Embertársunkat legyilkolni sokféleképp lehet. Nem csak fegyverrel és pusztakézzel, de lassan, módszeresen egyszerű, mindennapi cselekedetekkel is. Elég elnézni a másik feje felett, ha kérdez valamit vagy éppen nem kérdezni semmit, mikor kellene. Elég semmilyen súlyt át nem vállalni tőle, mikor nehéz terhet cipel, s magunkban láthatóan őt vádolni minden gondjáért, miközben befogott orral viseljük foggal-körömmel kiharcolt, kényelmes magányba süppedt önállóságunkat vérlázító apróságokkal megbolygató jelenlétét.
A török rendező, Nuri Bilge Ceylan látszólag nem tesz mást, mint kamerájával türelmesen elidőz egy homályos lakásban (mellesleg a sajátjában), s rögzíti a szeretet hiányában két ember között feszülő űrnyi távolságot. Mahmuthoz (Muzaffer Özdemir), az ifjúkori idealizmusát s vidéki gyökereit vesztett, ám viszonylagos jómódban élő fényképészhez egy napon unokaöccse (Emin Toprak) érkezik. Yusuf azért jön Isztambulba, hogy munkát találjon, s így kilábaljon a vidéki nyomorból. Nagybátyja, a rigorózus agglegény befogadja ugyan a lakásába, jelenléte azonban érezhetően egyre terhesebbé válik számára. De nem ő az egyetlen hozzátartozója, aki problémáival megzavarja Mahmut önelégült, zárt világát. Yusufhoz hasonlóan végül volt felesége s szeretője is dermedt lélekkel menekül az együttérzésre képtelen férfi közeléből. Az utolsó jelenetek egyikében Mahmut fellélegezve s békésen mosolyogva üldögél a tengerparton, miután úgy tűnik, aznap végleg megszabadult lelkét régóta rágó emberi kapcsolataitól. Álmai mégis azt sugallják, ezek a változások csupán az utolsó öltések saját erkölcsi hullájának kipreparálásában.
A Magyarországon először a 2003-as Titanic Fesztiválon bemutatott "Messze" jelentősége tagadhatatlan, az elmúlt évek egyik legjobb filmjével van dolgunk, egy sokszor megnézhető, sokrétű alkotással, mely egy nagyvárosi agglegény jellemrajzának segítségével egy egoista civilizáció gyökereit kutatja. Ceylan egy pillanatig sem kecsegtet sem hőseinek, sem nézőinek lelkiismeretét méltán megnyugtató érzésekkel. Egyszerű, finoman metszett vonalakkal jeleníti meg a régóta csupán elkopott fogalmakkal körbebástyázott nagyvárosi életérzést (lsd. el-i-deg-e-ned-és) s főhősében - némi önkritika birtokában - kényes pontunkat telibe találva akár magunkra is ismerhetünk. A film rendkívül puritán, mégis eredendően költői stílusát a rendező önironikus humora ellensúlyozza s szabadítja meg attól, hogy modoros művészmozivá váljék. Szinte minden kritikusa megidézi azt az emlékezetes jelenetet, mikor a hajdani magasztos művészi ambícióit az évek során komfortra s kényelemre váltó főhős egy este Tarkovszkij "Stalker"-ét suttyomban pornóra cseréli a videó lejátszón.
Nuri Bilge Ceylan a tartalommal tökéletes összhangban álló képi világot teremtett. A folyóba fagyott hatalmas hajóroncs a hóesésben, a viharkékbe dermedt tenger, a precízen berendezett lakás kriptaszürkülete a megsemmisülés határán gravitáló lélek képeit közvetíti. A Csehov rajongó Ceylan a melankolikus egoista fotós figuráját bevallottan saját jelleméből formálja. "Rossz lelkiismeretem nyújtja számomra az egyik legfőbb motivációt." - vallja egy interjúban. "Úgy gondolom, hogy az emberek folyton hazudnak. Sosem mondják el az igazságot, s a háttérben mindig húzódik egy ki nem mondott, másik valóság, mely az arckifejezésekben, gesztusokban és szituációkban rejlik." Ceylan filmje ez utóbbi valóságot közvetíti.
Nem véletlen a tartalmi és formai összhang, hiszen a "Messze" - tiszteletre méltóan - maximálisan saját erőforrásokból létesült. A rendező nagyrészt első két filmje bevételéből készítette, s nemcsak önmaga producere volt, de írta, vágta fényképezte is, s korábbi munkáihoz hasonlóan (Kasaba / The Small Town, 1998, Mayis sikintisi / Clouds of May, 1999) családtagokból és barátokból toborzott amatőr színészek segítségével forgatta le. (Többek között feleségét, Ebru Ceylan-t is láthatjuk a házmesterrel porszívót javíttató szomszédlány szerepében.) Mindennek ellenére amatőrizmusnak nyoma sincs a vásznon, legfeljebb dokumentumfilm hűségű külső felvételeket említhetünk.
A sajátosan egyéni hangnemű, mégis az ötvenes-hatvanas évek szerzői filmjei előtt is tisztelgő "Messze" elsöprő nemzetközi sikert aratott, számos fesztiválon fődíjat kapott és osztatlan kritikusi elismerés fogadja világszerte (lsd. a film honlapján - http://www.nbcfilm.com/uzak - olvasható széleskörű cikkválogatást). 2003-ban a Cannes-i Filmfesztiválon nemcsak a zsűri nagydíját nyerte el, de (a két főszereplő közt megosztva) a legjobb férfiszínésznek járó elismerést is megkapta. A szegény rokont alakító Emin Toprak számára azonban ez sajnos már csak posztumusz-díj volt, hiszen nem sokkal a film bemutatása után halálos balesetet szenvedett a tiszteletdíjából vásárolt használt autóval. Huszonnyolc éves volt. Ceylan gyári munkásként dolgozó vidéki rokona, aki a rendező korábbi filmjeiben is szerepelt.
