Érdemes-e és egyáltalán lehet-e felvenni a harcot az idővel? Minden elmúlásra kárhoztatott vagy állandó megújulással el lehet kerülni azt? Vagy mindez csak az ember alaptalan félelme, és bizony vannak örök dolgok a mindenségben? Kim Ki-duk legújabb filmjében egy pár kapcsolatán keresztül vizsgálja a szerelem múlandóságának kérdését.
A koreai filmrendező gyakran választ kitaszított, a társadalomtól elzártan élő embereket hőseinek. Az idő középpontjába azonban egy teljesen átlagos pár két tagját állítja, akiknek a valamennyi pár életében felmerülő problémák egyikével kell szembenézniük. Meddig tart a szerelem? Megszokják vagy megunják egymást a felek? Az idő közelebb hozza a párt egymáshoz vagy végleg elszakítja őket? Seh-hee (Ji-Yeon Park) úgy érzi, Ji-woo megunta, és állandó féltékenységével provokálja a férfit, hogy az végre kimondja, többé már nem szereti. Végül nem bírja tovább a bizonytalanságot, és úgy dönt, új arcot csináltat magának, és azzal hódítja vissza szerelmét. Ji-woo (Jung-woo Ha) nehezen tudja elfelejteni régi kedvesét, de fél év elteltével végül mégis belemegy egy új kapcsolatba, amit rögtön megmérgez a féltékenység. Az új arccal élő See-hee (Hyeon-a Seong) saját korábbi énére féltékeny...
Kim Ki-duk filmje további csavarokat is tartogat - nagyszerűen érzékelteti az újabb és újabb bizarr fordulattal a helyzet feloldhatatlanságát, mely szinte biztosan torkollik tragédiába. Amilyen visszafogottan ábrázolta a rendező a testiséget a Lopakodó lelkekben, olyan kendőzetlenül kezeli most ez a témát. Különösen húsbavágóak a film nyitóképei - a plasztikai műtét naturális megjelenítése még jobban kihangsúlyozza a szereplők testi és lelki szenvedéseit. És hogy milyen választ ad az Idő a bevezetőben feltett kérdésekre? Semmilyent. Egy biztos, a sorsát senki sem kerülheti el - rejtőzzön előle egy más arc mögé is.
