Hogy kiknek ajánlanám a Szerelmem nyarát? Fiatal lányoknak, akik jólesően ismerhetnek magukra. Anyáknak, akik nosztalgiával fedezhetik fel egykori önmagukat (és ezen megfontolásból talán nagymamáknak is, legalábbis remélem, hogy közülük is vannak, akikben megpendít bizonyos húrokat a történet). De leginkább fiúknak, férfiaknak tenném kötelezővé. Hogy miért? Mert nem gyakori az olyan film, amely tisztán, sablonok nélkül ábrázolja a nőiséget, olyan fokú érzékenységgel, amely párját ritkítja. Ha feminista lennék, talán úgy mondanám: mintha csak nő készítette volna. Pedig nem, rendezője Pawel Pavlikovsky, akit többek között az Edinburh Nemzetközi Filmfesztivál és a BAFTA is díjazott munkájáért.
Két kamaszlány barátkozik össze a kies angol kisvárosban. Nyár van, tizenévesek, a hormonok szinte robbannak ilyentájt. Testiségtől sem mentes kapcsolat veszi kezdetét köztük, ám mégis inkább egyfajta izgalmas barátság ez. A köteléket minden egyes együtt elkövetett csínytevés csak még szorosabbá teszi (amelyek pedig nem véletlenül irányulnak a környezetük hozzájuk képest kevésbé kivételes férfitagjai felé): az apa szeretőt tart, a vörös kis Mona korábbi barátja - vagyis inkább szexpartnere - családos ember, Phil meg, a bátyja, kocsmárosból megtért önjelölt megváltója lesz a falunak.
Phil alakja egyébként a legizgalmasabb férfikarakter,: kénytelen ráébredni Tamsin beugrató csábítása után, hogy ő is "csak" ember, hiába építi ládákból félelmetesen óriási keresztjét, hogy a dombról a megváltás árnyéka vetüljön majd a falura. A baj csak az, hogy a két lány között áthidalhatatlan társadalmi különbségek vannak, hiába érezhetik úgy, mintha mindez nem számítana. Számít. Nyár végén Tamsin elhagyja fényűző palotáját, hogy visszaüljön az iskolapadba. Megadó természetességgel hajt újra fejet a szülői akarat előtt. Számára ez egy nyár volt - csak. Mona számára azonban, "A" Nyár, a szerelem, a kitörési lehetőség, a vágyott élet nyara. De filmünk nem lenne igazi angol film, és nem lenne az újhullám sokadik leszármazottja sem, ha nem úgy végződne, ahogy végződik.
A Szerelmem nyara azért különleges film, mert hihetetlen finomsággal, szinte rejtjelezve használ fel gyönyörű esztétikai minőséget alkotva különböző stilisztikai rétegeket. Van itt újhullámos lázadás Edith Paif zenéjére, leszbikus utánérzés - amit illik gyorsan elfelejteni is, hiszen a film valójában két lány érdekes érzelmi szövetségéről szól, amelynek a hormonok tetőzésének korában természetesen testi vetülete is van - , nem pedig egy szimpla szeretői viszonyról. És jelen van még az angol film ismerősen nagyszerű erénye, a puritán kisrealizmus, amelyet Pavlikovski a lányok személyiségéből áradó, mindenütt jelenlevő szépség lírájával olt be. A Monát alakító Nathalie Press felkavaró alakítása mellett - minduntalan a fiatal Sissy Spacek jutott róla eszembe - a nézőben leginkább érzések és képek maradnak meg a Szerelmem nyarából: az angol táj - mályvaszínű virágözönben cigarettázó lányfejek és a patak jéghidegsége a bortól kipirult arcokkal.
