Mateusz nem tud mozogni és beszélni, egész életében mások terhére volt. Nem több, mint egy vegetáló növény. Vagy mégis? A Szavak nélkül az ő történetét meséli el.
Mateuszt szerető család vette körül, a benne végsőkig hívő anyával, a „varázsló” apával és az elfogadó testvérekkel. Mégis több, mint húsz évnek kellett eltelnie, mire bebizonyosodott, hogy a fiúnak vannak gondolatai, csak nem tudja kifejezni őket. Az igaz történeten alapuló lengyel dráma kendőzetlenül mutatja be a betegséget, a külvilág összes lehetséges reakcióját, mellesleg a háttérben nagyot fordul a világ, lezajlik a lengyel rendszerváltás, Mateusz testvérei felnőnek, csak ő marad ugyanolyan. Egy véletlen segített meglelni a módját, hogyan tudna kommunikálni környezetével. Ennek megfelelően eleinte mi is némának ismerjük meg a fiút, a környezete szemüvegén keresztül látjuk őt. Csak később kezdjük el hallani belső monológjait, amiből feltárulnak emlékei és különös világa. A film nagy erénye, egyben zavarba ejtő vonása, hogy nem próbálja idealizálni hősét, akinek egyik kedvenc foglalatossága a női mellek bámulása és osztályzása. A Szavak nélkül nem fél attól sem, hogy szánalmasnak tüntesse fel őt, több reménytelen akcióját követjük le, amikor például anyjának próbál segíteni, vagy megölni egy neki nem szimpatikus szomszédot. Emellett viszont érdekli a csillagászat, a világról pedig nagyon sajátos vélekedései vannak: a sorsszerűség, az akarat és az emberi kapcsolatok különös hálózatot alkotnak a fejében. Így mártír helyett emberi teljességében ismerjük meg Mateuszt és elfogadhatjuk őt olyannak, amilyen: érzelmeivel, indulataival, gondolataival a fejébe zárva.
Elfogadás… ezen a ponton a kritikus képességei és feladata határára ér. A film durva, persze, de itt a leírás nem sokat ér, ezt úgyis látni kell. A Szavak nélkül kíméletlenül körbejárja a kérdést, mit jelent betegnek lenni, mit tud ezzel kezdeni a család, a szomszédság és a társadalom – utóbbira példa, hogy amikor szülei már nem képesek ellátni őt, Mateusz egy elmegyógyintézetbe kerül annak ellenére, hogy az ő elméje ép – csak ezt senki nem tudja. Kiderül az is, hogy néhányan a saját céljaikra használják a Mateuszhoz hasonló kiszolgáltatott embereket, ami talán még rosszabb, mintha levegőnek néznék őket. Eközben viszont sok derűs pillanat is megbújik a drámai események közt, hiteles képet rajzolva a mindennapokról. A film teljes érzelmi hullámvasútra kényszeríti nézőjét: a megvetés és szánalom meghatott csodálattal és őszinte nevetéssel váltakozik. Mikor megtörténik a csoda, azaz a fiú végre be tudja bizonyítani, hogy értelmes lény, a moziban is csoda részesei vagyunk – katarzis és több napra elegendő gondolatmuníció a jutalmunk. Dawid Ogrodnik játéka láttán fel sem merül, hogy egy színészt látunk, olyannyira átlényegül sérült fiatalemberré. Jogos a díjeső, a kirobbanó siker – a Szavak nélkül egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy Mateusz sorstársai ne maradjanak láthatatlanok.
