A római rendező, Emanuele Crialese Amerikában tanult, majd első filmjét New Yorkban készítette "Once We Were Strangers" címmel. Tíz év után tért vissza Olaszországba és egy Szicília és Afrika között fekvő kis szigeten, Lampedusán talált rá második filmje, a "Grazia szigete" témájára. Crialese számára kezdetben az ott lakó gyerekek jelentették a legfőbb inspirációt. Később hallott egy helyi legendáról, mely egy szabadlelkű asszonyról szólt, akit a falusiak őrültnek tartottak és ki akartak közösíteni, de mikor az ruháit a tengerparton hagyva eltűnt, az emberek bűntudatot éreztek miatta. A rendezőt ezután legfőképp az foglalkoztatta, mi szüksége lehet egy közösségnek egy ilyen legendára, mi szüksége folyton egy fekete bárányra, egy mondvacsinált ellenségre. A szereplőgárdát többnyire szicíliaiak és helyi lakosok közül válogatta s egyetlen hivatásos színészt kért fel: Valeria Golino-t ("Az utolsó hárem", "Frida") a címszerepre.
Nő, kutya, tenger. Nehéz elrontani. A kevés szavú filmet, mely szépség és brutalitás óvatos keveréke, a puszta látvány is elviszi. A napfény álomszerű életre kelti a kopár sziget színeit. A halászfalu lakói sziklák, barlangok, romok között bolyonganak vagy a valószínűtlenül kék tenger partján töltik az időt. A férfiak halásznak, a gyerekek tengeri sünt, madarat, halat gyűjtenek, motoroznak, és a rivális kamasz bandák kegyetlen csatáit vívják. Ezalatt az asszonyok hazavárják őket, s a halcsomagoló üzemben dolgoznak. A nők identitása azonban a feleség és anya szerepkörnél nemigen terjedhet tovább, Grazia legalábbis - az egyik halász felesége és három gyerekük anyja - mindig éles elutasításban részesül, ha nem hajlandó annak megfelelni. Grazia kicsit lökött, de szabadsága szépséggel párosul, és különleges viszonya van a természettel. Folyton szélsőségek között mozog: eufórikusan boldog vagy dührohamot kap. Boldogságában inkább siklik, mint sétál, meztelenül lebeg a tengerben, dühében pedig idegen férfiak hajójába akar beszállni, vagy a falura ereszti a sintértelep kóbor kutyáit. Korlátok közé szorítva egyre vakmerőbb és féktelenebb. Olyannyira, hogy még saját vadkamasz gyerekei is alig bírják követni. Pedig egyedül ők képesek megakadályozni, hogy anyjukat elmebetegnek nyilvánítsák, és Milánóba küldjék.
A film eredeti címe "Respiro", azaz lélegzet, lehelet, szellő. Kissé túl kellemes és gyenge ez a szellő, fájdalom nem marad utána, a szépség meg nyomtalanul felszívódik. A film bár sokat mutat a tengerből, mi mégsem látunk mást csak színes képeket. Grazia őrületének ábrázolása többnyire nem hoz többet bájos, szórakoztató külsőségeknél, a rendezői cél pedig, hogy az áldozatot és ellenséget kereső közösség kritikáját vigye bele a filmbe, szintén a felszínen marad. A film leginkább a gyermeki és mitológikus világ megteremtésében marad a leghitelesebb. A befejezés összeolvaszt egy mítoszt, egy lehetséges tragédiát és a csoda reális magyarázatát. Grazia eltűnésekor a falusiak kiülnek a partra gondolkodni, visszavárják a tenger által elnyelt testet, Szűz Máriát is odaállítják a víz alá, hogy adná vissza őt. Grazia feltámad, mint sellő a habokból, újjászületik a hit által vagy egyszerűen csak előkerül? Mindegy már, mert a mitologikus elemekkel átszőtt tengerparti mese életre kel.
