Két középkorú barát beszélget egy tel-avivi ivóban. A borostást rémálmok gyötrik, a szakállast (a rendezőt) a lassú felismerés, hogy semmilyen emléke a közös háborúról, melyben együtt szolgáltak. A közös háború az 1982-es libanoni: izraeli csapatok nyomulnak Bejrút felé, megszállnak és védenek, a világ és a bevetett katonák többsége úgy tudja, azért, hogy a határvidéket megtisztítsák a palesztin erőktől. De a saját filmjében fellépő rendezőt csak részben érdekli a történelmi felvilágosítás: noha ezt sem kerülheti el teljesen, inkább a lelkekben kotorászik, az izraeli katona lelkében, mely még egy nyavalyás vágóképet sem őriz a Bejrút utcáin és a palesztin menekülttáborokban végződött akcióról. Hiába kutatja a zsebeit, ott, ahol a háborús emlékeknek kellene lenniük, legfeljebb egy lázas felvillanás figyelmezteti, hogy jó okkal nem emlékszik az égvilágon semmire. Társa álma és a benne csaholó 26 véreb azonban kellően erős érv, hogy felkutassa a felvillanó jelenet másik két szereplőjét, meginterjúvoljon résztvevőket, lélekgyógyásszal konzultáljon. Míg ő a saját emlékeit élesztgeti, és a harcostársak emlékeiben vendégszerepel, nyugodtan magára hagyhatjuk egy kis időre. Nekünk az ivóban van dolgunk, abban a tel-aviviban, ahol a két középkorú barát eszmét (rémálmot) cserélt. Abból, amit eddig elmeséltünk, simán következhetne az is, hogy Brad Pitt és George Clooney poharazgat a bárpult körül, és Clooneynak búcsút intve Pitt indul az emlékeit és velük együtt a népirtással egybeköltött háború rémségeit felkutatni. Egy későbbi remake-ben még ez is előfordulhat, és az sem kizárt, hogy Ari Folman szereplői is helyeselnék a szereposztást, ha már rajzfilmfiguraként úgyis olyan hús-vér státuszra törtek.
Jó szokásához híven az animáció ápol és eltakar, sok kis stiklire felmentést ad, melyeket egy élő szereplős produkcióban azonnal kiszúrna az ember. Van a szereplők járásában valami ismerős filmszerűség, az okfejtésükben valami hátsó dramaturgiai szándék, bizarr hallucinációikban pedig valami az animációs technikák bizonyítási vágyából. Távolról sem súlyos vétkek ezek, csak a napi rutin: ismert technikák adódnak itt össze, méghozzá magas színvonalon, egy fontos üzenet tolmácsolása érdekében.
Csak azt nem sikerül az istennek se elhitetni, hogy ez most nem a játék része, hogy a Libanoni keringő több mint az idei nagy filmes attrakció.
