A Tron: Örökség ugyanarra játszik, mint a szintén 3D-s IMAX-élményre alapozó Avatár: a jóindulattal is csak átlagos filmet retinánk idegsejtjeinek újszerű, 3D-s, mega-giga ingerlésével próbálják eladni. A Tron azonban sokkal menőbb: a számítógépes játékok, a fénymotorok és a digitális világ egyszerűen coolabb, mint a kék indiánok és a greenpeace-ihlette környezetvédő mondanivaló...
Már a Tron huszonnyolc évvel ezelőtti első része is a számítógéppel alkotott, akkoriban teljesen újszerű látvánnyal lopta be magát az erre fogékony nézők szívébe a csavaros sztori és zseniális dramaturgia helyett. A folytatás sok szempontból szó szerint másolja a példát. Nem csak abban, hogy itt is a képi világ és a vizuális effektusok vannak a központban, hanem a történet elemeiben is. Csak ezúttal az évekkel ezelőtt rejtélyesen eltűnt Kevin Flynn fia, Sam digitalizálódik meglepetésszerűen, hogy a "rács"-ba kerülve azonnal az arénába dobják, hogy ott korongokkal dobálózva és fénymotoron száguldozva küzdjön az életéért. Hogy azért mégse ugyanaz legyen pepitában, mint az első rész volt, "kölcsönvettek" pár időközben megjelent filmből is pár jelenetet, szereplőt és csavart. Így sokszor bevillanhatnak a Star Wars filmek, a Mátrix, vagy akár (például a meditáló Kevin Flynn öltözéke láttán) mindenféle kung-fu filmek. És ezek csak azok, amik hirtelen eszembe jutnak – sajnos a Tron: Örökség egyáltalán nem törekszik az eredetiségre.
Csak az a baj, hogy a vászonból kidomborodó látványosság sem annyira újdonság már. Ha el is tekintünk az egyre nagyobb számban gyártott 3D-s animációs filmektől, akkor is ott az Avatár, amiről ráadásul még a hype generálását is lekoppintották. A netre kerülő jelenetdömping alapján már mindenki összerakhatta magában, mire is számíthat. Aki mindet végignézte, az már nem fog fenékre ülni a történet zseniális fordulataitól. Már csak azért sem, mert ilyenek nincsenek benne – egy átlagos filmes műveltséggel rendelkező néző a biztonságos, lineáris cselekmény minden egyes mozzanatát percekkel (ha nem őrákkal) hamarabb tudja. De nem is ettől kell várni az áll-leesést és a húú-kat meg a hááá-kat, hanem vizuális effektusoktól. És arról rosszat nem nagyon lehet mondani. Nem állítom, hogy sosem láttunk még ilyet, azért volt pár film idén, ami direkt erre volt kihegyezve – de a hideg-neon "TRON-világ" ad annyi egyedi hangulatot, hogy már csak ezért is érdemes megnézni.
És – mivel annak ellenére, hogy biztonsági játékot játszotta a készítők, arra nagyon figyeltek, hogy semmilyen szempontból ne legyen katasztrofális a végeredmény – ezért már tényleg meg is éri. Minden más csak azért van, hogy a vizuális orgiának valami keretet adjon – de attól még elképesztő, hogy milyen csodákat tudnak ma megcsinálni. A legizgalmasabb benne, hogy egyszerűen elmosódik a valódi díszletek és a digitálisan megvalósított trükkök között a határ – sosem lehet tudni, hogy egy adott helyszínt, szereplőt vagy akciót így vagy úgy volt "gazdaságos" megcsinálni. De a készítők profizmusát dicséri, hogy akár egyik, akár másik módszert választották, a végeredmény mindenképp lenyűgöző, és néhol szó szerint lélegzetelállító.
