Calin Peter Netzer Anyai szív című filmje nem véletlenül nyerte el az Arany Medvét és lett Románia Oscar jelölte. A Román Filmhét nyitófilmje a román újhullám legújabb gyöngyszeme, melyet elsősorban Luminiţa Gheorghiu páratlan alakítása miatt nem szabad kihagyni.
Calin Peter Netzer harmadik nagyjátékfilmjében ismét családi kapcsolatokat vesz górcső alát. A rendező Răzvan Rădulescuval közösen írt forgatókönyvének középpontjába a sikeres építészt, Corneliát (Luminiţa Gheorghiu) helyezi. A nő fényűző életet él orvos férjével, fiával, Barbuval (Bogdan Dumitrache) azonban nagyon rossz a kapcsolata. Amikor a fiú egy balesetben elüt egy kisfiút, aki azonnal meg is hal, Cornelia veszi a kezében az irányítást, hogy összeköttetései és elszántsága révén megmentse a segítségét egyébként elutasító fiát a börtöntől.
Cornelia és Barbu konfliktusa mentén az Anyai szív nagyon komoly kérdéseket feszeget. Meddig tart a szeretet, és hol kezdődik már a fojtogatás? Tudja-e egy anya, mi kell a gyermekének? Mit és hogyan kell megtennie érte? Mit követel a feltétel nélküli szeretet? Ha abban reménykedünk, hogy ezekre a kérdésekre Netzertől kész válaszokat kapunk, csalódni fogunk: az Anyai szív csak a kérdésfelvetésig és a tényközlésig jut, a tanulságok levonását a nézőre bízza. Külön öröm, hogy Netzer nem esik a szájbarágás bűnébe, mert így napokkal a mozi elhagyása után is hagy gondolkodnivalót közönségének.
Persze maga a problémafelvetés is nagyon izgalmas, a filmet mégiscsak a színészi játék adja el. Luminiţa Gheorghiu fantasztikusan bontja ki a mindent kontrollálni vágyó anya karakterét, aki bár mindig erősnek igyekszik látszani, mégis a szemünk láttára omlik össze önként vállalt vezeklése során. Maga a karakter is csodálatosan összetett, Gheorghiu nélkül azonban nem tudna életre kelni. Szerencsére a színésznő elviszi a hátán a filmet, még az sem zavaró, hogy a többi karakter kidolgozottsága – különösen érződik ez Barbu esetében – a legkevésbé sem fogható Cornéliáéhoz.
Bár az utóbbi évtized román filmjeire nem jellemző, hogy a felső-középosztály világába kalauzoljon minket, az Anyai szív kiméletlen őszinteségével, társadalomkritikával átitatott realizmusával és összetéveszthetetlen formanyelvével mégis tökéletesen illeszkedik a román újhullám darabjai közé. A film tér- és időkezelése is szépen megkomponált: az egész film kamaradrámai helyzetek láncolata, szinte állandóak a zárt helyeken játszódó jelenetek – ahol ezt a film elhagyja, különös jelentőséggel bír. A film erejéhez hozzájárul a Lazarescu úr halála és a Mindenki a mennybe megy operatőre, Andrei Butica is, aki néhol már-már idegesítő kézikamera használattal éri el az irányzatra oly’ jellemző dokumentarista stílust.
