Szomszédok, de utálják egymást. Nem tudni miért, de nem is lényeges. Életük abból áll, hogy egymást szívatva próbálják túlélni a hétköznapokat. A főnöknek nem szólhatnak vissza, marad a bosszantás. Ráadásul a háború minden eszközt megenged és ők élnek is mindegyikkel. Egy baleset miatt azonban mindketten lesérülnek, deréktól lefelé. Egymás mellett ébrednek a kórházban és bármennyire is rosszul hangzik elsőre, csak ők maradtak egymásnak. Egyikük felesége már nem él, a másik felesége lelépett valakivel. Életútjuk párhuzamosan halad tovább, ugyanazokkal a gondokkal, nehézségekkel kell megküzdeniük, így akaratlanul is egymásra szorulnak. Könnyebb közösen megoldani a gondokat. És bosszantani a többi embert.
Balesetük tovább fokozza megkeseredettségüket. Mivel ezentúl egymást nem piszkálhatják, marad a többi ember, a társadalom. Bosszút akarnak állni a világon. Az empátiát kihasználva, igazi gonosz módjára élnek vissza az emberek bizalmával, szemétségük határtalan, végül mindenki, aki segít rajtuk előbb-utóbb - és inkább előbb - úgy dönt, magára hagyja a két szerencsétlent. Nem mintha nem érdemelnék meg.
Lars von Trier, ha nem is ugyanezzel a történettel, de hasonló témát járt körül 1998-ban, dogma filmjével. Az ő szereplői szellemi fogyatékosoknak adják ki magukat, ezzel használva ki és feszegetve az emberi együttérzés határait. Egészen addig próbálkoznak az Idiótákban, hogy a végén már nem csak szerep lesz a fogyiság. Benoît Delépine filmjében a két tolókocsiba kényszerült ember számára sem túl kedvező a végkifejlet, mégis príma a történet lezárása. Az utolsó jelenetben pedig Kaurismäki egyenesen zseniális.
A film nem éppen a pörgősség jegyében halad, némely jelenetnél a bealvás is nehezen kerülhető el. De ez csak álca. A történet álcája. Fekete-fehér képek pörögnek, szereplőink arca leírhatatlan. Mindketten remek színészek. A film humora nagyon kellemes, az intellektualitás oldaláról próbál közelíteni, olyan gegekkel van tele, melyek élménnyé varázsolják a mozit. Olyan poénokkal, melyek messzebbre mutatnak, mint azt eleinte várnánk. Filmtörténeti utalásoktól sem mentes, de azok is úgy vannak benne, hogy Truffaut sem sértődne meg rajta. De tényleg.
A történet szinte mindvégig a kerekek körül forog. Egyikük álma a motor, a Grand Prix és a dobogó. Persze láb nélkül ez már lehetetlen. Pedig előtte sem volt rá sok esélye. Most mégis közelebb került hozzá, mint akármikor. Közösen kelnek útra két-két keréken, hogy megtegyék azt, amit eddig elmulasztottak. Eljutnak az annyira áhított motorversenyre és Finnországban is, hogy aztán végső állomásként elérjenek oda, ahonnan indultak. Megbékélni a sorssal és tudomásul venni azt, hogy az élet néha mást hoz, mint várnánk. Annyi azonban tény, hogy bár lúzerek voltak egykor, most közelebb kerültek a teljességhez, mint valaha ebben az életben.
