Béke, szeretet

Ijedt, csapzott tinilány falja mohón a gyorséttermi kaját, tudhatjuk, hogy szökésben van. Nővérét hívja telefonon, de még ekkor sem biztos benne, elárulja-e neki, hova is jöjjön érte és vigye, menekítse el, szinte mindegy is hova, csak messzire. Bizonytalan, mert egyrészt fél. Fél attól, hogy akiknél az utóbbi két évet töltötte, megtalálják és a szökéséért kegyetlenül megbüntetik. De arra is pontosan emlékszik, mi késztette rá annak idején, hogy elhagyja otthonát és csatlakozzon egy a világtól távol élő kis kommunába, ahol egy a család teremtette hamis idill helyett valódi szabadságot nyerhet. Végül mégis nővérénél köt ki, de a története csak most kezdődik el. Felváltva nézzük ettől kezdve visszaemlékezéseit a neo-hippikhez való csatlakozásától az ott átélt traumákon át a szökésig, illetve a megtalált családba való beilleszkedés állította akadályokkal való küzdelmeit. A kettő közötti váltások kivétel nélkül zseniális képi megoldásokkal abszolválja az első filmes Sean Durkin, aki teljesen megérdemelten nyerte el ezért a radikális stílusáért a Sundance legjobb rendezőjének járó díjat. Azért pedig külön elismerés jár neki, hogy felfedezte Elizabeth Olsent, a hírhedt ikerpár kishúgát, aki pillanatok alatt feledteti velünk rosszul csengő nevét és nyújt olyan megrázó alakítást a komoly mentális zavarokkal küszködő fiatal lány szerepében, amilyet az ötezer gagyiban szerepelt nővérei soha, de soha nem fognak még csak megközelíteni sem.

Tanítók, vezetők

[img id=342367 instance=1 align=left img]Nemrégiben láttam újra a Helter Skelter című filmet, amely Charles Manson bandájának mindennapjaiba engedett bepillantást, konkrétan az ominózus Polanski-gyilkosságra hegyezve ki a történetet. A két film között a sok hasonlóság tálcán kínálja magát, mindkét esetben egy fiatal lány kerül újoncként a szektába, adott egy vezetőként megjelenő férfi- és apafigura, aki persze csak kihasználja a maga köré gyűjtött tévelygőket. Illetve mindkét filmben ott szakad el valami a főhősben, amikor a szokásos fosszuk-ki-a-gazdagokat portyázásaik egyikén gyilkosságig fajulnak az események. Nem gondolnom ugyanakkor, hogy itt valami utánérzésről lenne szó, inkább az lehet a helyzet, hogy bizony egy ilyen szektába ennyire egyszerű belekeveredni és általában eljön az a pont, amikor az embert arcon csapja a hideg valóság, ez sem a Kánaán, csak az otthoni helyett egy idegen pokol. Tegyük hozzá, az azért plusz rémisztő, hogy ilyen szabadcsapatok manapság is működnek, mert Manson idején, amikor még új és csalogató volt ez az egész a társadalomnak való hátat fordítósdi, valóban nem tudhatta az egyszerű utcagyerek, hova vezet az út, amelyre rálépett, de negyven év elteltével ez már felvet kérdéseket.

Dilemma

A film azonban nem csak történetében, helyesebben szerkezetében jár két úton, egyúttal tartalmában is felmutat valamit túl azon, hogy egyfajta pszichothrillernek vagyunk tanúi, konkrét szereplőkkel és konkrét helyzetekkel. Ugyanis Martha, akiben még mindig ott bujkál mindaz az igazság- és útkeresés, ami korábban a komunnába vezette, egy alkalommal azt szegezi nővére férjének, hogy az embereknek meg kéne tanulniuk nem a vagyonban mérni le az élet értelmét; mire azonban a férfi abszolút adekvát módon replikázik, mondván ő is szívesebben lenne művész Párizsban, csak hogy a valóságban pénzért kapjuk meg a dolgokat. És ezzel szerintem a két karakter megrendítően tömören fogalmazta meg a modern kor fiatal felnőttjeinek legnagyobb dilemmáját, vagyis hogy a hatvanas években csúcsra járatott szabadságeszményeket, vagy a minél nagyobb anyagi jólétre való törekvést tűzze-e zászlajára. Mert lehet, hogy mindenki szívesebben gitározgat a folyóparton, mint tárgyal a marketingessel, de ha egyszer a gitárhúr is pénzbe kerül, a sör is pénzbe kerül, meg az is pénzbe kerül, hogy egyáltalán eljussunk a folyóig, akkor ezzel ott vagyunk, ahol a part szakad. Ráadásul ez a két figura még csak nem is vallják olyan szélsőségesen a maguk igazát, ahogy az előbb megfogalmaztam, de különbözősségük remekül rávilágít, igen, ebben élünk, ezek a gondjaink. És egyébként amíg az emberben felmerül a mohóság városaiból való kivonulás a természetbe, addig lesznek is olyan megélhetési hippik, akik prófétának tüntetve fel magukat a zsigereikig beléhatolnak elesett és összezavarodott tinilányokba, -fiúkba. Bár ez már egy specifikusabb probléma.

Kinek ajánljuk?
- Olyan szülőknek, akik szerint az ő gyerekük nem olyan.
- Aki bírja a radikális rendezőket.
- Aki látni akarja, hogyan állítja sarokba világhírű nővéreit ez a csodálatos fiatal színésznő.

Kinek nem?
- Aki inkább a kommersz felé húz.
- Aki vígan szeretkező woodstockiakra kíváncsi gerberával a hajukban.
- Aki nem jár moziba, mert egy tanyán lakik, ahol áram sincs.

9/10