Nos. Kaphat nehezebb feladatot az újságíró, mint avantgard kísérleti filmről ajánlót írni? A kérdés nem költői, a válasz: nem. Igor és Ivan Buharov mint elvetemült kísérletezők abszurd munkáikkal híresültek el kis hazánkban, igazi önjáró alkotók, ők "forgatókönyvírják", forgatják, díszlet-jelmeztervezik, rendezik és vágják a munkáikat. Kisfilmjeik mellett legutolsó nagyfilmjük "A másik ember iránti féltés diadala", ez a zseniális című opusz volt 2000-ből. Most a feladatom a hasonlóan lételméleti kérdéseket sejtető című Lassú tükör iránti érdeklődés felkeltése...
Azoknak ajánlom, akik szeretnek elmerülni mindenféle filmes alternatív világokban, vagy azoknak, akik látták a Buharovok korábbi filmjeit és szeretnék látni, merre tartanak, vagy azoknak, akik azt hiszik, hogy a Super 8-as kísérleti filmezés néhány elvadult elme szabadidős maszturbációja a védtelen szegény magyar közönség kárára. Mert ők talán látni fogják, hogy nem az. Nekem tetszett, hogy kicsiben - értsd: minimál költségvetéssel, történettel stb. - tesz fel olyan kérdéseket, amiket nem kicsiben szokás, olyan távoli minőségeket mos össze, mint humor-tragikum, kín és groteszk - és mindezt ezeken a vibráló, semmi máshoz nem hasonlítható képeken.
A történetben, ha van ilyen, vannak egyszerű, idősödő emberek - egy hatalmas özvegyasszony csókolódzik egy másik gyászoló férfival egy még éppen hogy barátságosan hosszúra nyúlt jelenetben - , egy kisfiú, aki csodás jóstehetséggel bír, de a legmegkapóbb szál Egoné, az egyik pillanatról a másikra rejtélyes módon lebénult fiúé. Végül aztán valamennyien egy különös álomszeánszra gyűlnek össze, kört bezárva fekszenek a földön, kapcsolat semmi?
A kommunikációképtelenség alap, a szereplők önreflektálatlansága is, de mindehhez még hozzájön az a mesterkéletlen és sokszor a maga természetes módján hamis hangoktól sem mentes beszédstílus, amely külön humorforrás. Akár ismerős ez a világ, akár nem, egy idő után rááll a néző a film sajátos logikájára, mert van neki, meg hangvételére, mert az is van kétségkívül, meg látványvilágára és az amatőr szereplők manír nélküliségéből egyszerre adódó döbbenetes életszerűségre és abszurditásra. És hogy mitől lassú a tükör? Nekem megvan a saját megfejtésem az érdekes társításra mindenféle szerepekről meg önreflexióról de nem biztos, hogy jó, vagy kell kulcsot adni ide. Így hát nem is.
