Máris elérkeztünk Mulder és Scully felfrissített kalandjainak félidejéhez, aminek alkalmából ideje, hogy összeszedjük, miért lehet egy perc alatt újra beleszeretni az X-aktákba. Szinte mindenért!
1. Már a főcím is felér egy időutazással
Ahogy a klasszikus dallamokra lassan beúszik Mulder és Scully kisbabakori FBI- igazolványképe, rögtön a kilencvenes években érezhetjük magunkat, azokon az izgi estéken, amikor a szüleink nagy nehezen megengedték, hogy nézzük ezt a nagyon nem nekünk való új sorozatot, mert a barátnőnk/osztálytársunk/szomszéd gyerek is folyton erről beszélt, és különben is megígértük, hogy nem fogunk félni/sikítozva kiszaladni a szobából/rosszat álmodni. (Aztán persze mégis hamarabb lett tele a gatyó, minthogy kiírták volna, hol is van az igazság.) Az illúziót csupán a magyar változat töri meg, amelyben nem mondják többé, hogy Dévid Dácsovni, mert már vágjuk a helyes kiejtést.
2. Mulder és Scully majdnem a régi
Az első epizódban még megijedtünk az arcszőrzet és Hank Moody-álarc mögött rejtőzködő Mulder láttán, de a rövidke évad közepéhez érve már ő is egykori fényében pompázik. (Amennyire ez lehetséges ennyi trauma, szörnyközeli élmény, csalódás, meghalás és feltámadás után.) A páros kapcsolatát is inkább több, mint kevesebb sikerrel helyezték vissza eredeti állapotába, így a mozgalmas múlt ellenére is úgy nyomoznak együtt, mintha nem röppent volna el huszonhárom év az első kézfogás óta. Mulder megszállottsága és Scully szkepticizmusa csak annyira kopott meg, amennyire ezt tapasztalataik szükségessé teszik, az időmúlást pedig apró utalások és poénok érzékeltetik. (Lásd Mulder és az okostelefon.)
3. Az összeesküvés-elméletek maradtak…
Az elején kicsit talán túl is tolták a kormány-űrlény-háttérhatalom-gyíkember-rákember-jeti összetételű nemzetközi csoportról szóló monológokat, Mulder titkos éjjeli randevúit, na meg Scully lemondó sóhajait, de a második részben már finomítottak ezen a szálon, és úgy vitték tovább, hogy közben az ügynökök közös története is vele haladt. Kettejük – és persze fiuk, William – miatt lesz mindig is életbevágó, hogy kiderüljön, kik, mit és legfőképpen miért ügyködtek az elrabolt nők méhében.
4. …ahogy a szörnyek is
Annyira már semmitől sem fogunk betojni, mint a gumiembertől, és ezt Chris Carter is jól tudja, ezért a genetikai összetételük terén kihívásokkal küzdő lényeket inkább kedves –kicsit hülyén festő - ismerősökként hozza el nekünk. Olyan viszont nincs, hogy többé ne higgyünk a létezésükben, úgyhogy senki ne várjon racionális magyarázatot a „fordított vérgyíkra” és társaira. Az már nem az X-akták lenne.
5. A humor még mindig működik
Az őt ért tragédiák dacára Mulder mindig is egy jópofa fickó volt, aki immár saját magát is ironikus távolságtartással szemléli. (Amikor éppen nincs bekattanva.) A készítők azonban nem csak az ő beszólásaival örvendeztetnek meg, hanem ötletes önreflexióval és – a lehető legjobb értelemben - paródiába hajló szituációkkal is. Attól sem riadtak vissza, hogy a mindössze hatrészes évadba is beiktassanak egy teljes egészében viccepizódot. Az X-akták korábban is bizonyította, hogy nem veszi magát mindig komolyan, ezért örvendetes, hogy most sem kell belefulladnunk a drámába.
