Rühellem, amikor egy film kapcsán nem arról szól a vita, hogy az most akkor stílusforradalmi remek, ami után Truffaut köztéri szobra diszkrét örömkönnyeket hullajt, vagy éppen égetnivaló szemét, amivel Al-kaida foglyokat lehetne kínozni titkos kelet-európai börtönökben, hanem ehelyett annak mentén hangzanak el talpnyaló, illetve fegyveres beavatkozást sürgető szózatok, hogy azok előadóinak világnézete mennyire vág egybe az alkotóéval. Megnyugtatásul (?), ez nem csak Magyarországon van így, emlékezzünk, A passió kapcsán a világon mindenhol éjszakákba nyúlóan vitáztak habzó szájjal "szakértők", antiszemita kontra megöltétek a megváltónkat, s egyedül Stan a South Parkból beszélt őszintén, ti. amikor kijelentette, hogy ez a film szar.
Mindezt csak azért írom, mert nyugodtan készüljünk fel, a Kulcsár & Haverok kapcsán ismét szügyig leszünk majd az ungarische vircsaftban. Kerekasztal-beszélgetések, talk-show-k, az anyázás finomabb és durvább vállfajai, mindez arról, hogy ki rendelte ezt meg, mi a céljuk ezzel az egésszel, lejárató kampány!, manipuláció!, feljelenteni!, ellenség!, éberség!, s eközben maga, amiről a film ténylegesen szól, arról akkora kuss lesz, hogy a légy zümmögését hallani lehet majd.
Azt pedig lehetőleg már az elején felejtsük el, hogy ez az egész csak a Michael Moore-féle oknyomozói doku-vonal sima lelopása volna; miért, le van az védve? Dehogy van, ez egy felkapott műfaj, ami most nagyon megy, ebből adódóan a lóvé belőle nagyon jön, és az egész tök legális, ami nem kis szó, valakik pedig észrevették, hogy itthon ilyet még nem csinált senki. Amerikában viszont már egész szép kultúrája van annak, hogy filmes publicisták sora igyekszik igazolni, vizuális töltőtolluk nagyobb fegyver a politika és/vagy a gazdaság nagyurainak kardlapjainál, úgy megmondva a magukét gyorséttermestül, 9/11-estül, multivállalatostul az egész világnak, hogy a fal adja a másikat. Illetve csak adná, mert a nagy-nagy leleplezésekbe eddig nem bukott bele még egy illegálisan az USA-ban tartózkodó mexikói takarítónő sem. Márpedig akkor ebbe a bróker-doksiba pláne nem fog, hisz ahogy ez a filmben el is hangzik, következmények nélküli országban élünk. Hogy akkor meg minek? Fene tudja, talán mert vannak olyan kérdések, amiknek már puszta feltevése is előrelépés.
A film gerincét interjúbevágások alkotják, ezek szereplői publicisták, újságírók, és egyéb médiaszakemberek, de elemzik a helyzetet pártpolitikusok éppúgy, mint független politológusok, egyfajta jelzőtáblákként funkcionálva Vergilius-Obersovszky számára, aki pedig minket kalauzol, tudják, az alvilágban. Ám a Kulcsár & Haverok a legkevésbé Kulcsárról szól. Említett "beszélő fejek" is - uram bocsá' - akkor mondják a legérdekesebb dolgokat, amikor már rég nem a brókerbotrányról beszélnek, hanem sokkal általánosabb, átfogóbb problémákról, arról az egész közegről, ami persze a Kulcsár-ügynek is nem táptalajává, de tejjel-mézzel-VIP kamatokkal folyó Kánaánává válhatott.
S hogy lesz-e nagy leleplezés a végén? Lesz, nagyobb mint gondolnánk: minket leplez le, minket, akik a filmben elhangzottakat esetleg már mind hallottuk, hisz egyike sem titok, csak apróbetűs, s mi talán már végig is néztük valamikor, összehúztuk szemöldökünk, szentségeltünk egy olyat, amilyet csak magyar nyelven lehet, öklöt rázva az egek felé kiáltottuk, hogy ez tán mégsincsen így rendjén, majd következett a Barátok közt, s ismét kerek lett a világ.
