Minden tini lázad, minden szőke színésznő rendezni akar. Egyik mosolyogtatóbb, mint a másik. Vasárnap délután, félálomban elmegy, de csak ha kint szakad az eső.
Mindenki az, aminek látszik
Ha azt olvassuk, Drew Barrymoore filmet rendez egy a jól ismert nem-vagyok-megértve-nem-vagyok-megértve slágert dúdoló tinilányról, aki nem annyira menő az elején, de később mégis, nos, olyankor picit gondterhelt ábrázatot öltünk, fejünket vakarjuk, aztán meglepődünk - azon, hogy nincs min meglepődni. Ez ugyanis tipikusan az a felállás (nem mindenáron komolyan vett színész rendezői széket rendel magának az IKEA-katalógusból, mert neki az kell), amikor a sznob mód lenézett bohócról kiderül, hogy mégiscsak istenadta tehetség, hogy érzelem és értelem rejlik a csini fürtök mögött. Ezt az utat járta be többek között Antonio Banderas, Ben Affleck, sőt én még Madonnát is idesorolom, mert bár színésznőnek kritikán aluli volt mindig is, kitartok mellette, hogy a Mocsok és bölcsesség egy egészen tisztességesen összerakott film. Drew Barrymoore tehát végül is épp abban csavart egyet a - mostanra már - bevált formulán, hogy az ő filmje pontosan az, aminek látszik: egy infantilis, panelekből építkező, komolytalan tinimozi.
Mindenképp a rendezőnő (jézus, hogy tényleg ilyet keljen leírnom erről a nőről...) javára írandó viszont, hogy tisztességesen háttérben marad színészként, nem tolakszik, nem él vissza a helyzetével, karakterének nincs különösebben sorsfordító szerepe a főhős életében, illetve a forgatókönyvben. Bár ha jobban meggondolom: egyikőjüknek sincs. Ez viszont már probléma. Bliss csapattársai épp annyira egyéniségek, hogy azért a mellbőségen kívül másról is meg tudjuk őket különböztetni, de amúgy tizenkettő egy tucat, kidolgozatlan, eleve kitalálatlan figurák. Leszámítva ugye az egy szem Juliette Lewist (37 évesen játssza itt a korcsolyakirálynőt), akinek a soha nem látott házon belüli rivális, úgyis mint fúrógép szerepe jut ebben az eredetiséget nyomokban sem tartalmazó úgynevezett drámában. Vagy úgynevezett vígjátékban. Egyiknek annyi értelme van, mint a másiknak.
Csitriboksz
Bush-szavazókkal és tehenekkel tömött koszos vidék a színhely, ahol az embernek a 21. században egyetlen célja lehet: lelépni. Bliss (Ellen Page-t a Cukorfalat és a Juno után ez a szerep semmilyen erőfeszítésre nem készteti, így lehetőséget sem ad neki semmire) unatkozó tini, s mint ilyen, haragban áll a világgal, elsősorban az anyjával, aki szépségkirálynőt akar belőle faragni, hasztalan. Talál magának viszont egy önmegvalósítás 2.0-t, méghozzá a görkori-derbik világában. Ennek lényege, hogy a csajok csapatokba verődve ijesztőnek hitt neveket és harsány sminket öltve magukra, körbe-körbe rohannak egy arénában nyolc keréken, és lehetőleg előbb érnek célba, mint a rivális. Ja, akiket amúgy fel is lehet öklelni, ki lehet lökni, péppé lehet verni. Ez a lázadás szép és istennek tetsző dolog, ilyen voltam én is, te is, és ilyen lesz a gyerekem is, ha nem, akkor kell csak igazán aggódni. Még csak azt se mondom, hogy erről az egészről felesleges lenne beszélni, mert nem az. De Drew Barrymoore kísérletet sem tesz semmi újszerűségre, a tinilánynak rossz, ezért bőrkabátot vesz, meg tinirocksztárral jár, meg szakít, meg sajnálja magát.
Lehetett volna ebből valami
Kicsit valóban haragszom erre a filmre, mert egyébként relatíve sokáig elhitette magáról, hogy karakteres bír lenni. Az eleje teljesen rendben van, azonnal megadjuk az alaphangot, vázoljuk a ki-kivel van-t, amikor is Bliss valami szánalmasan kispolgáros, fehér kosztümös szépségversenyen vesz részt, amire nyilvánvalóan az anyja kényszerítette, pedig ő már itt tudja, hogy a szíve mélyén punk akar lenni. Ki ne tartana szimpinek egy ilyen kiscsajt? Meg aztán valóban ez az egész görkoris téma sem mondható lerágott csontnak, és most így hirtelen csak a Rollerballt tudnám felemlegetni, mint hasonló sportággal kacérkodó filmet, de az meg ugye egészen más tészta. Körülbelül a történet felénél jön el a tinifilm-klisék felsorolásának ideje, ami az idő előrehaladtával egyre kínosabbá válik. Az utolsó tíz percben már sírva nyüszítettem kegyelemért. Szóval egy bambanőnek is megvan a maga bája, csak ne akarjon agysebésszé lenni. Egyébként meg a "hajrá" után vesszőt írunk.
Kinek ajánljuk?
- Tiniknek.
- Görkorisoknak.
- Sportfilmeseknek, de abból csak a hard core-oknak.
Kinek nem?
- Aki már unja a tinidrámákat.
- Aki a Junóhoz fogható alkotást remél.
- 20 év felettieknek.
4/10
