François gazdag, középkorú régiségkereskedő. Végzi a dolgát napról-napra, együtt él szép feleségével és tűzről pattant lányával. Egy görög váza és egy közös vacsora döbbenti rá, hogy igazából senkije sincs, akire számíthatna. Felbérel egy megnyerő, világra nyitott taxisofőrt, hogy vezesse be őt a barátszerzés rejtelmeibe. Mindeközben a legjobb barátokká válnak, de mint ahogy az törvényszerű, az ember sokszor azt nem veszi észre, ami éppen az orra előtt történik.
Patrice Leconte ellentétektől feszülő, de a humortól újra és újra ellazuló filmje megnevettet bennünket, de azért nem szűkölködik az érzékeny és feszült pillanatokban sem. Egy mozi a barátságról, de nem csak úgy, általában, hanem szó szerint. A barátság nagyon fontos dolog, az az igaz barát, aki a legnagyobb kockázatot is fel meri vállalni érted: ilyen és ehhez hasonló dolgokat tudhatunk meg Patrice Leconte filmjéből, mely a barátságról szóló talán összes közhelyet eldurrogtatja, de úgy, hogy szinte észre sem vesszük. A film fő váza ugyanis nem egy eltérített sztori, melynek konklúziója a barátság, hanem maga ez az érzelmes kapcsolat, ennyire konkrétan.
Főhősünk, François aukción vásárol egy görög vázát, azt, amelyet az alkotója legjobb barátja halálakor készített és melyet a legenda szerint telesírt könnyeivel. Mikor a legjobb barátainak hitt személyekkel vacsorázik, egyik "barátja" felfedi a leplet, és közli François-val, hogy fogadni mer, az ő temetésén még annyian sem lesznek, mint annak a gyűlölt ügyfelének búcsúztatásán, ahonnan éppen François az étterembe érkezett. Őt is ugyanígy gyűlöli mindenki, még igaz barátai sincsenek. François természetesen ellenkezik. Fogadást kötnek hát: ha tíz nap alatt nem mutatja be az asztaltársaságnak legjobb barátját, akkor ugrott a 200 000 eurós váza. Így aztán elindul a hajsza a nem létező legjobb barát után. Előkerülnek a régi telefonos noteszek és a már halvány emlékek a legjobb kisiskolai cimboráról.
A párizsi utcákon azonban eközben folyton főhősünk útjába akad egy taxis, Bruno, aki szüleitől két sarokra lakik és éles helyzetben arra a kérdésre sem tud válaszolni, van-e felesége vagy nincs. A kajla, izgulós taxisofőr mindet tud a világról, csak éppen ő maga nem él meg semmit belőle. Mosolygós és magabiztos, minden vágya, hogy egyszer bekerüljön a Legyen Ön is milliomos című kvízműsorba. Ő kezdi el tanítani François-t arra - természetesen a fuvardíj ellenében -, hogyan legyen érdeklődőbb, hogyan szerezzen barátokat. Az első leckék nem mennek zökkenőmentesen.
A komoly, felelősségteljes marcona műkincskereskedő, aki mindent tud a művészetről, de arról semmit, hogy a lányával mi történik, akinek van is felesége és nincs is, valamint a sokat csalódott, mégis mindenkivel barátkozó taxis karakterei egymásnak feszülnek. Mintha kicsit a Harcosok Klubjába csöppennénk bele, egy másik, teljesen ellentétes alak által derül fény arra, hogy kik vagyunk valójában. Az ő tulajdonságai világítanak rá hibáinkra és hiányosságainkra.
Bruno és az egykor mogorva François egymásra talál. Szégyenlős gyerekként próbálgatják az "ő a legjobb barátom" formulát, együtt járnak meccsre, beszólnak a drukkereknek, majd nevetve menekülnek. Feljárnak egymás lakására, megismerik a másik családját is. Minden jól alakul és még a tizedik napnál sem járunk. François mégis elveszíti a vázát, ráadásul a legjobb barátjával együtt.
Hogy miért ihlette meg a sokszor már nehezen felújítható téma a rendezőt, arra a következő választ adta: "Megfogott ez a lehetetlen vállalkozás, amelynek a kapcsán beszélhetek a barátságról és a barátság hiányáról. Számomra ez olyan, mint egy szerelmi történet. Csak a neveket kell megváltoztatni hozzá! De minden bizonnyal azért vonzott már elsőre ez a filmterv, mert mélyen megérintett a témája. Persze nem önéletrajzi értelemben, de ha nekem mondják azt, hogy mutassak rá a legjobb barátomra, tényleg zavarba jönnék. Jóllehet François-val ellentétben, akit Daniel Auteuil játszik, én így is jól elvagyok."