Húsvét tájékán a felnőttek egyik leggyötrőbb feladata, hogyan magyarázzák meg csemetéiknek a "miért a nyúl tojja a hímes tojást?" talányt.
A válaszra elég a Wikipédiának a témába illő szócikkére kattintani, de szinte biztos, hogy a gyerekeknek nem a folklórtudományi meghatározás a legizgalmasabb, mert számukra a válasz olyan magától értetődő, mint a fésűből kinövő erdő. A felnőttek azért próbálkoznak ilyen-olyan magyarázatokkal, mint teszi ezt a Hopp című legújabb, amerikai animációs filmjében a rendező, Tim Hill is. Ezt viszont nem árulom el.
Nyuszink, alias Husi vígan éli életét a Húsvét-szigeteken, mindaddig, míg apja azzal a hírrel áll elő, hogy immár övé az a megtisztelő feladat, hogy a világ kisgyerekeinek ő viheti el csibék húzta szánon az ajándékokat. De Husi egészen másképpen képzeli tapsifüles életét, mivel neki a szíve helyén is dob dobog, és egy ütős hangszer fölé hajolva akarja megvalósítani önmagát, így inkább meglóg Hollywoodba. Itt találkozik a szintén felnőtté válási problémákkal küzdő Freddel (James Marsden), későbbi barátjával, és immár együtt jönnek rá életük megoldására.
Az amerikai készítők láthatóan több generációnak szánták a Hopp-ot, mert nemcsak a kicsikre gondoltak, hanem az őket moziba kísérő kamasztestvérekre illetve szülőkre is. A nyuszik és csibék által üzemeltetett cukorkagyár igazi gyerekálom, a filmet kísérő zenék az éppen aktuális kínálatból merítenek a nagyobbaknak, és szülők is kapnak néhány jól irányzott poént.
A filmnek sikerült képileg hihetően összehozni az élő szereplőket az animációs figurákkal. Utóbbiak mindegyike kívül-belül remekül megfestett és árnyalt "rajzok". Nyuszi hősünk kellően talpraesett, pimasz és nagylelkű. Ellenlábasa, az apjának dolgozó, karrierista csibe behízelgő, kétszínű és nagyon elszánt. Nálam a nyuszi haverja a befutó, a totál táncőrült csibe, akinek minden pihés porcikája örömtáncolt lejt, amint meghall egy taktust. Nemcsak vidámság van persze, hanem konfliktus is, mert a csibék és nyuszik között dúló hatalmi harc majdnem meghiúsítja nemcsak hőseink életét, de a gyerekeknek való ajándékozást is. Szóval van izgalom.
A színészek is próbálkoznak felemelkedni animációs társaikhoz, ami részben sikerül csak nekik. Minden bizonnyal azt a rendezői utasítást kapták, hogy élénk taglejtéssel és mimikával kell felvenni a versenyt velük, mert a gyerekek figyelmét csak az köti le, ami kellőképpen harsány. Valójában a gyerekek ennél értelmesebbek, és a humorérzékük is a helyén van. Érezhetően ott ülnek a legjobban a poénok, ahol az animációs rész a domináns, és kissé veszít az ötletek ereje, ha egy hús-vér ember kerül az előtérbe.
Az alkotók a mindennapokhoz közelítettek a történetben, mert azokkal a helyzetekkel és típusokkal találkozunk benne, amelyekkel a moziból kilépve is szembesülünk. A film egyik fő kérdése, mit csináljunk immár szavazati joggal rendelkező gyermekünkkel, ha nem akaródzik neki munkát vállalni és otthonról elköltözni, mert folyamatos vakációnak fogja fel az életét. Nemzedéki kérdésre is utal a film, arra intve a szülőket, hogy csak kellő empátiával lehet megoldani az ilyen jellegű összeütközéseket. Tehát, ha a gyerek bejelenti a filmet látva, hogy ő húsvéti nyúl akar lenni, arcizmunk se rezdüljön, inkább higgadtan vázoljuk a lehetséges nehézségeket. Érzek némi erőlködést a filmkészítők részéről, hogy egy sikeres forgatókönyvben összehozzák a nyúlfi és az emberfi nagy találkozását.
Összességében azért elég szórakoztató a Hopp című film, mert képes Hollywoodot némi öniróniával szemlélni, és kissé megmosolyogja saját kreációit. Erre az egyik példa David Hasselhoff, aki részben önmagát alakítja egy tehetségkutató verseny showman-jeként, de most kivételesen nem beszélő autójából, hanem egy fél kilométeres limuzinból száll ki, hogy Husit a nagy fellépésre fuvarozza. De győz a nyúl embersége, akarom mondani nyúlsága, amikor a közeli siker helyette inkább barátja megmentésére siet.
7/10 pont
