A hihetetlen családot jegyző Brad Bird élőszereplős rendezői bemutatkozása, a Fantom protokoll joggal tűnhet Tom Cruise kétségbeesett karriermegmentő kísérletének, hiszen a mérsékelt sikerű harmadik rész óta immár fél évtized telt el. Ennél nagyobbat szerencsére nem tévedhetnénk.
Az Alien-filmeket leszámítva nincs még egy olyan nagy mozifilm-széria, ami annyira teret engedne a rendezők egyéni látásmódjának, mint a Mission: Impossible. A ’60-as években népszerű tévésorozatból először Brian DePalma készített 1996-ban akcióorientált kémfilmet, mely örökségével pimaszul (el)bánt: feláldozta a többi karaktert, hogy mindenáron Tom Cruise-t helyezze az előtérbe. Ha képesek voltunk túllépni az előkép támasztotta elvárásokon (vagy nem volt viszonyítási alapunk), határozottan jól szórakozhattunk. Ugyanez igaz a 2000-ben készült folytatásra, mely John Woo (Tökéletes célpont, Ál/Arc) kezében teljesen hátrahagyta a kémfilmes múltját és az akció irányába tolta a cselekményt.
A harmadik és a negyedik film ismételten új irányt vett, hiszen ismert öreg rókák helyett nagyjátékfilmes téren kezdőknek adta meg a lehetőség, hogy bizonyítsanak: az Alias és a Lost sorozatokat jegyző J.J. Abrams a harmadik résszel próbálgatta szárnyait (2006), tavaly pedig az animáció világából érkező Brad Bird lehelt életet a szériába. Méghozzá nem is akárhogyan: a Fantom protokoll az eddigi legsikerültebb M:I film, mely megfelel mind a sorozat, mind a korábbi mozis részek rajongói elvárásainak – valamint úgy általában mindenkinek, aki a XXI. században minőségi akciófilmre vágyik.
Bird vitathatatlan érdeme, hogy mind közönségét, mind a rendelkezésre álló alapanyagot kellően komolyan vette, és megpróbálta a lehető legkevesebb irreális speciális effektussal telespékelni filmjét. Ennek köszönhetően a Fantom protokoll – főképp a Dubaiban forgatott jelenetekkel, illetve a finálé parkolóházas leszámolásával – úgy szögez a székbe, hogy akár egy-két évtizeddel korábban, egy kevésbé számítógépes effektusok dominálta világban is készülhetett volna.
Az új Mission: Impossible a műfaji elvárásoknak megfelelően egyszerű története és a film egészéhez mérten kissé suta lezárása (mely kierőszakolja a kapcsolatot az előző epizóddal) ellenére többszöri megtekintésre alkalmas szórakoztatás, amiben ráadásként Tom Cruise bebizonyítja, hogy ötven körül is gond nélkül megbirkózik az akciójelenetekkel.
