Egy hónappal ezelőtt összegyűjtöttük a filmtörténet 10 talán leghíresebb rögtönzését, aztán a nagy sikerre való tekintettel még 10-et, de a lista messze nem volt teljes, így itt a folytatás további 10 ikonikus pillanattal.

Acéllövedék - R. Lee Ermey

Stanley Kubrick 1987-ben bemutatott filmje a vietnami háború alatt játszódik, és egy csapatnyi tengerészgyalogost követ a kőkemény kiképzőtábortól a bevetésig. R. Lee Ermey maga is 11 évig szolgált a tengerészgyalogságnál, és először mint katonai tanácsadó csatlakozott a stábhoz, a szereplőknek tartott gyorstalpaló kiképzést, aminek részeként napi tíz órát üvöltözött velük. Annyira belejött a munkába, hogy úgy döntött, jelentkezik Hartman kiképzőőrmester szerepére, amit egyébként már kiosztottak egy kemény fiúnak tartott színésznek, bizonyos Tim Colcerinek. Össze is állított magáról egy videófelvételt, amelyben többek között 15 percen át csak obszcenitásokat üvölt újoncoknak. Kubrickot meggyőzték a látottak, Ermey megkapta a munkát, a rendező ráadásul a szereplők közül egyedül neki engedte, hogy improvizálja a szövegét, a jeleneteit legfeljebb kétszer vették fel – másokét akár hatvanszor is.

Egy becsületbeli ügy – Jack Nicholson

Rob Reiner drámája egy szövevényes tárgyalótermi krimi, amiben Tom Cruise és Demi Moore egy guantanamói amerikai haditengerészeti bázison történt gyilkosság részleteit próbálják kideríteni, ám ennek a felettesük, Jessep ezredes (Jack Nicholson) a legkevésbé sem örül. A nagy fináléban, amikor a Cruise által alakított ügyvéd az igazságot kéri számon az ezredesen, Nicholsonnak azzal kellett volna válaszolnia, hogy „Már ismered az igazságot”, de ezt nem érezte elég ütősnek, ezért a saját szakállára megváltoztatta, így született meg a legendás "You can't handle the truth!" mondat, ami a magyar verzióban „Mihez kezdene az igazsággal?” lett.

Éjféli cowboy – Dustin Hoffman

John Schlesinger filmje több minden miatt is híres, például mert az egyetlen X besorolású alkotás, amely Oscart kapott. És azért, mert van ikonikus pillanata, amikor Dustin Hoffmant majdnem halálra gázolják. A jelenetet New York utcáin vették fel, és mivel nem tudták lezárni a területet, gerillában forgattak, egy furgonba rejtett kamerával. Nagyjából a 15. felvételnél tartottak, amikor minden stimmelt, kivéve, hogy egy taxis a piroson áthajtva majdnem elgázolta Hoffmant, aki az "I'm walking here!" (Én sétálok itt!) mondat ismételgetése közben dühödten elkezdte verni az autó motorháztetőjét, és utána még be is intett a sofőrnek. A partnere, Jon Voight sem esett ki a szerepből, és megszületett egy legendás jelenet.

Dr. Strangelove - Peter Sellers

A mániákusan precíz Kubrick nem volt nagy barátja az improvizációnak, de ahogy az Acéllövedéknél is említettük, hajlott a kivételezésre, és Peter Sellers esetében ez is volt a legjobb döntés. A zseniális komikus három szerepet is alakított az 1967-ben bemutatott fergeteges szatírában, ő volt többek közt dr. Strangelove, a nukleáris atomenergia nagy náciszimpatizáns szakértője. A forgatás végére Sellers annyira megszokta, hogy számára a szkript nem szentírás, csak javaslat, hogy a pillanat hevében egyszer csak felállt, elfelejtkezve róla, hogy a karaktere mozgássérült. A helyzetet a „Mein Führer... tudok járni!” mondattal mentette meg.

A tégla – Jack Nicholson

A film, amiért az oly sokáig érdemtelenül mellőzött Martin Scorsese végre megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart, de nem csak emiatt emlékezetes. A rendező mindenképpen Al Pacinót szerette volna megnyerni az ír gengszterfőnök szerepére, de a színész nemet mondott, a második jelölt, Jack Nicholson pedig csak úgy írt alá a filmhez, hogy a forgatás alatt szabad kezet kapott, azt tett hozzá a figurához, amit akart, és a karakternek így sokkal több játékidő jutott, mint ahogy azt eredetileg tervezték.

Az egyik leghíresebb jelenetben Nicholson figurája azzal vádolja a DiCaprio által alakított Billyt, hogy többet tud a szervezethez beférkőzött árulóról, mint amennyit bevall, és hogy nyomatékosítsa a mondandóját, előhúz egy csőre töltött fegyvert.

