakorlatáról szól, vagyis arról, hogy mikor milyen meggyőzően tud hazudni a rá éppen fegyvert szegezőknek. Partnere, az Álmok hercegében még oly bájos Charlize Theron sem hengerel le minket, az általában remek karakterszínészként aposztrofált Gary Sinise itt inkább egy gyengébb Robert Carlyle-utánzatnak tűnik. És még a hó sem látszik igazinak, pedig a kellékes-alapvizsgán valószínűleg ez a legkönnyebb feladat
