Óriási, közel félszáz moziból álló kínálatból válogathat, aki az idén 71 éves Woody Allen munkásságát kívánja szemügyre venni.
Allen egyedülálló, negyven éven átívelő pályafutásába szinte minden belefért, még egy korai sci-fi- paródia (Hétalvó) és egy hatvanas évekből való James Bond-vicc is (Casino Royale), noha ezeket a kitérőket ma már inkább csak a régmúlt egzotikumaként szokás emlegetni. A nagy filmek valamivel később, a hetvenes évek második felében jöttek: az Annie Hall-lal és a Manhattan-nal Allen kétszer két órába sűrítve nagyjából mindent elmondott arról, hogy hogyan romlik el egy párkapcsolaton belül mindaz, ami csak elromolhat. Néhol nagyon is keserű mondandóját az önsajnáló humor és az elveszett dolgok iránt érzett melankólia olyan keverékével fűszerezte, mely a legeredetibb hangú filmrendezővé tette az amerikai mezőnyben.
Azóta persze sok víz lefolyt a Hudson-on, és időközben Allen is megtapasztalta, mi történik, ha nem a neurózisos New Yorki értelmiségiek szemétdombján kapirgál, hanem mások tollaival, történetesen az istenített európai művészfilmesek tollaival ékeskedik. Bergman-, Fellini-, és Murnau-utánzatai udvarias, de nem túl lelkes fogadtatásban részesültek, a közönség inkább a mindenből viccet csináló, melankolikus bohócot szerette volna viszontlátni, mint a filozofikus eszmefuttatásokba bonyolódó artmozistát. A korábbi kudarcok ellenére, s egy sor könnyedhangvételű komédia (Csak az a szex, Melinda és Melinda, A Jade skorpió átka, Holly Woody történet) után Allen ismét szögre akasztotta komikus énjét és egy véresen komoly bűntörténetet forgatott.
A Match Point-ban Allen szokásától eltérően nem a Manhattani entellektüelek beltenyészetét, hanem az angol felső-tízezerbeliek viselkedését, befogadó és elutasító természetüket, és a köreikbe - például egy házasság árán - bekerülők frusztrációit vizsgálja egy sikeresen felkapaszkodott tenisztréner történetén keresztül. Viszonylag rövid időn belül Allen már a második amerikai szerző-filmes, akit megihletett az angol arisztokrácia világa, néhány éve ugyanis Robert Altman is utazást tett ebbe a zárt ajtók mögötti, egyszerre rendkívül vonzó és taszító világba (Gosford Park). Bár Altman filmje a múlt század elejének arisztokratáit vette szemügyre, Allen pedig a jelenkor viszonyait vizsgálja, diagnózisuk azonban az urak és a cselédek, az egy életre elkényeztetettek és a rajtuk élősködők világáról nagyon is egybevág.
