Olyan dokumentumfilmet lát a Mutter nézője, amely egyszerre tár fel emberi és történelmi drámát, ezek furcsa párhuzamaival és ellentmondásaival. A cím mégis a személyes oldal javára dönti el a kérdést: az Anya elsősorban egy asszonyról szól, Aliceról, azaz Lucy Gimesről, a rendező édesanyjáról és a '89-ben rehabilitált '56-os elítélt Gimes Miklós feleségéről.
Az anya elbeszéléséből, barátok, munkatársak, ismerősök beszámolóiból, és nem utolsósorban pontosan kiválasztott korabeli archív felvételekből fűződik egységbe a történet. A szerkesztés a dokumentumfilmezés amúgy is érzékeny felülete, de mégis, olyan pontos dramaturgiai érzékkel választották meg a felvételek sorrendjét - a vágás Gio-Reto Killias keze munkáját dicséri -, hogy szinte észre sem vesszük, de máris belekeveredtünk az események spiráljába, minden kockáról elhisszük, hogy fontos valamiért. Mert súlya van itt a történelemnek, hozzá képest a személyes döntéseknek is, de olyan apró emberi pillanatokat is felmutat a film, amelyek mellett szintén lehetetlen elmenni.
A spirál azonban nem gabalyítaná a nézőt magába, ha nem lenne megfelelő főhőse a történetnek. Pedig fennállhatott volna annak a veszélye, hogy személyes téma esetén nem mutat elég távolságot az alkotó maga és témája között, Gimes Miklós azonban elkerüli ezt a buktatót, és a lehető legárnyaltabban mutatja be az asszonyt. Aki minden dokumentumfilmes álma: kalandos sorsú egyszer, izgalmas egyéniség másodszor. "Ember az embertelenségben": Gimes Lucy minden mondatából süt az őszinteség, egyúttal a keménység, a meg nem alkuvás. Ritka tulajdonságai egész életében következetesen előtűnnek: a huszadik század magyar történelmének csomópontjainál kisebb-nagyobb szerepeket alakítva, fel-feltűnik az alakja. A második világháború idején hamis papírokkal megmenekülő zsidó, a háború után kommunista párttag, Sztálin halála után felesége a reform-kommunista Nagy Imre tanácsadójának, Gimes Miklósnak. A magánélet is a politikai-történelmi fordulatok tükrében kap szerepet a filmben, Gimes többszörösen megcsalja feleségét, de kérdés, mi történt volna, ha egyik nagy szerelménél marad Párizsban - felesége(!) kérésére.
A film egy másodpercre sem enged el, meggyőz arról, hogy amit látunk, valamiért - nekünk - nagyon fontos. Mindezt úgy éri el, hogy nem tart történelemórát, a drámai pillanatokat sem öncélúan használja fel. Mégis, emberi közelségből borzongunk a Rajk-per kortársainak egy-egy elejtett mondatán, Nagy Imre utolsó, tárgyalótermi felvételein, és az 1989-es újratemetés képein.
Gimes Miklósnak sikerült dokumentumfilmes eszközökkel a fikcióét néhol túl is haladó intenzitású másfél órás filmet készítenie úgy, hogy ellenállt a téma által kínált olcsó, hatáshajszoló megoldásoknak. Tiszta, életszerű, megélhető drámájú alkotás az Anya.