DiCaprio arcán a rémület valódi, ahogy a fegyver is az volt – az Alec Baldwin-eset után ilyesmi már aligha fordulhatna elő.

Közönséges bűnözők

Minden idők egyik legcsavarosabb krimijét Bryan Singer rendezte, aki komoly figyelmet fordított arra, hogy működjön az öt főszereplő közt a kémia. Hagyta, hogy a színészek (Benicio del Toro, Kevin Pollak, Stephen Baldwin, Gabriel Byrne és Kevin Spacey) kedvükre ugrassák egymást a felvételek közt, hogy hitelesebbnek tűnjön a vásznon a barátságuk, ők pedig sportot űztek abból, hogy megnevettessék egymást a forgatás közben.

A kihallgatási jelenet közben jött rá Del Toróra a szellentési inger, és nem fogta vissza magát, így az egész társaság röhögni kezdett.

Singert bosszantotta, hogy elbaromkodják a jelenetet, a végső változatban mégis a nevetős verziót használta.

A keresztapa – Marlon Brando

A keresztapa ikonikus nyitójelenetében, amikor Amerigo Bonasera a gengsztercézár színe elé járul, és igazságot követel a lánya elcsúfítása miatt, a nagyhatalmú Vito Corleone csak szórakozottan cirógat egy kiscicát. Az eredeti forgatókönyvben egyáltalán nem szerepelt macska, a rendező, Francis Ford Coppola talált rá a Paramount stúdió udvarán, és mivel nagyon barátságos cica volt, bevitte a forgatásra is. A macska ráadásul még az amúgy igen nehéz természetű ember hírében álló Marlon Brando ölében is jól érezte magát. Amikor a színészlegenda úgy döntött, hiába forog a kamera, nem teszi le az öléből a kiscicát, Coppola végül benne hagyta a jelenetet a filmben is. Szükség volt viszont utószinkronra, a macsek ugyanis olyan hangosan dorombolt, hogy nem lehetett rendesen érteni Brando szövegét.

Jó reggelt, Vietnam! – Robin Williams

A stand-up komikusként is fékezhetetlen agyvelejű Robin Williams a filmekben is imádott improvizálni, az Aladdin Dzsinnijeként például 16 órányi rögtönzött anyagot mondott mikrofonba, de hasonló volt a helyzet a megtörtént eseményeken alapuló Jó reggelt, Vietnam! esetében is. Williamsnek a rádiós Adrian Cronauert kellett alakítania, de a rendező, Barry Levinson nem engedte, hogy találkozzon az igazi Cronauerrel, mert attól tartott, hogy ha nem is tudatosan, de Williams nem engedi szabadjára magát, hanem a rádióst fogja utánozni.

Nem így történt, mert a stúdiós jeleneteknek eleve nem volt előre megírt forgatókönyve – egyszerűen csak bekapcsolták a kamerákat, és hagyták, hogy Williams felkonfokat rögtönözzön. Így már tökéletesen érthető, miért kuncog annyira Forest Whitaker, Robert Wuhl és a többi szereplő a háttérben.

A Gyűrűk Ura - A két torony – Viggo Mortensen

A Gyűrűk Ura-trilógia középső darabjában az orkok nyomában loholó Aragorn (Viggo Mortensen), Legolas (Orlando Bloom) és Gimli (John Rhys-Davies) azt hiszik, hogy gonosz teremtmények megölték a barátaikat, Trufát és Pippint. Aragorn dühösen odébb is rúg egy sisakot, majd térdre ereszkedve felordít. Hiteles reakció egy ilyen tragikus helyzetben, csakhogy Viggo Mortensen itt valójában azért üvöltött, mert azt gondolta, hogy csak valami papírmasé tökfödőbe rúgott bele. Csakhogy az egy masszív, vasból kovácsolt kelléksisak volt, így a rúgástól a sztár eltörte a lábujját – ezért is ordít fel ennyire látványosan.

Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag

Az elveszett frigyláda fosztogatói elég magasra tette a lécet, és a második résznek, az Indiana Jones és a Végzet Templomának nem is igazán sikerült átvinnie. A trilógiát Spielberg többek közt egy új karakterrel, Indy apjával próbálta feldobni, akit a legendás Sir Sean Connery alakított. Harrison Fordnál mindössze 12 évvel volt idősebb, mégis kiválóan működött köztük a kémia. És nem mellesleg Connery remekül tudott improvizálni. Abban a jelenetben például, amikor Jonesék rájönnek, hogy mindkettőjüknek viszonya volt ugyanazzal a nővel, de csak az idősebb professzor jött rá, hogy náci volt. Hogyan? „Beszél álmában.” Ezt a mondatot Connery rögtönözte már a jelenet lezárása után, de még azelőtt, hogy leálltak volna a kamerák. Spielbergnek annyira megtetszett, hogy benne hagyta a filmben.

via: Looper