Ha az embernek mondjuk van egy tengerész nagyapja, egy hatalmas dombtetőn lakik, aminek a tetején áll egy háromszintes malom, na és véletlenül a közelben épp akad egy baromfiudvar s egy állatkert is, nos akkor majdnem minden esélye megvan arra, hogy Noé módjára megússzon egy hirtelen jött tetemes méretű özönvizet. Legalábbis ez a francia rajzfilm ezt a haditervet sugallja egy ilyen fajta vész épkézláb áthidalására. Megtudhatjuk belőle többek között azt is, hogy egyes elefántok allergiásak a teknősbékára, a farkasok meg a krumplira. Hogy sosem árt elég korán odafigyelni a békák kórusának időjóslataira, s hogy a világ végének is vége van egyszer, még ha ez kezdetben nem úgy tűnik is.
Jacques-Rémy Girerd bájos és szeretettel teli animációs mesét készített, kerekded, egyszerű rajzolatú szereplőkkel, átmenetileg megszelídíthető vadállatokkal és egy rettenthetetlen apafigurával.
Története alkalmas arra, amire a legtöbb mese, hogy általuk a gyerekek - főként a főhősökhöz hasonló korú, kb. öt-hat-nyolc éves formák - átéljék félelmeiket a pusztulástól vagy szüleik elvesztésétől, s így baj esetén könnyebben áteshessenek a bátorságpróbán.
A filmet a Berlini Filmfesztivál zsűrije Üvegmedve-díjjal jutalmazta.
