Szokás mondani a gyereknek, hogy ez csak film, itt a bácsi nem halt ám meg igazából. De ez esetben még ez sem működik. Gilliam újabb remekműve persze felnőttmese, sok-sok keserű áthallással.
Az arcra fagyott vigyor
Majdnem pont a hazai premier idején lesz két éve, hogy valami érthetetlen hír járta be a világsajtót: 28 évesen gyógyszer-túladagolás miatt meghalt Heath Ledger. És hogy a gyógyszer-túladagolás alatt öngyilkosságot kell-e értenünk, azon még elvitatkozunk egy darabig. Ezt követően több filmjét is az "utolsó" kulcsszóval próbáltak népszerűsíteni. A Candy volt az utolsó főszerepe, ami Magyarországon megjelent, az I'm Not There az utolsó (nem fő)szerepe, és ugye jött a legújabb kori Batman-eposz, A sötét lovag, amelynek már ténylegesen a színész halála után volt a világpremierje - ennek megfelelő hangulatban. Az Oscart szinte látatlanban is odaítélték számára ezekben az időkben, de ma már tudjuk, valóban páratlan előadást nyújtott - megkockáztatom - minden idők legjobb Jokereként. De az utolsó "utolsó film" cím kétségtelenül a Terry Gilliam keze alatt készült Doctor Parnassus és a képzelet birodalmát illeti, hiszen ennek forgatásának kellős közepén hagyott itt Hollywoodot, Oscar-gálát, földet, Napot. Gilliam első megrendülésében azonnal a forgatás berekesztését, a produkció lemondását jelentette be. Néhány héttel később aztán győzött a józanész, az emlékezés és tiszteletadás iránti vágy, valamint a beleölt pénzt viszontlátni kívánó izzadó markok. Ritka eset, de győzött a film is.
Pótolni a pótolhatatlant
Először Ledger a még le nem forgatott jelenetekben való helyettesítését a rendező CGI-trükökkel tervezte megoldani, kvázi egy hologrammal, ezt az ideát váltotta fel a három másik színész bevonása. A történet szerint ugye a filmbéli Tony többször is keresztül azon a bizonyos varázstükrön, amely egy másik világba vezeti a férfit - ebben a meseországban jeleníti meg tehát három jóbarát, Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrell a karaktert. Az első és legfontosabb kérdés tehát az volt, a forgatókönyv kényszerű korrigálása, a nem tervezett plusz három színészes kiút mennyire fog idegen testként hatni a filmben. A végeredmény minden kétséget eloszlat, nyoma sincs a kényszermegoldás okozta dramaturgiai megbicsaklásoknak, vagy szájbarágós im memoriam-blokkoknak. A produkció így szedett magára messzire mutató többlettartalmat, hasonlatosan, ahogy a California Dreamin' a végső vágás előtt szerencsétlenül járt rendező esete miatt, legfeljebb itt ellenkező előjellel. Hiszen a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma épp ezzel a tragikus eseménnyel teljesedett ki, még ha nyilván erről örömmel le is mondtunk volna. E szempontból kulcsjelenet, ahogy az első transzformációt követően Johnny Depp a tükörben méregeti magát és próbálja szokni új külsőjét. Ezt az értelmezést tehát már soha nem tudjuk (persze nem is akarjuk) lehámozni a filmről, mindamellett vélhetően nem fog a film körüli hype a sebtében összefércelt Jacko-mozihoz hasonlóan egy össznépi hullarablásba torkollni.
Terry Gilliam varázslatos világa
Ezek után persze félve írja le az ember, hogy azért figyelmen kívül hagyva a figyelmen kívül hagyhatatlant, a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma alapvetően inkább újfent a rendező zsenialitását dicséri. A gilliami torz tükrök, kifacsart formák és zavarba ejtő megoldások sűrűje legalább olyan varázslatos, mint amilyen a címbéli mágus pszeudóvilága, nem is véletlen, hogy a direktor némi önéletrajzi, vagy legalábbis önreflektív ízt is szándékozott beleszőni alkotásába. A film egy Terry Gilliam minden alapvető stílusjegyét felvonultató felnőttmese egy a modern emberek közönyétől megcsömörlött "fantázia-kereskedőről", amit a sokat taglalt új értelmezésű halálhangulat nélkül is nyugodt szívvel nevezhetnénk remekműnek. A történet a klasszikus fausti felállással operál: az ördöggel való lepaktálás abban a percben talán jó ötletnek tűnik, de bizony idővel keserű lesz megfizetni az árát. A Mr. Nick álnéven futó, a szerencsejátékokért rajongó patást Tom Waits formázza elragadóan, ő az aki eljött behajtani jussát egy régi egyezség értelmében az ezeréves Doctor Parnassushoz (Christopher Plummer), mely alku tárgya a varázsló gyönyörű leánya. És bizony, ahogy a hamvas Valentina kéjesen azt lihegi a londoni éjszakába, "hamarosan 16 leszek, az a beleegyezési korhatár...", ott azért nem kell Roman Polanskinak lenni ahhoz, hogy az embernek összefusson a nyál a szájába. Tiszta szerencse, hogy az őt alakító Lily Cole valójában már 21 is elmúlt.
Kinek ajánljuk?
- Terry Gilliam, illetve alapvetően fantasy-rajongóknak.
- Heath Ledgerre emlékezőknek.
- Akik remélik, hogy a mozi nem feltétlenül csak az Avatart jelenti ezentúl.
Kinek nem?
- Humorra vágyóknak.
- Akik szerint 10 év felett az ember ne nézzen mesét.
- Akinél épp nincs papírzsebkendő.
9/10